Főrendiházi napló, 1892. IV. kötet • 1894. szeptember 29–deczember 28.

Ülésnapok - 1892-65

LXV. ORSZÁGOS ÜLÉS. 73 fenlarló eszmének, melynek szolgálatába szegődtem. Azon egyoldalú irányt, melybe a magyar politika belekerült, a radicalis velleitások -ostromlása révén ma ellensúlyozni nem lehet. Részemről bizom a kormány hazafiasságában, hogy miután létének alapja biztosítva van, nem fogja az országot további bonyodalmaknak, további veszedelemnek kitenni, de azon alvilági szellemet, melyet felidézett, vissza fogja varázsolni oda, a honnan felidézte. A vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényjavaslatnak tárgyalás alatt levő fejezete nincsen egészen összhangban a javaslat czímével és szerintem ez bátran kihagyható a nélkül, hogy az elv maga csorbát szenvedjen, sőt szerintem e műtét által maga az elv megtisztíttatnék azon salaktól, a mely a vallástalanság terjesztése révén tapad hozzá. (Helyeslés jobbfelöl.) Részemről vívmánynak tartom, hogy Magyarország ismét igazolja azt, hogy a szabadság classicus földje kíván maradni, hogy mint a jó anya, egyenlően mér mindazoknak, kik iránta való fiúi kötelességüket híven teljesitik, de nem tartom vívmánynak azt, hogy találkozott kormány, mely minden szükség nélkül, a nélkül, hogy a közvélemény komolyan kívánta volna, behozza és engedélyezi a felekezetnélküliséget, mintha csak csábítani akarná az embereket arra, hogy felekezetnélküliekké váljanak. Mert mit jelent az de facto, méltóságos főrendek, hogy valaki valamely felekezet kötelékébe tartozik? Azt jelenti talán, hogy az illető a felekezet tanaiban hinni, minden ünnepés vasárnapon a templomba járni köteles? Nem, hanem jelenti azt, hogy az illető felekezet terheiből a maga részét kivenni és gyermekeit azon felekezet tanaiban nevelni tartozik. Valóban különös, hogy ma, midőn a bureaueraticus kényszerek napirenden vannak, midőn a községi, megyei és állami adókkal a nép rogyásig meg van terhelve, mindjárt mint valami erimen laesae majestatist állítják oda azt, ha valdki az embertől a felekezeti illetőség fentartását követeli. Azt nevezem én vallásszabadságnak, mélt. főrendek, ha a kormány egyaránt megadja a katholikusoknak, protestánsoknak, óhitűeknek és zsidóknak azt, a mi őket joggal megilleti ; ha előrelátó bölcseséggel kerüli mindazt, . JFŐRENDZ NAPLÓ 1892—-97. IV. KÖTET. a mit egyéni és vallásos meggyőződésükre sérelmesnek tartanak ; ha pártolja mindazt, a mi jogaikat s egymásközti egyenlőségüket biztosítja. Azt nevezem én hazafiságnak, mélt. főrendek, a mely Magyarország szeretetében egyesit minden honpolgárt, minden felekezetet, minden osztályt, minden nemzetiséget; mely a főúrtól, a polgártól, a katholikustól, a zsidótól, a némettől, az oláhtól egyaránt elvárja, hogy a magyar állam eszméjeért lelkesedni tudjon. Ilyen hazafiság tiszteli mindenkinek vallásszabadságát, meggyőződését, nem bánt, nem igerel, nem provocál senkit. Elvitázhatían tiszta tulajdonjoga van a nagyméltóságú kormánynak a felekezetnélküliség proclamálásához, a melyet senkitől kölcsön nem vett ós a melynek telekkönyvi ráiratása ellen aligha fog valaki óvást emelni; mégis nehéz megérteni, hogy valaki megszavazhassa ezen radicáüs, hevenyészett újítást s a többi hozzávalókkal együtt üdvözölhesse, mint azon egyszerre, szebb jövőt hirdető kakas kukorékolását. (Derültség jobbfelöl.) Ha nemcsak felekezeti, hanem egyenesen az állami érdek szempontjából tekintjük a dolgokat, azt látjuk, hogy egészen másként alakul előttünk ez a törvényjavaslat, mint a mit a liberális hatásvadászat akar feltüntetni. Hogy a felekezetnélküliség ártalmára van a létező felekezeteknek: azt, ugy hiszem, minden szoknyás gyermek belátja. Én meg határozottan állítom, hogy a felekezetek nem állanak fenn az állameszme rovására, feltéve, hogy azokat a magyarság érdekében fel tudjuk használni, hogy autonómiájukat a kellő tartalommal látjuk el; mert a felekezetek nem csupán a gyökeres magyarságot osztják több felé, de megosztják a nemzetiségeket, azoknak elégületlen elmeit, s ez által egyes csoportok képződnek, a melyekben magyarok állanak nem magyarokkal szemben és a melyekben kis jóakarattal sikeresen lehet a nemzetiségi aknamunka ellen küzdeni. Az az átalános egység, a melyről egyes naiv ábrándozok álmadoznak, nem egység volna, hanem kétség és mellette nem egységes, hanem kétséges volna a magyar állameszme. A magyar állameszme körül az ország lakosai két compact csoportra oszlanának: az egyik csoportban 10