Főrendiházi napló, 1892. IV. kötet • 1894. szeptember 29–deczember 28.

Ülésnapok - 1892-63

LXIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. 23 ne legyen másoknak is ? Ugy hiszem, az mondatik: Quod uni justum, alteri aequum esse debet. A mint ezen népek ezer éven át együtt éltek ezen közös hazában nyelvökkel, szokásaikkal, miért ne élhessenek továbbra is egymás közti békességben. Tudjuk, hogy minden actio reactiót szül s nem volna jó, hogy e kettő fokoztassék. Ma békében élünk, méltóságos főrendek, s adja az Isten, hogy továbbra is csak béke legyen; de az idő változó s egyszerre arra ébredhetünk, hogy egy új vihar szakad országunkra és mit fogunk akkor tenni? Hogy fogjuk megvédelmezhetni országunkat a közös ellenség ellen, midőn népeink ellenségeskedésben lennének? Méltóságos főrendek! Görög-keleti román egyházunk különösen lételének alapjában látja magát megtámadva a kérdésben levő egyházpolitikai reformok által. Megtámadva látja magát hitében, vallásos szokásaiban, eanonieus jogaiban,^százados történeti fejlődésen alapuló egész egyházi életében és ennek következtében az ország törvényeiben szentesitett és beczikkelyezett egész eanonieus autonómiájában. És ezen egyház, mely hazánkban tekintélyes számit hívekkel dicsekszik, egész határozottsággal nyilatkozott egyáltalában a kérdésben levő egyházreformok ellen. Talán ma nem fog figyelembe vétetni ezen óvás, de fog és kell, hogy figyelembe vétessék holnap, holnapután, tudniillik akkor, mikor morális princípium és ennek következtében az igazi liberalisnms teljesen győzni fog, tényleg elismertetvén valamennyi egyház és vallásfelekezet egyenjogúsítása. Igenis, méltóságos főrendek, valamennyi nép és felekezet egyenjogúsítása, melyek egyaránt adják vagyonukat és verőket a haza fen tartására. Curant ergo consules. ne quid regnum detrimenti capiat. A napirenden levő törvényjavaslatot nem fogadhatom el a részletes tárgyalás alapjául. (Helyeslések jobb felől.) Eötvös Loránd b., vallás- és közoktatásügyi minister: Nagyméltóságú elnök úr, méltóságos főrendek ! E kérdés, mely fölött itt most tanácskozunk, mindig és mindenütt, a hol még szóba került, heves vitákra adott okot, inert hiszen nem pillanatnyi szükségletnek gyakorlati kielégítéséről van szó, hanem inkább olyan eszmék diadalra juttatásáról, melyeket sokan a haladás lényeges kellékeként üdvözölnek, mások pedig azok megvalósításában a fennálló rend megbontását látják. (Halljuk! Halljuk!) E törvényjavaslat is, mely előttünk fekszik, nem az elkeresztelési kérdésnek magának és nem is más, talán kicsinyes vitás kérdések következménye, hanem úgy áll elénk, mint a kor eszméinek, az előbb is emiitett korszellemnek egyik követelménye, (ügy van!) Nincs is közöttünk talán senki, a ki azt merné állítani, hogy ha e törvényjavaslat nem ma kerülne ide, az nem kerülne-e talán holnap, vagy a legközelebbi időben a méltóságos főrendi ház elé. A korszellem és az ez által hirdetett elvek megfontolásától és latolgatásától nem zárkózhatik el semmiféle kormány; nem zárkózhatik el különösen az alkotmányos kormány. Azokkal szemben tehát kötelessége, hogy megfontolja azok jogosultságát, hogy megfontolja annak a közvéleménynek érvényességét, mely ajtaján kopogtat és hogyha ezeket az elveket helyeseknek találta, megfontolja és meglatolja, hogy azok megvalósításában milyen sorrendben, milyen sebességgel és a haladásnak milyen mértékével akar eljárni? Maga az, a mit ma közvéleménynek nevezünk, a közvélemény megítélésében nagyon gyenge; mert a közvélemény szava, mely annyiszor helytelenül, arra nem hivatottak által, arra nem alkalmas perezben említtetett fel érvül, majdnem hitelét vesztette. Minduntalan találkozunk is egyesek részéről oly véleményekkel, oly nézetekkel, a melyek felkapva, mások által elfogadtatva, pillanatnyi divat által elfogadott véleményekké válnak. Ezek képezik azon közvéleményt, a melynek hamissága iránt ma annyi panasz emelkedik. De hogyha elvekről, tételekről van szó, a melyeknek helyessége és a nemzet, az állam életében való érvényessége kérdéses; akkor van egy biztos módunk az ítélethozatalban; s ez az okulás a történetből. Ugy vagyunk az elvekkel, a tételekkel, melyeket az emberiség átalánosságban, vagy az emberiség egyes tagjai hangoztatnak, hogy azok,