Főrendiházi napló, 1892. II. kötet • 1892. szeptember 26–1893. május 30.
Ülésnapok - 1892-22
m XXII. ORSZÁGOS ÜLÉS, Rudnyánszky József b. jegyző (olvassa a jelentést). Elnök: Ha nincs észrevétel, kimondom határozatképen, hogy a főrendiház Esterházy Sándor gr. örökös tagsági jogosultságát elismeri s az elnökséget a királyi meghívólevél kieszközlésére utasítja. (Helyeslés.) Következik a közjogi és törvénykezésügyi bizotisűg jelentése az állami tisztviselők nyugdíjazásáról szóló 1885. évi XI. törvényczikk módosításáról benyújtott törvényjavaslatot illetőleg. Rudnyánszky József b. jegyző (olvassa a jelentést). Elnök: Ha nincs észrevétel, határozatképen kimondom, hogy a méltóságos főrendek az 1885. évi XI. törvényczikk 21. és 64. §-ainak módosításáról szóló törvényjavaslatot átalánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadják. Következik a részletes tárgyalás. Rudnyánszky József b. jegyző (szakaszonként olvassa a törvényjavaslatot). Elnök: Sem átalánosságban, sem a részletek ellen kifogás nem tétetvén, kimondom határoz?, tképen, hogy a méltóságos főrendek a törvényjavaslatot átalánosságban és részleteiben elfogadják és erről a képviselőház szokott módon értesitietni fog. Következik a főrendiház közgazdasági, közlekedésügyi és pénzügyi bizottságának jelenlése, az aldunai Vaskapu-zuhatagon át épülő csatornának, valamint a csatornától Orsováig terjedő folyamrésznek további lemélyítése tárgyában előterjesztett törvényjavaslatot illetőleg. Rudnyánszky József b. jegyző (olvassa a jelentést). Gyulai Pál jegyző: Zichy Antal! Zichy Antal: Nagyméltóságú elnök úr és méltóságos főrendek! Csak egy pár szónak elmondására vagyok bátor a nagyméltóságú ház becses figyelmét kikérni. Mikor az előttünk fekvő törvényjavaslatot kétségkívül egyhangúlag megszavazzuk és örömmel fogadjuk el, szükségét érzem annak, hogy megkíséreljem némi, habár gyarló kifejezést adni azon hálás visszaemlékezés, azon kegyelet érzelmeinek, a mely — hiszem — nemcsak az én lelkemben dereng, hanem kétségkívül a méltóságos főrendek, különösén e ház korosabb tagjainak szivében is bizonyos húrt fog rezgésbe hozni. E kegyeletnek, e hálás visszaemlékezésnek a szálni szinte több, mint egy félszázados múltra vonntkoznak és hazánk újjászületése korszakának két nagy alakjához fűződnek, úgymint a halhatatlan Széchényi István gr. és • országunk dicső emlékű volt nádora, József fóherczeg nevéhez. 1833-ban, tehát szinte 60 évvel ezelőtt, ezt irta Széchényi István gr. József nádornak — méltóztassanak megengedni, hogy az eredetiből németül idézzem-— (olvassa): »Ich halté es für eín Riesenwerk, ganz gemacht die feelengrösse, die männliche Ausdauer, den ernsten Willen eines Kaiserlichen Fürsten auf die Probe zu stellen der kein Mann trefflicher gewachsen ist, wie Ew. k. Hoheit.* Ha egy pillantást vetünk Európa térképére, azonnal belátjuk Széchényi István gr. eszméjének nagyszerűségét. Ö nem kevesebbet forralt, mint a két világtengert, a Fekele tengert az Északi tengerrel, a közbeeső folyamok felhasználásával, a Dunán át, az úgynevezett Donau Kanál, a Duna és a Rajna utján összeköttetésbe hozni. Természetesen a pénzforrások oly csekélyek voltak, a mint a régi országgyűlések történetéből eléggé ismeretes tény, hogy szinte példabeszéddé vált akkor, hogy a sónak felemelt ára az egyedüli pénzforrás, a mely ily czélokra rendelkezésre állt. A régi országgyűléseken a 30-as években Borsodmegyének egy hires és érdemes követe, Palóczy, szóba hozta ezt a tárgyat s azt az észrevételt tette, azzal a fontos jogfentartással élt, hogy ez a tárgy az országgyűlés elé tartozik, hogy ez nem olyan ügy, a melyet egyedül Metternich intézhet el mások közbejárásával, illetőleg szeszélyeitől függőleg, hanem ahhoz kell az országgyűlés tagjainak lelkes buzgalma. Akkori felszólalásának az acták és magántudósitások szerint, melyek e korból fenmaradtak. bizony nem volt egyéb eredménye, mint az, hogy a jelenvoltak egy lelkes éljennel adóztak az akkor is országszerte kegyelt Széchényi István grófnak. E kérdésnek nemzetközi oldaláról még kevésbbé volt szó.
