Főrendiházi napló, 1892. IV. kötet • 1894. szeptember 29–deczember 28.

Ülésnapok - 1892-67

122 LXVIT. ORSZÁGOS ÜLÉS. Szilágyi Dezső igazságügyminister: Azért van szükség ezen kifejezésre, mert van­nak szülők, a kiknek van vallásuk, a mely sem a törvényesen elismert, sem valamely bevett valláshoz nem tartozik. Részemről nem járulhatok hozzá ő emi­nentiájának módositványához sem; nem pedig azért, mert az a szakasznak egész rendelkezé­sét teljesen elforgatja. Ezen második szakasz tudniillik arra az elvre van épitve, a mi kü­lönben a törvényjavaslat indokolásában is ki van fejezve, hogy ha a szülők közt megegye­zés nem jön létre, akkor áll azon régi törvé­nyes elv, hogy a gyermekek szüleik vallását követik nemök szerint. Már most, ha a törvény­nek parancsoló rendelkezése helyett odatétetik, hogy »követhetik«, akkor tulajdonképen az egész elv fel van forgatva és ezt elvi változtatásnak vagyunk kénytelenek tekinteni. (Helyeslés bal­felől.) Bátor vagyok még azt is hozzátenni, hogy ottan, a hol előre van bocsátva, hogy meg­egyezhetnek és csak egyezkedés hiányán dis­ponál a törvény, ott a törvény rendelkezése nem határozottságot, hanem határozatlanságot fejezne ki, annyit tenne, hogy az első szakaszban foglalt azon elvet, hogy a szülőknek egyszer és mindenkorra meg kell egyezniök, tökéletesen felforgatjuk. Ennélfogva kérem, méltóztassanak a szakaszt úgy meghagyni, a mint van. (He­lyeslés balfelöl.) Elnök: Kivan még valaki szólani? Ha senki sem kivan szólani, a vitát bezárom. Kö­vetkezik a szavazás a herczegprimás ő eminen­tiájának indítványa fölött, mely így szól: »Áz 1. §-ban körülirt megegyezés hiánya esetén a gyermekek szülőik vallását nemök szerint kö­vetik, illetőleg abban neveltetnek. Itt a »köve­tik«, illetőleg »neveltetnek« szavak helyett »kö­vethetik«, illetőleg »neveltethetnek« tétessék«. Méltóztassanak azok, a kik ezen indítványt el­fogadják, felállani. (Megtörténik.) A kik nem fo­gadják e!, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) A többség nem fogadja el. Következik Czorda Bódog ő méltóságának indítványa. Gáll József jegyző (olvassa a módosit­ványt, a mely igy hangzik: Módositvány a 2. sza­kaszhoz: Ezen szakasznak csak az első bekezdése hagyandó meg, a 2., 3., 4., 5. bekezdések hagyas­sanak ki). Elnök: A kik ezen indítványt elfogadják, szíveskedjenek fölállani. (Megtörténik.) Mindenki elfogadja. E szerint elfogadtatik azon módosit­vány, hogy a 2. szakasz első bekezdése meg­hagyatik, a 2 — 5. bekezdés pedig kihagyatik. Következik a 3. §. Gáll József jegyző (olvassa a 3. §-t). Gyulai Pál jegyző: Zichy Nándor gróf! Zichy Nándor gr.: Nekem úgy erre a 3. §-ra, mint ennek következtében később a 4. §-ra tökéletesen ugyanazonos módositványom volna. Ugyanis ugyanezen szakasz második be­kezdésének véghatározäsa azt tartalmazza, hogy a szülők közti megegyezés a hétéves kort el nem ért gyermekekre nézve és egyéb eljárás azoknak vallási hovatartozására vonatkozólag csak a gyámhatóság beleegyezése mellett jöhet létre. Én a gyámhatóság beleegyezését mind­azon esetekben szükségesnek és természetesnek tartom, a hol a gyámhatóság a szülő helyét állja; de, a hol a szülő határozatától függ va­lami, ottan a gyámhatóság beleegyezésére nin­csen szükség, legkevésbé azokban az esetekben, a melyek tisztán a szülőknek személyes és lelki­ismereti meggyőződéséből erednek. De ha ezt el nem ismerném, készségesen hozzájárulnék ahhoz is, mert a kormány szándéka látszik lenni, hogy e helyett mondassák ki: »ezen meg­egyezés iránt a gyámhatóság annak rendje sze­rint értesítendő «. Még egyszer előadom nézetemet, talán vi­lágosabb lesz. Ha a gyámhatóság a törvény ér­telmében közbenjárni hivatott, a gyámhatóság állja a szülők helyét. És erre különösen hivat­kozni nem is szükséges, mert szülők nem lévén, vagy nem lévén törvényes érvényű megállapo­dások létesítésére képesítettek, a gyámhatóság az ő helyöket állja, vagy pedig az illetőt tutelája alá veszi. Ott pedig, a hol a szülők szülői joguk teljes élvezetében és gyakorlatában vannak, a gyámhatóságnak ilyenekre nézve szerintem be­folyása nincs és nem is tudom, micsoda szem­pontból gyakorolná azt, mert a szülőknek, kik jobban szeretik gyermekeiket egyik vagy másik vallásban nevelni, ez meg van engedve és ehhez

Next

/
Thumbnails
Contents