Főrendiházi napló, 1892. IV. kötet • 1894. szeptember 29–deczember 28.

Ülésnapok - 1892-63

LXTII. ORSZÁGOS ÜLÉS. 21 nak lelki békességét és nyugalmát zavarni. Ezen törvényjavaslatok következtében, ha elfogadtatnak, a nép közé oly szétbomlás és demoralisatio fog furakodni, mely kezdete lenne hit- és erkölcsi életünk megsemmisítésének. Joggal várhattunk volna, méltóságos főrendek, jobb és mindnyájunkra nézve üdvös törvényeket, törvényeket, a melyek könnyűének rajtunk, nem pedig jobban súlyosbítsák és keserítsék napjainkat akkor, mikor amúgy is közel vagyunk a leroskadáshoz nyomasztó terheink alatt. És azok helyett most ezen törvényjavaslatokra ébredünk, a melyekből világosan látszik, hogy a kormány a legradicalisabb módot választotta ezen legnagyobb fontosságú egyházreformkérdések megoldására, hogy a múlt minden traditióival szakitolt, a hitet és az egyház és nép közti vallásos kapcsokat megrendítő korszakot inaugurálván. És ezen paradoxon történik szent István királyságában, a mely Mária, az Ur szent anyjának patronátusa alatt áll! Én, méltóságos főrendek, azt gondolom, hogy egy törvény, a mely hozatik, hogy jó legyen, első sorban a szükség által kell, hogy követelt legyen. De milyen szükség követeli a kérdésben levő egyházreformokat, sakramentálja intézményét ? Az állam érdekei? Egyet sem képzelek, a mely nem prosperálhatna a létező egyházi intézmények mellett. A hosszú, százados múlt bizonyítja ezt. Ellenkezőleg én erősen hiszem, hogy az állam érdekei, az igazi, nem pedig a képzelt érdekek, ezen egyházreformok mellett teljesen veszélyeztetnének. Mert az államnak nem lehetnek különböző érdekei a népekétől, a melyekből alkotva van és az ő czélja nem lehet más, mint ezen népek javának és boldogságának előmozdítása. A felekezeti ellentétek ? Tehát ezeket nem lehet más úton kiegyenlíteni? Szükséges, hogy maga a sacramentalis intézmény eltávolíttassák ? Az egyenjogúsítás princípiuma alapján kétségen kivül minden ilynemű conflictust lehet egyenlíteni, a nélkül, hogy valamely hitfelekezetnek, vagy az államnak jogai sértetnének. Ugyanezen princípium alapján lehet rendezni az állam és az egyház közti viszonyokat is az állami jogrenddel együtt, jól tudván, hogy ezen rendezés nem vonatkozhatik az állampolgárok vallására és lelkiismeretére. Ha az állam, a mint állíttatik, nem alkalmazkodhatik a dogmák szerint, akkor lehetséges neki, sőt köteles is, hogy legalább respectálja a dogmákat, ne nyugtalanítsa ) az egyházakat, ne gyakoroljon erőszakot az államalkotó és fentartó polgárok vallási érzelmein. Nálunk, görög-keletieknél, méltóságos főrendek, a sacramentalis intézmények a keleti egyház canonjain alapulnak; nem tudom tehát, mily jogon cassálhatná az állam polgári úton egyoldalúlag ezen sacramentalis és canonicus intézményeket az államban elismert egyházzal szemben, jól értve alkotmányos és liberális módon, mert absolutisticus vagy éppen despoticus módon minden lehetséges, állván pro ratione voluntas. Továbbá én azt hiszem, méltóságos főrendek, hogy egy törvény, a mely hozatik, kell, hogy az egész országra nézve hasznos legyen. De ezen egyházreform behozatalától milyen hasznokat várhatni? Volt szerencsém azokat fentebb említeni: a demoralisatiót és a család megsemmisítését. Szerintem a dolog nagyon természetes. Eltérittetvén a nép az egyházi sacramentalis intézményektől, a melyekkel ősidőktől szokva volt, második természetévé változván az és hozzászokván a ráerőszakolt polgárikhoz, mint világi dolgokhoz, semmiféle vallási jelentőséggeli azok successive és mindjobban veszíteni fognak kezdeni szemében nimbusából, értékéből és szentségéből; sőt látván a nép, hogy házasságában nincs többé szüksége lelkészre, keresztelésekre sem fogja őt többé hívni, sem temetésre, míg utoljára a templom sem fog neki többé kelleni. És akkor vájjon mi lesz a családból? Vájjon nem fog tág kapu nyílni egy átalános demoralisatióra és a nép romlására, melynek okát bizonyára nem az egyház fogja viselni. És hogy a romlás fogja követni a nép demoralisatiőját, megtudhatjuk, méltóságos főrendek, az emberiség történelméből; de közelebbről ismerhetjük amaz iszonyatos dolgokból s vadságokból is, melyek most történnek némely külországokban, melyekre némelyek részéről