Főrendiházi napló, 1892. III. kötet • 1893. szeptember 25–1894. július 3.

Ülésnapok - 1892-58

260 LVIII. ORSZÁGOS ÖLÉS, Vay Béla b.: Nagyméltóságú elnök úr, méltóságos főrendek! Én örömmel üdvözöltem a jelen törvényjavaslatnak a kormány által történt előterjesztését és annak a képviselőház óriási többsége által lett elfogadását, mert abban annak a tiszta szabadelvű magyar egyházpolitikának újraébredését látom, melynek 1848-ban vetettük meg az alapját, melyet 1868-ban folytattunk s melynek egészbeni megállapítását s végrehajtását most kíséreljük meg. De üdvözöltem e törvényjavaslatot azért is, mert ez teremtett ismét hazánkban egészséges parlamenti pártviszonyokat, liberálisokra és conservativekre osztván fel, ugy alsó, mint felsőházunkat. Alsóházunkban, mondjuk a képviselőházban, a liberalismus fényes diadalt ült, s ott a törvényjavaslat óriási többséggel elfogadtatott, felsőházunkban az néhány szavazattal megbukott. Most a javaslat másodszor fekszik előttünk, miután azt a képviselőház alkotmányos jogánál fogva változatlanul ujabb megfontolás végett elénk terjesztette. Hogy a felső ház nem mindig és nem minden törvényjavaslatát fogadja el a képviselőháznak, abban semmi törvény vagy alkotmányellenes, sőt aggasztó sincsen, hiszen a felsőház már természeténél fogva is conservativebb, s kell is, hogy az legyen a képviselőháznál, azért ő a mérséklő elem az alkotmányban, azért joga és kötelessége mérsékelni a szabadelvű törvények terén való haladás mértékét, mikéntjét, időszerűségét és czéíszerüségét; de soha sem szabad — szerintem — e jogával visszaélnie, rideg elzárkózottságban maradnia s a »non possumus«-nak minden legtisztább logikát demosthenesi ékesszólást és hazafiúi fellángolást megölő veszedelmes terére lépnie, A »non possumus«-ra, méltóságos főrendek, a történelem megdönthetetlen tanúsága szerint is, a kérlelhetetlen holnap, a haladásnak megakasztható, de soha fel nem tartóztatható, örökké forgó kereke, a »sic volo« és »sic jubeo«-val felel, (Ellenmondás jobb felöl.) és a szükségtelen alkudozó s igen szűken mérencselő mérlegébe Brennus kardjaként hull sokszor a soha meg nem hamisítható igaz, tiszta közvéleménynek talán már súlyosabb kivánata melyet pedig már akkor teljesíteni kell, így fogom fel, méltóságos főrendek, a jelen helyzetet és már e szempontból is elfogadandónak vélem a törvényjavaslatot. De elfogadom azt azért is, mert az nemcsak hogy túl nem megy a szabadelvűség engedhető mértékén, de valóságos szükségletet pótol a vallásügyi törvények terén, mivel a házasságot és a házassági jogviszonyokat az államot illetőleg államositván, a házassági kötésekre nézve a vallásegyenlőséget biztosítja. Elfogadom azt azért, mert rendelkezései által egy vallásfelekezetnek sem sérti valóban hitét, de sőt a házasfelek elválhatási jogát törvény által biztosítván és azt minden vallásfelekezetre nézve egyformává tévén, véget vet nagyrészt az érdekből való vallásváHoztaíásoknak és javítja az erkölcsöket. Elfogadom azért, mert e törvényjavaslat a jelen viszonyok és kívánalmak színvonalain állván, kielégíti a jelenben a közvéleményt és hosszú időkre biztosítja és állandósítja a jelen törvényes állapotot. Végül bátor vagyok csak azt megjegyezni, hogy mivel a törvényjavaslat részletei szoros összefüggésben vannak és összhangzó egészet képeznek, a részletek megváltoztatása esetleg az egész törvényjavaslatot megbonthatná és annak lényegére is befolyást gyakorolhatna, a miért is én azt változatlanul, ugy, a mint van, fogadom el és ajánlom elfogadásra. (Élénk éljenzés a báloldalon.) Gyulai Pál jegyző: Zay Miklős gróf! Zay Miklós gr.: Nagyméltóságú elnök úr, méltóságos főrendek! Az életben sokszor megtörténik, hogy az embernek egy kelletlen látogatásban van része; egy nem várt vendég kopogtat be s az ember az udvariasság kedveért mégis szivesen fogadja, leülteti, hogyléte után kérdezősködik s csak azzal czéloz hívatlan voltára, hogy alkalmatlan időben tette meg az illető látogatását. Mikor aztán másodízben kopogtat be, a viszony kissé feszültebbé válik és rövidebbek az udvarias mondások is, melyek a kedves vendéget fogadják. Az előttünk levő törvényjavaslat tárgya annyi megbeszélésnek, megvitatásnak, meghányás-vetésnek képezte már anyagát, hogy