Főrendiházi napló, 1892. II. kötet • 1892. szeptember 26–1893. május 30.

Ülésnapok - 1892-26

1í XXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS, tor ismételten a törvényjavaslat visszaulasilását és azt ajánlani, hogy az a részletes vita tárgyává ne tétessék. Gyulai Pál jegyző: Zichy Antal! Zichy Antal: Nagyméltóságú elnök úr, méltóságos főrendek! Azon felvilágosítások után is, melyeket a mini-terelnök ur ő excellentiájától nyerni szerencsések voltunk, csatlakozom az elleninditványt tevő, előttem szólt főrendi tag úr ő nagyméltóságának véleményéhez, habár egy kissé feszélyez is engem egy bizonyos gyöngédségi tekintet, mely velem ebben az ügyben, némileg a képviselőháznak belügyét láttatja, a mely a főrendiháznak és egyes tagjainak ebbe való beleszólását épen ez a tekintet, hogy úgy mondjam, bizonyos korlátok közé szorítja. Ő nagyméltósága előadta, hogy eddig is átalánosan divatban volt a képviselőháztól való távolmaradás. Erre nézve megjegyzem, hogy ha emlékezetem nem csal, ennek is bizonyos módosulása volt, mely a lényeges különbséget a két vélemény közt nem alterálhatja. Ugy tudom, hogy a képviselőháznak azon tagjai, kik engedélylyel távol voltak s indokolták eltávozásukat, nem is vették fel napidíjaikat. Sőt ugy emlékszem, hogy voltak esetek, például névszerinti szavazás alkalmával, a midőn az egyes távollevő képviselőktől napidíjaik megvonása is elhatároztatott. Ha netalán csalódnám, szívesen veszem a felvilágosítást. Én épen abban látom a lényeges különbséget az eddigi rendszer és a most behozandó rendszer között, hogy ez a reform valóságos hivatallá változtatja át a képviselői állást. A képviselői állás sehol sem életpálya, a megélhetés, a hivatalkeresés s az immár közmondásossá vált standard of life értelmében, hanem igenis életpálya olyan értelemben, hogy az kielégítése a jogos és nemes ambitióknak, melyek halhatatlanság útját teremtik meg az illetőnek. A reform keresztüivivöi szerintem nem fogják megakadályozni, hogy a publicum az épen most keresztülment rangoszlályba is be ne sorozza őket, még pedig meglehetősen alant álló rangfokozatba, a mely, félek, hogy megjelöli egyszersmind azt a fokozatot, azt a hivatalt is, melyet az illetőnek keresnie, a melyre az illető képviselőnek rálépnie derogál, s a melyen túl kell keresni az egyéni ambitiók kielégítését, még pedig a hivatallal járó minden jó oldal nélkül, mert a qualificatió hiánya, s a megkívántató folyloncs munka itt tekintetbe nem jő és valljuk meg, a felelősségnek tudata is csak a legkisebb mértékre redukálódik. Az indokolásban, mely e javaslatot kisérte, két kifejezésre vagyok bátor felhívni a figyelmet. Az egyik referens azt mondja, hogy a díjazás elvi szempontból indokolásra nem szorul, a másik referens azonban érzi annak szükségét, hogy ez igen is indokolai dó s ezért igen érdekes külföldi statisztikai adatokkal szolgál, melyek valóban figyelmet érdemelnek. De mindezek inkább mellettem, mint ellenem szólnak, mert a felhozott példák mind csak napidíjakra vonatkoznak. Hozzátehetem, hogy az az átalány, mely Anglia aristokrata és conservativ parlamentjében a demokrata párt részéről hozatott javaslatba, 365 font olyan csekély, hogy ha összehasonlítjuk Anglia társadalmi és egyéb viszonyait a miénkkel, ez az összeg eltörpülő c-ekéíységnek mondható. Megvallom, az egész törvényjavaslatban a korszelh-mnek egy bizonyos kóros irányát látom, ha nem is egyenesen megnyilatkozni, de mégis bizonyos nyomást, látok benne, mely a bureaucratismusban találja magyarázatát s mely a képviselőházat is a bureaucratismus karjai közé akarja vetni. Már pedig a képviselőháznak hivatása ellensúlyozni és ellenőrizni a bureaucratiát. Ezen ellensúlyozó s ellenőrző hatása pedig bizonyosan veszít súlyából, hogyha tagjai beállnak bureaucratáknak s fizetéssel biztosított hivatalnokoknak. Ezen irányzat az, a melyet én semmiféleképen nem pái tolok. A kot szellem bizonyos kóros irányzata nyilatkozik a hivatalok folytonos szaporításában is; nyilatkozik egészen logice és, megengedem, méltányosan- a fizetések folytonos emelésében és javításában, a melyet különben bizonyos szempontból a fen forgó körülmények között nem lehet kifogásolni; nyilatkozik — fájdalom — az önkormányzatnak lehető legszűkebb korlátok közé szorításában; nyilatkozik a helyhatósági tisztviselők és különösen a régi időben dívott, úgynevezett nobile