Főrendiházi napló, 1892. IV. kötet • 1894. szeptember 29–deczember 28.

Ülésnapok - 1892-63

30 LXIH. ORSZÁGOS ÜLÉS. vélni mindnyájunk kötelessége, addig másrészről eme reformok behozatala nemcsak hogy a hazai keresztény népeknek általánosan érzeti szükség kifolyásának nem tekinthető, sőt ellenkezőleg, ama keresztény népek többsége az e végre megtartott népgyülekezeteiben határozottan ellene nyilatkozott. A vallásos érzület művelésének jelentőségét és fontosságát még jobban fogjuk megérteni, ha a sok más közül legalább is ama körül menyre leszünk tekintettel, hogy e hazában nemcsak Isten megáldotta rendezett viszonyban, háládatosság és megelégedésben élő polgárok vannak, de vannak és talán nagyobb részben oly sorsukkal elégedetlen, szegény, szűkölködő és elkeseredett polgárok, az úgynevezett nehéz megpróbáltatásoknak kitett emberek, kik fájdalmaikban fejőket hová hajtani, segély és vigasztalás utáni tekintetűket hová forditani nem tudják: kik az emberiségtől immár mit sem várva, de a vallásos érzülettől áthatva, teljes bizalommal fordulnak az egyház vigasztalása hoz és segélyéhez, az Istehbeni hithez, a mely megpróbáltatásuknak teljes odaadással való elviselésére őket felbátorítani és felbuzditani egyedül képes, ily módon lelkesülvén a keresztényi reménytől, hogy elkeseredettségükben a jó Isten nem fogja elhagyni, hanem vagy itt a földön, vagy a siron túl megjutalmazandja őket jobb sorssal. Hasonlóan megértjük, méltóságos főrendek, az ellenkezőt is, tudniillik, hogy milyen káros végzetü lehet úgy a polgárokra, mint a polgárokból alakult államra nézve is a vallásos érzület megsértése és megrenditése. Könnyen érthető, hogy a vallásos érzület megrenditése által nemcsak a hitet, de magát az Istent is kiszorítanák ama nehéz megpróbáltatásoknak kitett szerencsétlen polgárok sziveiből, kiket eddig is csak az egyház, a hit volt képes megvigasztalni s igy ilyen polgárok talán önhibájokon kivül vagy a reménytelenség ösvényére és annak szomorú következményeire sodortatná• nak, vagy ama titkos gondolatra kénytelenittetnének, hogy Istentől megáldott felebarátaik sorsát megirigyelve és gyűlölve, azok kedvező állása után vágyakodva, különféle tiltott eszközökkel is megkíséreljék sorsuk javulását, nem átalva e végre sem a socialismust, sem az anarchismust, a mint ez az érintett reformokat elfogadta más államokban is észrevehető. A vallásos érzület megsértése és megrenditése által előidéztethetnék egy hasonló szomorú következmény még az eskü szentségében is, mert eddig a polgárok nagyrésze, csakhogy vallásos érzelmöket valahogyan meg ne sértsék, még a meggyőződésök szerinti igaz tények melletti eskületétektől is visszatartotta magát. Már pedig, ha ilyen megrendités által meglazul a vallásos erkölcsi érzület, előtérbe szorul a kérdés: vájjon, ha szerencsétlenségből ez a meglazulás áthatna vitéz seregünk alsó osztályába, nem volna-e ezen meglazulásnak még az országra nézve is káros befolyása? Nem szenved kétséget, hogy hasonló bajok ellen, melyeket nagyobb részben eddig az egyház szent tanaival hárított el, az államnak is sikerülend eszközöket kitalálnia, de az állam részéről igénybe veendő eszközök nagyon költségesek és erőltetettek lesznek, mert többek közt megkettőzni kellend a csend-, illetőleg rendőrséget, a közigazgatási és igazságszolgáltatási személyzetet, de még a fegyintézetek szaporításáról is gondoskodnia kellend a nélkül, hogy a várt eredmény biztosíttatnék. íme, méltóságos főrendek, kevés szavakban hogyan és milyen mértékben megrendittetnék a vallási érzület s milyen nagy erkölcsi és anyagi kár okoztatnék az egyház és az államnak egyaránt az érintett reformok behozatala által. íme, méltóságos főrendek, miként idéztetik elő az állam és egyház között egy szerencsétlen harcz, holott e két intézménynek magasztos feladata mindig és teljes befolyással közreműködni a polgárság javára és boldogitására, leginkább pedig jelen korban, midőn a socialismus és anarchismus szerencsétlen eszméi már felénk is közelednek. Ezen indokoknál fogva a tárgyalás alatt álló törvényjavaslatot magam sem fogadom el. (Helyeslés.) Popea Miklós karánsebesi püspök: Nagyméltóságú elnök úr, méltóságos főrendek! Én azt tartom, méltóságos főrendek, hogy ezen úgynevezett egyházpolitikai reformok egyátalában a legnagyobb bonyodalmakat fogják okozni, a legnagyobb mértékben fogják az ország lakói-