Főrendiházi napló, 1892. V. kötet • 1895. január 19–május 29.

Ülésnapok - 1892-85

"I 17S LXXXV. ORSZÁGOS ÜLÉS. Gyulai Pál jegyző (olvassa a törvényjavaslat czímét, mely észrevétel nélkül elfogadtatott; olvassa az 1. §-t). Elnök: A kik az 1. §-t elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik. Felkiáltások: Többségi) A többség elfogadja az í. §-t. (Felkiáltások jobbfelől: Ellenpróbát kérünk! Zaj, nyugtalanság és felkiáltások a baloldalon: Nem lehet ellenpróbát kérni!) Már enuntiáltam a határozatot. Következik a 2. §. (Felkiáltások a jobboldalon : Ez erőszakoskodás! Zaj és mozgás a jobboldalon.) Zichy Nándor gr.: Kérem a nagyméltóságú elnök urat, hogy az ellenpróbát elrendelni méltóztassék, mert ellentétes véleményről lévén szó, az ellenpróbát el kell rendelni. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Kérem abban, a mit én jóhiszemüleg, de jó szemmel is láttam, nem lehet kételkedni. (Helyeslés a baloldalon.) Egyébiránt, én kimondottam, még pedig nem hirtelenül, hogy a többség az 1. §-t elfogadja; ellenpróbát tehát nem látok szükségesnek. Zichy Nándor gr.: Ezt nem fogadom el. (Nagy zaj.) Elnök: Következik a 2. §. Gyulai Pál jegyző (olvassa a 2. §-t). Zichy Nándor gr.: Én a második szakasz törlését hozom javaslatba. Méltóztassék azonban megengedni, hogy ezt a szavazatomat a méltóságos főrendek előtt indokolhassam. (Halljuk! Halljuk!) Ebben a szóban »receptió« voltaképen semmi sem rejlik. Hogy ha a receptió az izraeliták jogegyenlőségét akarja meghatározni a polgári törvény előtt: akkor olyasmit mond, ami szerintem úgyis meg van és ha meg nem volna, készségesen és mindenben hozzájárulnék, hogy az meg legyen; de a második és a következő harmadik szakasz foglalja magában azt, a miért keresztény ember szerintem ezt a törvényjavaslatot és ha már az elvet megszavazta, annak e szakaszait nem szavazhatja meg. (Helyeslés jobbfelöl.) Keglevich István gr.: Ellenkezőleg, megfordítva! Zichy Nándor gr.: Én azt hiszem, hogy ezt megfordítani nagyon nehéz volna, mert azt még a közbeszóló méltóságos tagtársunk éleseszüségéröl sem birom feltenni, hogy katholikus hitelveiből azt tudná következtetni, hogy a keresztség szentségét, mely eltörülhetetlen jelleget nyom mindazokra, a kik abban részesültek, magáról valaki egy pillanatban letörölhesse. (Úgy van! jobbfelöl.) Ezt tehát a keresztény tanból a méltóságos úr sem bírná következtetni, azonban megengedem azt, hogy valaki azt képzelheti magában és talán jóhiszemüleg is, hogy keresztény és azután e szó alá >•>keresztény« összefoglalja mindazt, a mit maga jónak, czélszerűnek, üdvösnek és a maga ideáljának tart. Ez a nemesebb felfogás, a mi mindig ki van téve annak, hogy megérkezik az óra, a melyben az indulat az észnél erősebb, és akkor belefoglalja e fogalomba mindazt, a mit az a gyenge óra sugalmaz. És ha a hit magában nem léteznék, akkor az embernek erkölcsi fegyelmezése tekintetéből is mulhatlanul szükséges volna, hogy positive meghatározott hitelvek legyenek bevésve lelkébe és elméjébe, a melyek felett azután a pillanat fellobanása nem határoz. De én nemcsak ezeknél fogva, de azért is, mert tudom és hiszem, hogy lehetetlen, hogy valaki, a ki az üdvözités malasztjában részesült, a ki keresztény lett, az megszűnjék az lenni, és mivel nekem hitem és hitvallásom és hitemnek változhatatlan tanítása azt parancsolja, hogy ehhez nem járulhatok: szavazatommal nem is járulok e szakaszhoz, mert azt hitszegésnek tartanám. (Igaz! Úgy van! Éljenzés jobbfelöl.) De van ennek még egy másik, sokkal sérelmesebb következménye is, és ez a következő szakaszban foglaltatik, a mely kimondja, hogy a megkeresztelt gyermek, mielőtt még önelhatározási képességgel birna, nem a maga szabad elhatározása alapján, a mi az ő ténye, lép ki a kereszténység köréből, hanem a mi rendelkezésünk nyomán. Mi tehát, szavazatunkkal kiküszöböljük, kilökjük, kireke-zszük az üdvösség köréből azt az önelhatirozásra még képtelen gyermeket, a kit szülei megkereszteltettek és a ki keresztség által Istennek malasztjában részesülhet. Ezt pedig én oly cselekvésnek tartom, a mely ha már az előbbi is hitszegés,