Főrendiházi napló, 1892. IV. kötet • 1894. szeptember 29–deczember 28.
Ülésnapok - 1892-64
M LXIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. désem is az, hogy a vallástalanság mindennek ellensége, nemcsak emennek vagy amannak a vallásfelelekezetnek, hanem még a társadalmi rendnek, e rend fentarthatásának is ellensége a vallástalanság. (Helyeslés jobbfelöl.) De azt nem ismerem el, hogy a protestantismus ellensége lett volna a katholicismusnak. (Helyeslés balfelól.) Hiszen a protestantismus a vallásszabadság alapján áll; a protestantismus a maga egész élete folyamán a meggyőződés szabadságáért harczolt, tehát a vallásos meggyőződést és igy a római katholicismushoz tartozóknak vallásos meggyőződését is mindig tiszteletben tartotta. Ha kellett küzdeni, ha volt oly idő, mikor küzdött a protestantismus, az a küzdelem nem a katholicismus elleni küzdelem, nem a katholicismussal szemben történt, ellenséges állásfoglalás volt, hanem küzdelem volt a létjogért, mert jogot akart nyerni az államban, bele akart illeszkedni az állam gépezetébe. De ő eminentiájának ezt a nyilatkozatát mégis örömmel vettem tudomásul, meri főpap ajkairól hangzott el ez a nyilatkozat és erős meggyőződésem, hogy a lelkészek is figyelembe fogják azt venni. Ő eminentiája úgy tüntette fel a tárgyalás alatt levő törvényjavaslatot, mint a mely a vallástalanságra vezet, mint a mely a vallásossággal ellenkezik, mint a mely lerontván a vallást, annak következtében megrontja az erkölcsöket "és megrontván az erkölcsöket, az államnak is bukására, omlására, veszedelmére vezet; úgy tüntette fel, mint a mely anarchiát fog eredményezni, vallási anarchiát, pedig ez épp oly veszedelmes, mint a polgári anarchia. (Eyy hang jobbfelöl: Veszedelmesebb!) És mondotta, hogy éppen e vallási anarchiának a megengedése fogja az átmenetet képezni a polgári anarchismusra is és ez által a nemzet létét és önállóságát veszélyeztetni. Ebben a tekintetben én nem vagyok egy nézetben ő eminentiájával; szerintem ez a törvényjavaslat a vallásosságot nem fenyegeti; mert abból, hogy valaki felekezetnélkülivé válik, abból, hogy valaki vallásos hitével, meggyőződésével, a melyet ö maga alkot meg magának, ellentétben állónak látja egyes egyházaknak, felekekezetnek dogmáit, hogy nem talál oly felekezetet, a melynek dogmáit a saját vallásos meggyőződésével összhangzásba hozhatná, nem következik, hogy az az ember vallástalan. Én ismertem embereket, kik egyházi kötelékben állottak, s ezek az emberek annak daczára, nem tartották tiszteletben azon™ egyháznak, a melynek kötelékében állottak, vallásos tételeit, hitczikkelyeit, sőt nyilvánosan felszólaltak azok ellen, és mikor benmaradtak mégis annak az egyháznak a kötelékében, melynek hitczikkelyeit támadták, akkor ők valóságos képmutatók voltak, mert nekik ki kellett volna lépniök az egyház kötelékéből. Az az egyháznak soha sincsen hátrányára, ha azok, a kik lélekben nem tartoznak hozzá, a kik lélekben megszűntek tagjai lenni, a kik megtagadják hitczikkelyeit még nyilvános fellépésben is és felszólalnak ellene, kilépnek azon egyház kötelékéből; ez soha sem gyengülésére, hanem erősödésére vezet az egyháznak; mert azok a dissolutió elemeit képezik, azok erjesztő kovász, mely ha az egyház kebelében marad, romboló hatása sokkal veszedelmesebb, sokkal inkább érezhető, mint ha az ilyenek kilépnek az egyház kötelékéből. (Élénk helyeslés balfelól.) Ez az oka annak, hogy az összes keresztény egyházak nem is akarták ezeket az egyház kötelékében tartani, sőt éppen azokat, kik a dissolutió elemét képezték az egyházban, még ki is zárták az egyház kebeléből. ügy tüntette fel ő eminentiája e törvényjavaslatot, mint a mely atheismusra vezet és hivatkozott egy nagy, egy nemes nemzet, a franczia nemzet példájára, mely lázas állapotában a 1790. utáni években az Istent magát detronizálta és helyébe odaültette az észt. No hát kérem, Francziaországban akkor egy vallás volt, akkor a hugonoüák nem számítottak, azokat üldözték és ők a sevennesi hegyekbe menekültek. Addig egy egyháza volt Francziaországnak és daczára annak, hogy az állam külső erővel, hatalommal kényszeritett minden franczia állampolgárt, hogy ennek az egyháznak kebelébe tartozzék, mégis megtörlént az a szomorú eset, hogy a nemzet az Isten lételét megtagadta. De az Isten lételét megtagadni nem lehet, azt egyes ember sem tagadhatja meg, idővel ő is azon jobb meggyőződésre tér, és