Főrendiházi napló, 1892. IV. kötet • 1894. szeptember 29–deczember 28.
Ülésnapok - 1892-64
LXIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. 55 az egyes egyházaknak vallási és egyházi ügyekben való függetlenségét, volt szükséges ezen szakasznak felvétele, mert ezen szakasz kör' vonalozza és határolja azt, hogy meddig terjedhet ezen egyházi fegyelem. Semmi esetre sem terjedhet annyira, hogy az egyház büntetést rójon olyan cselekményre, a mely az állam törvényei által megszabott kötelességek határain belől marad; mert ha ez me:engedtetnék, ez egyszersmind megengedése lenne annak, hogy egyes egyházaknak, — nemcsak a katholika egyházról van szó, hanem átalános határozmányokról, —tehát úgy a ma fennálló, mint a jövőben felállítandó egyházaknak vagy felekezeteknek megadassák azon jog, hogy tényleg az áliam rendje ellen izgassanak és az állam rendje ellenében büntetéseket szabjanak ki, (Úgy van! balfelől.) A mi itt czéloztatik, az az, hogy minden vallásfelekezetre nézve — a katholika egyházra és minden többire nézve — azon állapot létesíttessék, mely miként az előttem szólott méltóságos püspök úr hangoztatta, a katholika egyház álláspontja, mely szerint: adjuk meg az államnak, a mi az államé, és az állam iránti engedelmességre oktatva híveit, az állam iránti kötelességek teljesítését a katholika egyház sohasem tekintette maga ellen irányzott vétségnek. Igen kérem a méltóságos főrendeket, méltóztassanak ezen szakaszt változatlanul megtartani. (Helyeslés.) Gyulai Pál jegyző: Zichy Nándor gróf! Zichy Nándor gr.: Valóban nem tudom, hogy a törvényjavas'atnak voltaképen melyik interpretatiója helyes; ez-e, és mi ezen törvény 6. §-ának értelme. Egyszer azt méltóztatnak mondani, hogy a szóban forgó 4. §. azért vétetett fel a javaslatba, mert az nem a recipiált, hanem az egyéb, még nem recipiált, jogaikban •és intézményeikben az állam -•'Ital még el nem ismert, az által még nem helyeselt s nem szentesített más egyházi törvények, alkotmányok s intézményekre vonatkozik. Ha a 6. § nak van értelme, annak értelme az, hogy az abban megnevezett egyházaknak mindazon jogai s intézményei, melyeket eddigelé a magyar állam nekik biztosított, ezentúl is sértetlenül fennállanak s akkor ez elv s az, a mi az előző szakaszban foglaltatik, itt nem alkalmazható azon egyházakra, a melyekről a 6. §. szól, a mennyiben az eddig elismert, az eddig az állam által nekik tulajdonított jogokkal ellenkeznek. Éppen e javaslatnak captiosus és nem világos szövegezése, melynél fogva általános elveket állit fel, azok után pedig kivételes állapotokat szentesit, melyeknek szentesítése utóbb következvén, a törvény magyarázata által is egy kis jóakarat mellett kétségessé tétethetik és ime itt már jelenleg is kétségbe vonatott. Ez a két szakasz nem közönséges, nem mindennapi fontosságú, az magát a római katholika egyházat érdekli, annak egész szervezetében, annak történetileg kivívott azon állásában, a melyet a római katholikusok világszerte a szent atyának és a római szent egyháznak vindicálnak, melynek delegatiója egy állam törvényei részéről magának az egyháznak delegatiója és kétségbevonása, ez oly tény, mely ellen a katholikus lelkiismeret felzúdul és melynek megváltoztatását és szentesítésének elkerülését az állam és egyház érdekében egyaránt ajánlom és kérem. Ez nem könnyen elintézhető kérdés s azért én annak higgadtabb megfontolása s bővebb megbeszélése érdekében a jelen szakasz feletti határozathozatalt a következő ülésre kérem halasztani. (Élénk ellenmondások balfelől.) Magam azonban e 4. §-nak kihagyását hozom javaslatba. Méltóztassanak megengedni, de a legkisebb dolgok felett órákig, napokig vitatkozunk s egy ilyen kérdésen, a mely a római katholika egyházat a magyar állammal hozhatja ellenmondásba, öt percznyi beszéddel akarunk túlesni. Én komolyan figyelmeztetem a méltóságos főrendeket, méltóztassanak e kérdést az azt megillető komolysággal tárgyalni, azt érett megfontolás tárgyává tenni és ily határozatokkal nem játszani. (Helyeslés jobbfelöl. Mozgás a baloldalon.) Wekerle Sándor ministerelnök és pénzügyrainister: Nagyméltóságú elnök úr! Méltóságos főrendek! Én nem érezhetem magamat indíttatva arra, hogy ily átalános figyelmeztetéseket tegyek, hogy a méltóságos főrendek megfelelő komolysággal tárgyaljanak, mert nem hiszem, hogy itt bárki egy ily fontos javaslatnak nem komoly tárgyalására fogna vállal-