Főrendiházi napló, 1892. V. kötet • 1895. január 19–május 29.
Ülésnapok - 1892-76
LXXV1. ORSZÁGOS ÜLÉS 43 tanrió, ha ezen működésünkért elismerésben és áldásban részesülünk, azzal sehol sincsen mondva, hogy a kereszténység nagy és átalános fogalma nem foglaltatik a katholicismus fogalmában is, a melynek minden más keresztény ágazat és felekezet csakis egyes tagja, a melyeket ma-holnap az egyedül üdvözítő egyház körébe be fog foglalni. (Mozgás halfelöl.) A szent atyának szempontjából ez a mozgalom katholikus, valamint mind az, a mi a katholikusok érdekében történik, katholikus és keresztény. Ez a mozgalom keresztény, valamint mind az, a mi a kereszténység valóságos érdekében történik, katholikus is, mert ez átalános, igaz és kinyilatkoztatott hit. (Mozgás balfelöl.) Méltóztassanak e részben, a kik nem katholikusok, másképen gondolkozni, mi katholikusok nem gondolkozhatunk másképen. (Egtj hang balfelöl: Nem gondolkozunk egyformán!) De, bocsánatot kérek, talán egy kissé elragadtattam magamat. A budgetvita végre is nem a néppárt ügyei taglalásának a vitája. Lesz idő és alkalom, mikor erről talán bővebben fogunk szólhatni. Én átalánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom a költségelőirányzatot. Elnök: Szólásra felirva senki sincs. Ha senki sem kivan szólani, a vitát berekesztem, Szólási joguk van még a miniszter uraknak. Lukács László pénzügyminister: Nagyméltóságú elnök úr! Méltóságos főrendek (Halljuk! Halljuk!) Annak daczára, hogy az imént elhangzott beszédben igen kevés oly momentum foglaltatott, mely az általam képviselt tárcza körét közvetlenül érinti és igy nagyon kevés ok merülhet föl arra, hogy a mélyen t. főrendiháznak becses türelmét igénybe vegyem, mindazonáltal tőrtént egy pár nyilatkozat, melyet nem hagyhatok szó nélkül és a melyre nézve kötelességemnek tartom tiszteletteljes észrevételeimet igen röviden megtenni. (Halljuk! Halljuk!) Úgy Zay Miklós gr. úr ő méltóságának, valamint az előttem szólt Zichy Nándor gr. úr ö excellentiájának nyilatkozataiban átalában az a felfogás nyilvánul, mintha a kormány pénzügyi politikája tisztán és kizárólag a rideg fiscalismus alapjára volna helyezve. Hogy ez nem igy van, méltóságos főrendiház, ezt számtalan példával és argumentummal igazolhatnám, de talán elégséges, ha átalánosságban hivatkozom arra, hogy mióta pénzügyi önállóságunkat visszanyertük, az állam vagyonából és jövedelméből sohasem fordítottunk oly nagy összegeket közgazdasági czélokra, sohasem történt oly sok a közgazdaság érdekében, mint éppen az utóbbi kormány idejében, tehát a legutóbbi időben, a melynek pénzügyi politikáját mi átvettük, a melynek folytatására most is vállalkozunk. Ennélfogva nem a rideg fiscalismus a mi pénzügyi politikánk alapeszméje, hanem annak tudata és az a meggyőződés, hogy rendezett pénzügyi viszonyaink és rendezett államháztartás, fejlődő, virágzó, közgazdasági állapotok nélkül nem képzelhető és hogy az államháztartás egyensúlya legalább hosszabb ideig az emiitett feltétel, nélkül egyátalában fenn nem tartható. A minek következtében a kormány igen jól ismerte azt a kötelességet, a mely ebből folyt és a mely abban áll, hogy a józan és okszerű takarékosság szem előtt tartása mellett megtegyük mindazt, a mi a gazdaság különböző ágainak emelésére szükséges, megtegyük mindazt az állam erejéhez képest, a mi az állam polgárainak, vagyonosságának és igy adóképességének emelésére szolgál. Midőn azonban, méltóságos főrendiház, ezt constatálom, egyátalában távol van tőlem egyszersmind elismernem annak az elvnek helyességét is, hogy ennek következtében az állam van hivatva a társadalom helyére lépni és mindazokat a feladatokat magára vállalni, melyek tulajdonképpen a társadalom feladatai. (Helyeslés lalfelöl.) Azt hiszem, hogy ez a legveszedelmesebb, legártalmasabb közgazdasági politika, egyszersmind a legveszélyesebb pénzügyi politika is volna, mert ez esetben az állam olyan valamire vállalkoznék, a mire hivatva nincs és a mire nem képes és olyan terhet vállalna magára, melyet nemcsak a mi financiánk, hanem bá r mely állam fmanciája egyátalában nem volnának képesek elbírni. Az én felfogásom szerint, méltóságos főrendiház, ha az államnak ez irányban fennálló kötelességeit és feladatait mérlegeljük, azok, azt hiszem, nem lehetnek mások, mint első sorban elhári6*
