Főrendiházi napló, 1892. IV. kötet • 1894. szeptember 29–deczember 28.

Ülésnapok - 1892-63

Si LXffl. ORSZÁGOS ÜLÉS. mintegy próbának lennének alávetve a történet által. Azok, a melyek csak a pillanat szüleményei, pillanat alatt vagy rövid idő rnulva elenyésznek; azok, a melyek életre- és arra valók, hogy egy nemze* és az egész emberiség életében érvényre jussanak, megmaradnak évszázadokon át. Azt mondhatnám' talán, még azon veszélylyel szemben is, hogy némelyek vallástalanságnak fogják nevezni ezen nyilatkozatomat, hogy az eszmék világában is fennáll a darvinismus azon tétele, hogy: a mi korcsszülött, nem áll fenn, megszűnik; az pedig, a mi életrevaló és a küzdelmet másokkal szemben fentartani birja, megmarad évszázadokon át. Azok az elvek, a melyek ebben a törvényjavaslatban kifejezésre jutnak, nem ilyen korcsszülöttei a gondolkozásnak, hanem olyanok, a melyeknek életrevalósága az emberiség egész történeti fejlődésében bebizonyult. Hiszen nincsen e törvényjavaslatokban szó arról, hogy az állam akkor, a midőn a vallásügyekre nézve törvényt hoz, saját hatalmát és hatalmi befolyását a vallási vagy felekezeti életre gyarapítsa. Ellenkezőleg arról van ezekben szó, hogy éppen az állam hatalmával szemben mindig fennálló és nagyra növekvő egyéni szabadság és törvény előtti egyenlőség elvei megvalósíttassanak; hogy megvalósíttassanak azok az elvek, a melyek az emberiség gondolkozásában már évezredek óta megvoltak; hogy megvalósíttassanak azok az elvek, a melyek épen a keresztény vallás által jutottak érvényre és lettek az összes emberiség közkincsévé. Mert a kereszténység nem mint az állam vallása, hanem mint az elnyomottak vallása keletkezett, ezért nem is az állam befolyását, hanem az egyénnek szabadságát és törvényelőtti egyenlőségét iparkodott helyreállítani. Csakhogy akkor, a mikor a kereszténység ezen elvei e földön elterjedtek, a keresztény vallás nem volt uralkodó vallás és e szabadság: az egyéni szabadság és a törvény előtti egyenlőség nem erre a földre és e földi viszonyokra szólott, hanem az égből való volt, olyan volt, hogy abban ki volt fejezve, mint egy eszmény, az ember egyéni, lelkiismereti s törvény előtti szabadsága az Isten előtt. A történetnek későbbi folyama közben ez az elv, mely minden egyes ember szivébe hatolt és lassankint az egész emberiségnek átalános meggyőződésévé vált, fentartotta magát és pedig fent ártotta magát a középkorban az állam zsarnoksága ellen, fentartotta magát éppúgy az egyháznak hatalmas szava ellenében is, megőrizve az egyéni szabadságnak, az egyéni meggyőződésnek, az Isten előtti egyenlőségnek elvét. (Helyeslés bal felöl.) Majd az újabb korba jutottunk. Ebben az újabb korban az egyenlőség és^szabadság elvei külső formáikban is tényleg földi vonatkozásaikban itt-ott érvényre kerültek s annak, hogy az egyéni szabadság elve e földön is diadalra jutott, köszönhetjük azt a kétségtelenül óriási nagy haladást, mely a múlt korral szemben egész a jelen korig eléretett. Éu különös szokásnak tartom, hogy ezt a mi korunkat, melyben élünk s melyben tanujelei vagyunk minden téren az emberiség óriási haladásának, mégis mindig romlott, rossz, hiábavaló kornak s a múlttal szemben és a multak irányában tökéletlennek akarjuk odaállítani. (Élénk tetszés bal felöl.) Hisz az emberiség nagyot haladt az újkorban először az által, hogy határtalanul hatalmasabbá vált a tudomány által, melynek túlkapásaitól nincs okunk annyira félni, mint azt sokszor halljuk s a mely tudomány, mikor az igazat keresi, soha a vallás, a hit országába nem törekszik behatolni s mely a maga körében előrehaladva, létrehozta az emberiség azon nagy hatalmi előhaladását, mely nemcsak egyes uralkodókat, hanem természet felett uralkodó emberiséget is nevelt. És én azt merem állítani, hogy az emberiség a múlttal szemben nemcsak hatalmasabb, hanem talán még jobb is lett; mert az igaz, hogy midőn a multakra gondolunk, akkor valami nagyon egyszerű, idillicus életet élő, erkölcsileg rendkívül tiszta, minden szennyet kerülő emberre gondolunk. Megengedem azt, hogy ma oly elvonultan, annyira csak saját lelki szépségűknek, lelkök fejlesztésének élő egyéneket nem igen találunk, mint a minőket a múlt időkben talán csak képzelünk, hanem találuuk embereket, a kik férfiasan szembeszállnak a kor minden igényével, saját életök fentartására, családjok javának