Főrendiházi napló, 1892. IV. kötet • 1894. szeptember 29–deczember 28.

Ülésnapok - 1892-64

LXIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. 33 felekezetek jogainak körvonalozására és csorbítására újabb eszközöket szolgáltató törvény. Mindezek ugyan nincsenek benne nyiltan kimondva, de hát a mi biztosiiékot nyújt ez iránt, az úgy van nyújtva, hogy segélyével mindent, a miről intézkedik, ki lehet forgatni a maga valóságából, miként kiforgattatott a katholikus egyháznak azon szabadsága és azon joga, hogy lelkipásztorai hitök szerint lelkészkedjenek, a mely kötelességük ellenére, a mely alkotmányosan biztosított joguk ellenére birói szék elé idéztettek ós birságoltattak oly cselekedetekért, melyeket egyházi kötelmeik parancsából teljesítenek és mikért a lelkészeket — hiszen ez átalánosan el van ismerve — lelkészi és polgári kötelességeik tekintetében önmagokkal elíenmonddsokba, conflictusba juttatták. Mert mi e törvényjavaslat 6-ik szakasza? Ez a, mintegy odadobott szakasz a többiek után, a melyet a minister akár érvényesnek, akár érvénytelennek, akár igy, akár úgy magyarázandónak fog feltüntetni, a mint azt mostanáig is cselekedte. Rococco egy törvényjavaslat ez, méltóságos főrendek. A XVI. századbeli álláspontokat, nézeteket, intézményeket, a bevett vallásfelekezeteknek eszméjét házasítja össze a vallásszabadság, a hitszabadság szempontjával és közibeszúr egy második fejezetben oly intézkedéseket, a melyek egyfelől csak a ministeri önkénynek szolgálhatnak, másfelől pedig hatalmas felhívást jelentenek a létező egyházi társulatokból való kilépésre és ujabb társulatok alakítása által a hit lerontására, a vallástalanság terjesztésére. És nagy sötétség, nagy űr uralkodik a 3-ik fejezet felett; mert ha csak ezt a törvényjavaslatot olvassuk, azt kellene feltételeznünk, hogy itt már nem többé két-három, tíz, száz vagy ezer ember együttes vallásos létéről van szó, hanem csak egyes emberekről, a kiknek megengedtetik, hogy szobájukban vagy egymagukban azt higyjék és úgy imádják istenöket, a mint nekik tetszik. De ha az életet tekintjük, az a vonal nincs itt meghúzva, hogy a recipiált és elismert egyházi társulatokon túl más társulatok ne létezhessenek, az nincsen kimondva és én nem is tartom kívánatosnak ezt kimondani, hogy azonban nem FŐRENDI NAPLÓ. 1892—97. IV. KÖTET. engedtetik meg az, hogy a felekezetenkivüliek vallásos testületeket, egyesületeket képezhessenek. Oly törvényjavaslat ez, melyet ha szakaszról-szakaszra olvasunk, mindenütt azt látjuk, hogy nincs létoka, nincs létjogosultsága, hogy nem világos, nem őszinte és nem határozott; oly törvényjavaslat, mely egyfelől csak az önkénynek szolgál, másfelől pedig hihetőleg és kétségkívül autorai egy nagy részének lelkülete szerint a vaílástalanság terjesztésére készült. Isten óvjon meg attól, hogy e törvényjavaslatból törvény váljék és Isten segítsen, ha törvénynyé válik, hogy mielőbb megszabaduljunk tőle ! (Élénk éljennésék jobbfelöl.) Én e törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául sem fogadom el. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Gyulai Pál jegyző: Pap Gábor, dunántúli református püspök ! Pap Gábor püspök: Nagyméltóságú elnök úr! Méltóságos főrendek! Nem volt szándékom a vitában részt venni, nem is vettem volna részt benne, ha Szász Károly püspöktársam és szeretett barátom oly álláspontra nem helyezkedik vala, súgy jelezték a lapok, hogy az a protestantizmus álláspontja, de a melyet én a protestantisrnus álláspontjául el nem ismerhetek. (Tetszés balfelöl.) Épp azért kénytelen voltam felszólalni, mielőtt a szavazás bekövetkeznék, hogy adandó szavazatomat indokoljam. (Ralijuk! Halljuk!) Nagyváradnak nagytudományu püspöke, Schlauch bibornok ő eminentiája a tudás egész hatalmával, a meggyőződés erejével, nagy ékesen szólással foglalt állást a törvényjavaslat és -különösen annak III. fejezete, a felekezetnélküliség ellen. Csak röviden teszek vonatkozásokat igen emelkedett és valóban az ő vallásos meggyőződésétől áthatott és éppen azért általam tiszteletben tartott igen szép beszédére, megjegyzéseket kell tennem nevezetesen azon passusára a hol elismerte ő eminentiája azt, hogy nem a protestantisrnus a legnagyobb ellensége a katholicismusnak, még kevésbé a katholicismus a protestantismusnak, hanem ^mind a kettőnek ellensége a vaílástalanság, Az utolsó tételt elfogadom, magaménak vallom. Az én meggyőző5