Főrendiházi napló, 1892. II. kötet • 1892. szeptember 26–1893. május 30.

Ülésnapok - 1892-25

XXv\ ORSZÁGOS ÜLÉS. 47 mint a hatvani-utcza meghosszabbított vonalán a hatvani-utcza és az építendő új Duna-bid kö/é. Azon kérdéssel, minő áldozatokot ve z ez igénybe és kivihető-e a millennium e.-ztendejére, nem is foglalkozhatom, mert e tekintetben azok lehetnek tájékozva, kik a közügyeket vezetik, de azt hiszem, hogy a kérdésnek ezen praemissáit jelezni elég arra, hogy a kormány, ha a dolog egyátalában lehetséges és ha czélszerűségét elismeri, azt létesithetni is fogja. Áttérek most a törvényjavaslat tárgyára, a kiállításra, melynek keretén belül ismét találkozunk egyes alkotásokkal, melyekre vonatkozólag kész vagyok concedálni, hogy azok valóban a millennium kedveért töriénnek. Maga a kiállítás, a mint elismertetett természeténél fogva egészen eltér a legtöbb, nálunk is, másutt is rendezett kiállítástól, a mennyiben sem ipar, sem földmívelési, sem művészeti kiállítás nem lesz, hanem kizárólag — a mint nem is lehet más — egy bizonyos fejlődési, történelmi jelleggel biró, vagy hogy külföldi kifejezést használjak, retrospeetiv kiállítás. Az egész kiállításnak, mely a mint az imént mondottam és mondja a törvényjavaslat indokolása is, kiegészítő része a millenniumi ünnepélynek, czélja megmutatni, hogy honnan jöttünk, hova érkeztünk; megmutatni, hogy mikor, mily eszközökkel és mi módon foglaltuk el az országot, mily módon fejlődtek abban a társadalmi, személyi és közéleti viszonyok ezer év folyamán; megmulatni azt. hogy mi sikerült ezerév folyamán, valamint azt is, a mi máskép sikerülhetett volna és levonni a eonsequeniiákat a jövő évezredre nézve, megmutatni a művelt külföldnek, hogy miként jutottunk el ezer évfolyamán a cultura azon stádiumába, mely minket ma Európában megillet és hogy képesek leszünk a következő évezredben is ezen eulturalis szerepet nemcsak fentartani, hanem folytatni és fejleszteni és megfelelni azon culturalis missionak, a mely elvégre minden nemzetet megillet, de első sorban azt a nemzetet, a mely elég erős volt azt fentartani minden viszontagság, sőt saját hibáinak daczára is és mely ha Isten kegyelmez, képes lesz az tovább is nemcsak saját, de más nemzetek hasznára is fejleszteni. • Ezen retrospeetiv kiállításnak, mint ezt az indokolás is némileg jelzi, első sorban két csoportra osztva, a múlttal lesz hivatása foglalkozni és az ezer évnek minden fejlődésével, másodsorban pedig a jelen korral, de elhagyva ezen jelen kornak részleteiből azon momentumokat, a melyek egy részletes ipari, földmívelési vagy más kiállításnak szoktak átengedtetni. Legyen itt szabad a kiállítás szempontjából a költségvetés némi részleteivel foglalkoznom. Előre is kijelentem, mint azt már voltam bátor jelezni, hogy az előttünk levő költségvetés tételeit egyátalában nem tartom kielégítőknek és azt hiszem, hogy sokkal nagyobb tételeket kell előirányozni, sőt egyenesen kimondom, hogy az országnak ezen kiállítás érdekében sokkal nagyobb áldozatokat kell hoznia. Igen természetes, hogyha a kiállítás és millennaris ünnepélyek sikere messze fölülmúlja azt a várakozást, a mit a kormányok azokhoz fűznek, nincs kizárva, hogy ezen áldozatok ismét visszatérülnek. Ezen tételek közül csakis egyre kívánok még megjegyzést tenni és ez a térszekrény elárúsitási díjak, a melyek 300 ezer forinttal vannak praeliminálva. szemben az 1885-idiki kiállítás 263 ezer forintnyi megfelelő összegével. Nem emlékszem már az 1885-iki számadatainak egyes részleteire, bár a rendező bizottságban részt vettem és nem ismervén azon szándékokat, melyek ezen tétel alapjául szolgálna!', tüzetesen nem is szólhatok e tételhez; de a benyomás, a mit az előirányzott tétel reám gyakorol, az, hogy azt lehetőleg tetemesen le kellene szállítani és épen a millennium alkalmából igen csekélyre kellene restringáini azon díjakat, a melyeket a kiállítóktól e czímen be akarunk szedni. Indokolja ezt az, hogy tulajdonkép nem oly kiállítást contempiálunk, a melyből a kiállító hasznot is vár, hanem a legtöbb esetben az illető hazafias kötelességet fog teljesíteni s ennélfogva az e téren rá rovandó áldozatot lehetőleg mérsékelni kellene. A kiállítási tételeknél első sorban az épületek kérdése az, a melynél ismét visszatérek az előbb általam jelzett alkotások sorozatára, nevezetesen a képzőművészetről szóló pontra. Mellőzve azt, a mi magánúton a magas kormány szándékairól tudomásomra jutott, az eddig