Főrendiházi napló, 1892. IV. kötet • 1894. szeptember 29–deczember 28.

Ülésnapok - 1892-64

36 LXIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. hivatkozott Szt. István királyra, a kinek érdemei előtt én tisztelettel hajlok meg éppen azért, mert belátta, hogy a magyar nemzet itt csak akkor maradhat fenn, szilárd álláspontot csak akkor foglalhat el, elődeinek, a hunoknak és avaroknak szomorú példája folytán akkor nem fog eltűnni és megsemmisülni, ha az európai civilisatióhoz hozzácsatlakozik, és épp azért befogadta a keresztény vallást, és ez által oly érdemet szerzett, mely előtt minden hazafi, én is a legnagyobb tisztelettel hajlok meg. De midőn befogadta a keresztény vallást, szakított a magyar nemzet egyik legnevezetesebb institutiójával, megvált és odahatott, hogy a nemzet is megváljék ősi vallásától, a melyet Ázsiából hozott magával, és azt hiszem, hogy az európai cultur-nemzetek példájának követése a kereszténységhez való csatlakozása nem hátrányára, veszedelmére, hanem előnyére vált a magyar nemzetnek. (Élénk helyeslés.) És én nem is hiszem, hogy ősi intézményeink azért fenyegetve volnának, nem hiszem, hogy nemzetünk sajátos jellegét elvesztené, ha a vallásszabadságot törvény által proclamáljuk. Szomorú dolog volna, ha a magyar nemzetnek egyátalán nem lehetne haladnia, ha nemzeti sajátságaink olyanok volnának, a melyeket minden haladás és előbbremeneteí teljesen megsemmisítene. Éppen abban áll a magyar nemzet ereje, az tartotta fenn minden körülmény közt és az fogja fentartani tovább is, hogy ha a cultur-államokkal együtt halad, ha azoktól nem marad el, már pedig azt látjuk, hogy a lélek szabadságát Európa cultur- államai elfogadták és azért nem vesztek el, nem is fognak elveszni. És ha a szabadságnak vannak is kinövései, az egyátalában nem onnan van, mert a vallásszabadság törvény által sanctionáltatott. Erős egyéni meggyőződésem, hogy a nemzetek épp úgy meghalhatnak, mint az egyesek, a kettő közt az a különbség, hogy az egyesnek meg kell hallnia, mert ez természeti törvény ; mig a nemzetek csak úgy halhatnakmeg, ha elvénülnek. Valamint az egyes, ha testi és lelki erői megfogyatkoznak, nem tud használni a társadalomnak, le kell tűnnie az élet színpadáról, úgy a nemzetek, ha az emberiség nagy haladásában, a folytonos tökéletesbülésben közre nem működnek, el vannak vénülve, azok igen is megfognak halni. Az a különbség a kettő közt, hogy a nemzetek életében van egy üdítő forrás, mely az egyesekben nincs, a mely üdítő forrásból táplálkozva még ha megvénültek is, új erőt meríthetnek s ez az üditő forrás a korral együtt való haladás. (Helyeslések.) Azoknak a nemzeteknek van jövőjők, melyek a korral együtt haladnak, azoknak a nemzeteknek van jövőjök, melyek a haladás lobogójával, a felvilágosodás fáklyájával járnak elől más nemzetek előtt. Ezek a nemzetek azok, melyek akaratukkal döntő súlyt vetnek a világtörténeti események mérlegébe is. A mely nemzet megáll, a mely nemzet, azt mondja, hogy tovább nem megyek, hogy nem haladok, az a nemzet a saját halálos ítéletét irta alá, annak a nemzetnek jövendője nincsen. (Helyeslés balfelöl.) Szász Károly püspöktársam, a kivel én különben egy véleményen szoktam lenni, a törvényjavaslat III. fejezetére vonatkozólag előadta aggályait, a melyeknél fogva e fejezet intézkedéséhez nem járulhat. Bocsánatot kérek tőle, hogy ezúttal nem vagyok vele egy véleményen. Elismerem, hogy meg vannak azok az aggályok, melyeket a törvényjavaslat illető szakaszai ellen felhozott; elismerem, hogy ezek az aggályok éppen a létező vallásfelekezetekre nézve fennállanak. De bízom a vallás erejében egyik felekezetnél épp úgy, mint a másiknál; bizom a hívek teljes vallásos odaadásában, vallásos buzgóságában és szent lelkesedésében, a melyeknél fogva a vallásfelekezetek a veszélyeket elkerülik. Megtörténhetik, hogy sokan kiválnak úgy az egyik, mint a másik felekezetből; meg vagyok győződve a felől, hogy a mi egyházunk az, mely talán a leginkább meg fogja érezni ezt a veszteséget, mert hisz nálunk a hivek áldozatkészségéből fedeztetik az egyház minden szükséglete. De ez nem gátol engem abban, hogy a törvényjavaslatot el ne fogadjam. Megmondom, hogy mért nem gátol engem abban, hogy a törvényjavaslatot elfogadjam. Mint az előbb emiitettem, éü nem látok abban veszedelmet, ha azok, a kik egész leikökkel nem tartoznak hozzánk, kiválnak közülünk. Nem látok ebben veszedelmet azért, mert ezt nem gyengítés-