Főrendiházi napló, 1892. II. kötet • 1892. szeptember 26–1893. május 30.

Ülésnapok - 1892-22

30 XXn. ORSZÁGOS ÜLÉS.. iráni, ki ezen dolgokat megkezdte. Részemről hozzájárulok a törvényjavaslat elfogadásához is. Lukács Béla kereskedelmi ministér: Nagyméltóságú elnök úr, méltóságos főrendek! Engedjék meg, hogy mindenekelőtt magam részéről is hozzájáruljak a kegyeletnek azon szavaihoz, a melyeket az előttem szólott t. fő­rendi tag urak e munka kezdeményezői irá­nyában kijelenteni méltóztattak. Nem szenved kétséget, hogy e mű kezdeményezője Széchényi István gr. volt, a ki bár nem élhette meg e nagy munkának végrehajtását de elméjében már megfogamzott e nagy mű végrehajtásával kapcsolatos érdekek fontossága; a ki utalt e műnek hazánk közgazdasági érdekei szem­pontjából való nagy jelentőségére s a ki épen ezért már e műnek végrehajtását kezdeményezte. Körülbelül fél századia volt szükség, a mig o dáig juthattunk, hogy e műnek végrehajtása tényleg foganatba volt vehető és én mint a kormánynak tagja, kinek vállaira a műnek végrehajtásanehezedik, kötelességemnek ismerem, hogy azt, a mit a nagynevű elődök kezdemé­nyeztek, ugy hajt-am végre, hogy az azok esz­méinek megvalósítására szolgágon s ily módon az ország közgazdasági érdekeinek hasznos szolgálatot tegyen. Ez az indok, a miért bátor voltam a tör­vényjavaslatot előterjeszteni. Az előttünk fekvő tövényjavaslat e mű egyik részének megjavítását és tökéletesítését czélozza. A Vaskapu-csatorna további lemélyí­tésének czélja az. hogy a csatorna előnyeit és használhatóságát még inkább fokozza s hogy nevezetesen lehetségessé tegye ott nagyobb járművek közlekedését. S a magam részéről igen szívesen eleget leszek azon felhívásnak, a melyet Zichy Nándor gr. ő excellentiája szives volt hozzám intézni és a munka menetére s tervbe vett módosításainak, illetőleg javításának részleteire nézve további felvilágosítással vagyok bátor a méltóságos főrendiház tagjainak szol­gálni. (Halljuk! Halljuk!) Nem kívánok a részietekbe túlságosan bele­bocsátkozni s csak néhány momentumot akarok kiemelni. Azt hiszem, hogy ezen módosítások közgazdaságijelentőségét és czélját részletesebben szükségtelen fejtegetni. Czéljuk a mint érin­tettem, az, hogy lehetővé tegyék mélyebb járatú hajók közlekedését. Ez ma a közlekedés terén észlelhető ál alános áramlat. Látjuk ezt a dunai hajózásnál is. A dunagőzhajózási társaság is — mely a dunai forgalmat meglehetősen uralta és uralja — sekélyebb járatú hajókkal kezdette meg működését és nevezetesen 2000—2500 métermázsa befogadási képességgel bíró hajókkal folytatta üzemét, lassankint mindinkább áttért nagyobb térfogatú hajók készítésére, épen azért, hogy a szállítást minél olcsóbbá tegye, mert hiszen a közgazdasági problémák egyik leg­fontosabbika az, hogy ugyanazon munkával, ugyanazon erő-kifejtéssel a lehetőségig nagy tömegeket lehessen szállítani. A dunai hajózási viszonyoknál azt észleljük, hogy a Vaskapun alól Turn-Szeverintől Brailáig, Galaczig és Szulináig már mélyebb járatú hajók közlekednek, nevezetesen 2000—3000 tonna tartalom befogadási képességgel biró hajók, tehát ugyanannyi tonna-tartalommal biró hajók, mint a mennyi métermázsa tartalommal birok a Vaskapun felül közlekednek. Természetes, hogy ily nagy térfogatú hajók közlekedése a szállí­tási költségeket megint csökkenti, megjegyezvén, hogy itt nem gőzhajóközlekedésről, hanem uszályhajókról van szó, melyekbe nagy tömegű árúk férnek be, ugy, hogy például vasúti bér­mennyiség szerint átszámüva 200—300 vasúti kocsi tartalmának egy uszályban való elszállí­tása forog szóban, igen nagy érdekünk tehát az, hogy az ily nagy befogadó képességgel biró járművek közlekedését hazánk határaihoz minél közelebb hozzuk és merem állítani, hogy a vaskapui munkának hazánk érdekében való hasztiositása]végett okvetetlenül szükséges a csa­tornának az a beméiyitése, melyet bátor voltam előterjeszteni. És nemcsak arról van szó, hogy e tekin­tetben a behozatalt és az átmeneti forgalmat előmozdítsuk, de szó van kivitelünk előmozdí­tásáról is. Kivitelünknek is érdekében fekszik az, hogy ha elmentünk vasutainkkal az ország határáig, onnan legalább minél nagyobb teljesí­tési képességgel bíró járművekkel legyünk ké­pesek elérni a keleti piaczokat. A mi már most a kérdésnek műszaki részét illeti, e tekintetben bátor vagyok előadni azt,

Next

/
Thumbnails
Contents