Főrendiházi napló, 1892. II. kötet • 1892. szeptember 26–1893. május 30.

Ülésnapok - 1892-25

*XV. ORSZÁGOS ÜLÉS, 49 tudomásom nincs — átalánosságban kívánnék részemről ezen tételhez hozzászólni és átalánosságban kifeji'zni azon meggyőződésemet, hogy ez ismét egy oly pontja a kiállítás és millenniumi ünnepély kérdésének, melynél egy bizonyos bőkezűségre, áldozatkészségre Van szükség. És ez el volna érve egy meglehetős nagy összegnek arra fordításával, hogy tudományos kutatásokra és gyűjtések rendezésére díjak tűzessenek ki. Én azt hiszem, fölösleges hosszabban indokolnom ezen ezeréves ünnepélynek lélekemelő voltát, melyet már mindenféle téren ós nálam százszor ékesszólóbban motiváltak. Százszor és mindenféle téren foglalkoztunk már az előszeretettel multunk iránt, soeialis viszonyaink, lakházaink berendezése, fegyverzetünk, a művészet, földmívelés, a kereskedelem csiráinak fejlődése iránt, szóval minden irányban; de fájdalmasan kellett minden téren tapasztalnunk, hogy nagyon sok dologra nézve egészen a sötétben tapogatódzunk és csak fölt evésekkel állunk szemben. Legyen szabad csak egy példát felhoznom. (Halljuk!) Még a ruházat szempontjából is mindabból, a mit állítunk, a mit sokan komolyan hisznek, egy dolgot valóban bebizonyítani nem lehet. Divatossá vált ujabban a történelmi viseletekben, fegyver-gyűjteményekről, ezeknek hadászati muzeumok és gyírjtem nyék általi feltüntetéséről szólani. Részemről, bár e tárgyat bővebben érinteni nem kívánom, ily múzeumok alakítását elképzelni sem tudom. De azt hiszem, még azoknak is, a kik létesithetönek hiszik, be kell vallaniok, hogy az első lépés arra, hogy tudhassuk, mit érhetünk el, az, hogy theoriában vagy nyomtatásban, Írásban vagy képekben gyűjtsük össze azon anyagot, a melyből majd megismerjük, hogy mi volt, vagy legalább mi volt valószínűleg; a legtöbb téren, fájdalom, itt fogunk megállani és csak annyit mondhatunk, hogy valószínűleg ilyen volt a ruházatunk, valószínűleg ennyien voltak és küzdöttek ebben vagy abban a csatában. És a legtöbb esetben ez lesz maximuma az elérhető eredményeknek. De mindenesetre, hogy ezt is elérhessük, azt hiszem, hogy az államnak már egyszer nagyobb áldozatra kell. magát rászánnia, hogy tudományos kutatások, gyűjtések, levelek, krónikák, rajzok és mindazon IÖREND1 NAPLÓ. 1892—97. II. KÖTET. kútforrásokből, melyek az ethnografiának fkútforrásait szokták képezni, í896-ig egy kiállítást összeállítva, lehető hű képét nyújthassuk annak, hogy mi volt vagy legalább alaposan és logicusan indokolt valószínűségi theoriáját annak, a mi valószínű. És itt a nélkül, hogy ennek részleteibe tovább belemennék, csak átalánosságban vagyok bátor mondani, hogy én e tételnél egy nagyobb összegnek felvételét — a kormány legjobban fogja tudni, hogy mekkora összeg lesz szükséges— tartanám indokoltnak ösztöndíjakra vagy bármi más elnevezés alatt kiszolgáltatandó öszszegekre, tudományos kutatásokra és gyűjtésekre. A kiállítás keretén belül, habár nem is annak területén áll egy objectum, a melyre az előttünk fekvő törvényjavaslat csak per langentem terjed ki és ez az iparművészeti múzeum. Az iparművészeti múzeumnak építése évekkel ezelőtt határoztatott el, ugy tudom, hogy a kormány a folyó évben való kezdeményezést elhatározta és hogy annak építése 1896-ban szándékoltatik befejeztetni, hogy akkor ez is mint az ujabb kor culturalis alkotása mutattassák be azoknak, a kik a millennaris ünnepélyben részt vesznek, Az iparművészeti múzeum tehát bizonyos fokig a kiállítás kiegészítő részét képezendi. Azt hiszem, hogy felesleges bővebben részleteznem, hogy minő nagy fontossággal bir az iparmúzeum fejlődési viszonyainkban, ugy az iparra, mint számos térre kiterjedőleg. Az iparművészet az, a minek igen nagy fejlődési tere van hazánkban a jövőben és igen nagy szerepe jut a főváros művelődésének és Ízlésének fejlődésében és tudjuk azt, hogy az iparművészet eddig mily bilincsek közt nyögött és fejlődni nem tudott igen számos ok miatt, melyek elsejéül elsorolom azt, hogy a különben már ízléssel biró iparművészetünk mintákkal egyátalában s könyvtárakkal alig rendelkezett s ennélfogva az ízlést e részben fejleszteni egyátalában nem volt képes oly mértékben, a mely meglehetős egyszerű ízlésű, igényű és tudományú közönségünk igényeinek megfelelt volna. E szükségletnek csak egy iparmúzeum képes eleget tenni, mely azt a kettőt szolgáltatja a