Főrendiházi napló, 1892. II. kötet • 1892. szeptember 26–1893. május 30.

Ülésnapok - 1892-26

1í XXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS, tor ismételten a törvényjavaslat visszaulasilását és azt ajánlani, hogy az a részletes vita tár­gyává ne tétessék. Gyulai Pál jegyző: Zichy Antal! Zichy Antal: Nagyméltóságú elnök úr, méltóságos főrendek! Azon felvilágosítások után is, melyeket a mini-terelnök ur ő excellentiá­jától nyerni szerencsések voltunk, csatlakozom az elleninditványt tevő, előttem szólt főrendi tag úr ő nagyméltóságának véleményéhez, ha­bár egy kissé feszélyez is engem egy bizonyos gyöngédségi tekintet, mely velem ebben az ügyben, némileg a képviselőháznak belügyét láttatja, a mely a főrendiháznak és egyes tag­jainak ebbe való beleszólását épen ez a tekintet, hogy úgy mondjam, bizonyos korlátok közé szorítja. Ő nagyméltósága előadta, hogy eddig is átalánosan divatban volt a képviselőháztól való távolmaradás. Erre nézve megjegyzem, hogy ha emlékezetem nem csal, ennek is bizonyos módosulása volt, mely a lényeges különbséget a két vélemény közt nem alterálhatja. Ugy tudom, hogy a képviselőháznak azon tagjai, kik engedélylyel távol voltak s indokolták eltávo­zásukat, nem is vették fel napidíjaikat. Sőt ugy emlékszem, hogy voltak esetek, például névszerinti szavazás alkalmával, a midőn az egyes távollevő képviselőktől napidíjaik meg­vonása is elhatároztatott. Ha netalán csalód­nám, szívesen veszem a felvilágosítást. Én épen abban látom a lényeges különbséget az eddigi rendszer és a most behozandó rendszer között, hogy ez a reform valóságos hivatallá változ­tatja át a képviselői állást. A képviselői állás sehol sem életpálya, a megélhetés, a hivatal­keresés s az immár közmondásossá vált stand­ard of life értelmében, hanem igenis életpálya olyan értelemben, hogy az kielégítése a jogos és nemes ambitióknak, melyek halhatatlanság útját teremtik meg az illetőnek. A reform keresztüivivöi szerintem nem fogják megakadályozni, hogy a publicum az épen most keresztülment rangoszlályba is be ne sorozza őket, még pedig meglehetősen alant álló rangfokozatba, a mely, félek, hogy meg­jelöli egyszersmind azt a fokozatot, azt a hiva­talt is, melyet az illetőnek keresnie, a melyre az illető képviselőnek rálépnie derogál, s a melyen túl kell keresni az egyéni ambitiók ki­elégítését, még pedig a hivatallal járó minden jó oldal nélkül, mert a qualificatió hiánya, s a megkívántató folyloncs munka itt tekintetbe nem jő és valljuk meg, a felelősségnek tudata is csak a legkisebb mértékre redukálódik. Az indokolásban, mely e javaslatot kisérte, két kifejezésre vagyok bátor felhívni a figyel­met. Az egyik referens azt mondja, hogy a dí­jazás elvi szempontból indokolásra nem szorul, a másik referens azonban érzi annak szüksé­gét, hogy ez igen is indokolai dó s ezért igen érdekes külföldi statisztikai adatokkal szolgál, melyek valóban figyelmet érdemelnek. De mind­ezek inkább mellettem, mint ellenem szólnak, mert a felhozott példák mind csak napidíjakra vonatkoznak. Hozzátehetem, hogy az az átalány, mely Anglia aristokrata és conservativ parla­mentjében a demokrata párt részéről hozatott javaslatba, 365 font olyan csekély, hogy ha összehasonlítjuk Anglia társadalmi és egyéb viszonyait a miénkkel, ez az összeg eltörpülő c-ekéíységnek mondható. Megvallom, az egész törvényjavaslatban a korszelh-mnek egy bizonyos kóros irányát lá­tom, ha nem is egyenesen megnyilatkozni, de mégis bizonyos nyomást, látok benne, mely a bureaucratismusban találja magyarázatát s mely a képviselőházat is a bureaucratismus karjai közé akarja vetni. Már pedig a képviselőháznak hivatása ellensúlyozni és ellenőrizni a bureau­cratiát. Ezen ellensúlyozó s ellenőrző hatása pedig bizonyosan veszít súlyából, hogyha tagjai beállnak bureaucratáknak s fizetéssel biztosított hivatalnokoknak. Ezen irányzat az, a melyet én semmiféle­képen nem pái tolok. A kot szellem bizonyos kóros irányzata nyilatkozik a hivatalok folyto­nos szaporításában is; nyilatkozik egészen lo­gice és, megengedem, méltányosan- a fizetések folytonos emelésében és javításában, a melyet különben bizonyos szempontból a fen forgó kö­rülmények között nem lehet kifogásolni; nyilat­kozik — fájdalom — az önkormányzatnak lehető legszűkebb korlátok közé szorításában; nyilatkozik a helyhatósági tisztviselők és külö­nösen a régi időben dívott, úgynevezett nobile

Next

/
Thumbnails
Contents