Főrendiházi napló, 1892. IV. kötet • 1894. szeptember 29–deczember 28.

Ülésnapok - 1892-64

40 LXIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. Ezen alapelveken nyugodván a kereszténység, megengedhető-e, hogy embertársaink benső lelki életére külső kényszereszközökkel akarjunk behatást gyakorolni? A kereszténység őskorában a legkiválóbb egyházi atyák is elismerték azon elvet. Sok részletet idézhetnék, de megelégszem egygyel. Tertulianus azt mondja: »Nec religionis est cogere religionem, quae sponte suscipi debet, nec vi«. Nem tartozik a vallásra a vallásosságra valő kényszerítés. A vallást önként kell elfogadnunk, nem erőszakkal. Hol van a határ, a hol a vallásosság megszűnik és a puszta abstract philosophiai speculatio kezdődik, azt sem mondhatja meg senki. Mindezekből önként következik, hogy tovább az állam nem mehet, mint odáig, hogy az állami törvények iránti tiszteletet megkívánva, ott a korlátot állit ja fel, a hol a köztörvény, a büntető törvény tilalma kezdődik és a mi a közerkölcsiség törvényébe ütközik; ezt nem lehet nyilvános gyakorlat vagy nyilvános propaganda tárgyává tenni a vallás ürügye alatt, hanem azon belül teljes szabadság legyen megadva mindenkinek, kövesse kiki hitét legjobb meggyőződése szerint. Ha a vallás szabad gyakorlásáról szóló törvényjavaslat első szakaszát elfogadjuk, ezzel szerintem a kérdés maga elvileg már el van döntve, mert a harmadik fejezet abból önként következik. Az azután természetesen csak czélszerüségi kérdés, hogy valami provisió tétessék arra nézve, hogy azokkal szemben, kik e hazában a törvényesen bevett vallásfelekezetek körén kivül állanak, az állam mégis minő magatartást kövessen. És "mivel hazánkban minden törvényesen bevett vallásfelekezet számtalan oly cultur feladatot teljesít, melyek valamint feladatai a vallásfelekezeteknek, épp úgy feladatai az államnak is, tehát indirecte minden bevett vallásfelekezet mintegy állami terheket is visel, hogy e terhek alól való kibúvásra ürügy ne szolgáltattassék, jogi szempontból egy bizonyos cauteia helyén van; hogy tisztán könnyelműségből a felekezetből való kilépés ürügyül ne szolgálhasson arra, hogy az adózási alól valaki kibújjék, arra a törvényjavaslat tökéletesen elégséges biztosítékot nyújt. (Igás! Ügy van! balfélöl.) Lehetne a javaslat e részét esetleg másként szerkeszteni, de ez részlet dolga és én nagyban és egészben véve megfelelőnek tartom a törvényjavaslat ezen részének szövegezését is. Azért a törvényjavaslatot, hozzátehetem még azt is: mint az úgynevezett egyházpolitikai javaslatok közül az egyedülit, melyet egészen szabadelvűnek és a szabadéi vűség feltétlen követelményének tekintek, elfogadom. (Élénk helyeslés és éljenzés balfelől.) ._-. • ,;,,,,. ,, Elnök: Zichy Nándor gróf ő nagyméltósága kívánja szavait helyreigazítani. Zichy Nándor gr.: Igen t. tagtársam tökéletesen félreértett engem és az ügy érdekében talán méltóztatnak megengedni, hogy szavaim értelmét megvilágítsam. • Nem akartam ez alkalommal az elkeresztelési ügy tárgyalására visszatérni és azt az ellentétes álláspontot, mely ebből a katholicismus és a nem katholikus hitűek között eredett, a gyermekek vallásáról szóló törvényjavaslat által nagy örömömre eítemetettnek fognám üdvözölni és az elkereszténytelenités kérdésében azt hiszem, ha ma még nem, de holnap és holnapután minden keresztény egy álláspontot fog e hazában is elfoglalni és ezen a téren üdvözlöm barátaimat, a kik nem katholikusok. Elnök: Szólásra senki sincsen feljegyezve, ennélfogva az átalános vitát berekesztem. Joga van még szólani a minister úrnak. Szilágyi Dezső igazságügyminister: A szőnyegen levő törvényjavaslat tárgyalásánál, méllóságos főrendek, nem pusztán ezen törvényjavaslat alapelvei és határozatai jöttek bírálat alá. Egybekapcsolták azzal a kormány egész egyházpolitikájának, sőt a ma szólott nagyméltóságú Zichy Nándor gróf a kormány nemcsak egyház-, hanem,egész politikájának megtámadását és bírálatát'is. Felszólalásom nagyobb részében csak ezzel a törvényjavaslattal akarok foglalkozni, de nem felelnék meg sem kötelességemnek ezen a helyen, sem azok iránti kötelességünknek, kik az általunk javaslott irányt lelkesen felkarolták, sem a nemzet iránti kötelességünknek, ha ezekre az átalános észrevételekre már most igen röviden, de igen hatäro-