Főrendiházi napló, 1892. II. kötet • 1892. szeptember 26–1893. május 30.

Ülésnapok - 1892-25

50 XXV. ORSZÁGOS ÜLÉl. közönségnek, a mire szüksége van: mintákat, tehát a tanulás anyagát és egyszersmind a piaczot is, a melyen az iparművészet azután akkor, mikor máról holnapra nézve van szüksége, azt, a mit tegnap csinált, holnap el is adhatja. Es láthattuk a közelmúltban Bécsről, a mely 20 év előtt nem sokkal magasabban állott az iparművészet szempontjából, mint Budapest, hogy 20 év alatt mily óriási fejlődés állott be tisztán és kizárólag csak az által, hogy igen helyesen épitett, berendezett és fentartott iparművészeti múzeumban akármit keressen az iparművész, azt azonnal megtalálja; megtalálja azokat a mintákat, könyveket és rajzokat s akármit csinál, azt pár nap alatt képes eladni időlegesen rendezett kiállítások utján. De hogy az iparművészeti múzeum e czélnak megfelelhessen, arra nem elég az a szép palota, a mely kétségtelenül építtetni fog és mely tért, tehát esetleg piaczot is nyújt. A második feltételnek megfelel egészen, de hogy az első feltételnek megfelelhessen, szükséges annak teljes felszerelése ugy iparművészeti mintákkal és tárgyakkal, mint rajzokkal és köny vekkel. Ismerve iparművészeti gyűjteményeinket — mert múzeumnak azt, a mi eddig pinczehelyiségekben lett e név alatt elhelyezve, ré szemről alig nevezhetem — azt kell mondanom, hogy azok bizony nagyon hézagosak. Egy és más irányban ugyan, véletlenül, vagy egyes adakozók bőkezűsége, vagy egyes kezelők speciális Ízlésével történt bevásárlások következtében igen gazdagok, de másokban meg nagyon hiányosak. A rajzok gyűjteménye s a könyvtár igen tetemes befektetéseket igényelnének, hogy azon bő forrásokat nyújtsák az iparművészetnek, a melyre okvetlenül szüksége van. A mint középületeink építésének és felszerelésének eddigi tapasztalatai mutatják, évek hosszú során át kell majd várni, mig a jelenleg építendő iparművészeti muzem kellően felszereltetik s gyűjteményei completiroztatnak, jóllehet minden év, a melyet e tekintetben elmulasztunk, kivált a magyar eredetű tárgyakra nézve, helyrepótolhatatlanul elveszett. Emlékeznek mindazok, a kik művészettel és iparművészettel foglalkoznak, mi volt azon anyag, a mit 20 év előtt még az országban szétszórva találni lehetett és fájdalommal tapasztalhatták, mily óriási mennyisége a művészeti anyagnak és tárgyaknak került 20 év óta külföldre még pedig mondhatni potom áron, ugy, hogy nemcsak müvészeti szempontból óriási a veszteség, hanem pénzügyi szempontból: is, mert mondhatni százszoros az értéke ma annak, a mit a kereskedők 20 év óta ezen érték egy századrészéért az országbői kivittek. Itt tehát ismét oly kiadással állunk szemben, a melynél nézetem szerint a millennium alkalmából bizonyos bőkezűséggel járhatunk el, hogy ezen iparművészeti múzeum építése, a mely már régen el van határozva, foganatosittássék is és annak könyvt ira és gyűjteményei completiroztassanak, annál is inkább, mert ez egy oly alkalom lesz, a mely ha elmulasztjuk, talán visszatérni sohasem fog. Műkincsekben és művészeti tárgyakban a kiállítás kedvéért 1896-ban kétségtelenül meg lesz Budapesten az alkalom pénzen megszerezni, a mi megszerezhető és ha ezen alkalmat elmulasztjuk, ezen tárgyakat viszontlátni soha nem fogjuk. Igaz, hogy ki vagyunk téve azon veszélynek, hogy ha e tárgyakat kiállítják Budapesten, nagyrészt a külföld számára fognak megvásároltatni, de először ezen veszély elöl egyátalán ki nem tárhetünk, másodszor legalább meg lesz azon vigasztalásunk, hogy ha már idehozzák a tárgyakat, legalább valódi értéköknek megfelelő árt fognak kapni a tulajdonosok ezen tárgyaknak azon részeiért, a melyet az állam nem képes magának megtartani s a melynek kénytelen utat engedni a külföldre. így tehát, ismétlem, ez lenne ismét egy pont, a melyre a millennium kedvéért az állam áldozatkészségét igénybe lehetne venni és itt akkor néhány olyan alkotás lenne, melyek beillenék a programúiba, melyet a kormány is felállított, hogy az országnak és külföldnek is mutassunk egyes tereket, melyeken haladtunk és tovább haladni akarunk és igy indokoljuk a külföld előtt, hogy nemcsak kivívni tudtuk álláspontunkat a cultura terén, de hogy jövőben is minden nemzetnek keresett barátja és félt ellensége, de egyúttal az átalános és a nemzeti cultutának feltétlen fejlesztői leszünk ezentúl is. Ajánlom nézeteimet a magas kormány figyelmébe.