Főrendiházi napló, 1892. III. kötet • 1893. szeptember 25–1894. július 3.

Ülésnapok - 1892-49

XLIX. ORSZÁGOS ÜLÉS. 167 lése alá az állam azokat az intézményeket, melyek természetűknél fogva polgári jelleggel birnak, az egyház pedig tartsa gondozása és kezelése alatt azokat a dolgokat, melyek a vallás cultusára és szertartásaira vonatkoznak, így lesznek s lehetnek függetlenek állam és egyház a magok hatásköreiben s egyedül igy szűnik meg minden súrlódás a jogkörök tulajdonkérdése fölött. Ennek eszköze pedig, méltóságos főrendek, nem más, mint a teljes vallásszabadság, az egyházak jogegyenlősége, a házassági jog egységesítése, az anyakönyvek államosítása és a házassági kötés polgári formája. A vallásszabadságról, az egyházak jogegyenlőségéről nem akarok tüzetesen s bármily rövid indokolással is beszélni, mert ez a nagy és szent eszme — dicsőség Magyarország előre haladott közszebemének — már minden magyar hazafi édes és elidegenithetlen drága eszméje ; a házassági jogról pedig már beszédem első részében szólván, most csak a házasságkötés polgári formájáról kívánok még lehető röviden nyilatkozni. Megjegyeztem már, hogy a conflictus meg van; megvan pedig, vagyis létrejött, mert az 1868. LIII. t.-cz. büntető sanctiója elmaradt, melynek hiányát hogy az 1890. február 26-diki rendelet nem pótolta, bizonyilják a tények, melyek tarthatatlansága kötelességévé tette a kormánynak, hogy a békétlenség megszüntetése iránt gyökeres módokról gondoskodjék. És ez íme, nem korán, nem hirtelenkedve, de leghelyesebb időben a törvényjavaslatok előterjesztése által megtörtént, és pedig nem túlhajtott radicalismusból, hanem a viszonyok és exigentiák államférfiúi megfontolásával. És ez egyenetlenségeknek egyszer mindenkorra véget vető módja, méltóságos főrendek, a kormány javaslata szerint abból áll, hogy a házasssági jog egységesítése és ennek logikai következményekép a kötelező polgári házasság létesítése által az állami jogrend az egyházi jogrendtől külön választassák; hogy végre kiemelkedhessünk abból a szánalmas ügyefogyott helyzetből, hogy míg az ország minden más törvénye egyiránt kötelező az állampolgárokra, addig házasságjogi kérdésekben ugyanazon állampolgárok nem az állam érdekeit, hanem a hitfelekezetek dogmai érdekeit szolgáló külön törvények uralma alatt létezzenek. De az elkülönítés nagy s a közbéke tekintetéből egyátalában nem nélkülözhető elvének érvényesítéséhez nem elégséges akár a szükségbeli, akár a facullativ polgári házasság, mert az ezeknél fenforgó kényszer az egyéni szabadságra lealázó és az egyházak szabadjára hagyott visszaéléseiből származó ódiumok pedig elkerülhetnének. Marad tehát, méltóságos főrendek, a kötelező polgári házasság intézménye, mely a kötést természetére s minőségére nézve vissza vezeti eredeti kútfejéhez, polgári származásához, az államhoz; de annak valláserkölcsi része azért érintetlen marad, s akár a dogma, akár az Isten iránt való kegyelet elvezeti a házasfeleket saját egyházaik oltárához is. A mi végre a törvényjavaslattal rokon tárgyak junctimának kérdését illeti, szerintem a junctim miatt aggságoskodnunk nem kell. Mert én ugy vélem, hogy ezek az egymással rokon tárgyak egymásután sorban következnek és sorban tárgyaltatnak, és igy midőn akár az anyakönyvek vezetésénél, akár a házassági kötésnél functionáló állami közegek rendezéséről lesz szó, módunkban lesz a vonatkozó módosítások megtételével oda hatni, hogy az összes intézmények végrehajtása ugy a nemzeti cultura méltóságának, mint a gyakorlati követelményeknek teljesen megfeleljen. Ha tehát ilyen aggodalmak vannak, a minthogy, sajnos, léteznek is, azok méltóságos főrendek, inkább csak a reformok meggátlását czélzó minutiosus aggodalmak és sajnálatos kétely a törvényhozás bölcsességében és erkölcsi erejében; holott a kételynek, mint ködnek el kell oszlania a magyar nemzet értelmi ereje előtt, mely tud s elég okos kibontakozást találni a végrehajtás nehézségei között. Magyarország társadalmában, méltóságos főrendek, állandó békére van szükség, hogy missióját lefelé állami erejének folytonos és mindig haladó fejlesztésében, kifelé pedig egységet és hatalmat hirdető tekintélyének emelésében, győzedelmesen teljesítse. Itt az idő, csaknem már a tizenkettedik