Főrendiházi napló, 1892. V. kötet • 1895. január 19–május 29.
Ülésnapok - 1892-78
88 LXXV1IÍ. ORSZÁGOS ÜLÉS. a nagy súlylyal biró ügyet a törvény útján kívánta rendezni. A jelenlegi kormány — mint azt egész bizonyossággal állítják, — e törvényjavaslat mellőzését contemplálja, és a legéletbevágóbb, százezer családnak boldogságát vagy boldogtalanságát érintő ügyet ismét a rendeleti útra kívánja terelni; vagy — a minek sérelmes voltát tagadni nem lehet, — az eddig gyak rlatban volt, nagyobbrészt a bírói belátásra bizolt s a protestáns házasságokkal szemben követelt eljárást az összes felekezetekre és a katholikusokra akarják kiterjeszteni; tehát az összes katholikus házasságok Magyarországban egy tollvonással kérdésesekké tétetnének, mert nem a lex, hanem az arbilrium judicis fog mérvadó lenni. Ez, méltóságos főrendek, a rendeletek lejtője, a pátensek uralma minden visszaélésével és hiányaival. Ez nem a jogállam elve, — még ha azt el is fogadnók, — mert annak alaptőrvénye a törvény, a törvény és ismét a törvény, nem pedig a rendeletek özöne. A kik Tocquevilleés Taine munkáiban annak az iszonyatos catastrophának előzményeit olvassák, melyet franczia forradalomnak ne veznek, észre fogják venni, hogy annak előidézésében nagy része volt azoknak a túlságos rendelkezési visszaéléseknek, ordonnanceoknak, a melyek törvény hiányában a szabad mozgást olyannyira korlátozták, hogy a jogbiztosság majdnem minden irányban teljesen megszűnt. Az egyházpolitikai törvények tárgyalása folyamán mondatott, hogy a jogállam követeli az egyházi és a polgári, vagyis állami jogkörnek szétválasztását s igy a polgári házasságnak és az állami anyakönyvek behozatalát; ma ugyanazon alapon kívánják a teljes vallásnélküliség elismerését, mint postulatumát annak az egyéni szabadságnak, meíylyel a jogállamban mindenki bír. Szép a jogállam eszméje, ha nevének megfelelne. De mert ma úgy értelmezik, hogy az állam minden jognak kútforrása, sőt ura: mindazt, a mit jogállam czímén ajánlanak, nem lehet minden skepsis nélkül fogadni. Én a házassági jogot soha sem tartottam a jogállam attribútumának, még akkor sem, ha az a legideálisabb értelemben vétetik. Még 150 esztendő előtt a jogállamnak neve sem volt ismeretes, annál kevésbé annak tudományos önkényen alapuló tételei; a házasságnak dualisticus isteni és emberi természete pedig visszanyúlik a legrégibb időkre. A római jogban a házasság »juris divini et humani communicatio* volt, a keresztény házasság »individua vitae consuetudo« volt, az egyoldalú polgári házasságnak nincs definilioja, csak azt mondják róla, hogy szerződés. Az állam a valláserkölcsi mozzanatra nem fektet súlyt, az állam tekintélye minden, a vallás csak mellékes, legfeljebb pótszertartás. És sajátságos! Midőn a magyar liberalismus a jogállamra támaszkodva, a házassági intézmény fölött korlátlan intézkedési jogot tulajdonit magának olyannyira, hogy czéljának elérésére még a rendeleti joghoz is folyamodik és az egész egyházpolitikai eljárást azzal is indokolja, hogy általa a nemzetet tömöríteni, egységessé és ezáltal erőssé tenni kívánja: az alatt egy másik szélsőségbe esik az által, hogy a lelkiismereti jog korlátlan szabadságát proclamálja, mely a történelem tanúsága szerint nem a tömörítésre, hanem a decompositióra szokott vezetni. Ez a »laisser faire« elve, mely mindenütt felidézi előbb a szellemek, azután az érdekek összeütközését. És ha csak a magasabb princípiumok nem mérséklik ennek hatását, a a társadalmi feloszlásra vezet. Ezt a magasabb princípiumot megtalálni e nagy kérdésben az állam feladata. De nagyon vétene önmaga ellen az állam, ha az indifferens nézőnek szerepét viselné és elnézésével alakulni engedné egy csoportját az állampolgároknak, kiknek vallásáról, elveiről, erkölcsi nézeteiről nem tud semmit; kik — hogy úgy mondjam — mintegy kötetlen állapotban mint a puszták fiai barangolnak, egy valláshoz sem tartoznak, legfölebb ;mint egy széttört lelki világnak töredékei, zavarólag bolyongnak az állam által bevett vagy elismert nyugalmasan haladó vallások közt. Ezek a szellemi anarchisták, kik valahányszor megjelennek, mint a meteor, gyújtólag jelennek meg; kiszámíthatatlanok útjaikban és az állam fentartó tényezői közé nem sorolhatók. Lehet-e Magyarország a szellemi anarchiának
