Főrendiházi napló, 1892. II. kötet • 1892. szeptember 26–1893. május 30.

Ülésnapok - 1892-28

XXVIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. 109 vegyes házasságban élő evangélikus vallású anya két leánygyermekét megkeresztelte. Ez kiadatott véleményadás végett a herczegprimásnak, de minden megjegyzés nélkül. A prímás nem ad véleményt, hanem jelenti, hogy a pap helyesen járt el, mikor a szülők kívánságára végezte a keresztelést, de hibát követelt el, midőn az anyakönyvi kivonatot az illetékes lelkészhez át nem tette, a miért is őt — ugy mond a prímás — oda utasította, hogy utólagosan tegye meg. Ugy gondolom, nem szükséges, hogy több példát hozzak fel annak illustrálására, hogy az. a mi az úgynevezett elkeresztelési rendeletben foglaltatik, akkoron a katholikus hitelvekbe nem volt ütköző; mert ha a katholikus hitelvekbe ütköző lett volna, nem képzelhető, hogy Magyarország katholikus főpapjai és azok között a boldogult Simor János herczegprimás a keresztelési kivonat átküldését rendelte volna el. (Helyeslések.) Szápáry Géza gr. ő excellentiája szememre veti azt, hogy még rövid idő előtt én kijelentettem, hogy a polgári anyakönyvek azonnal be nem hozhatók és ime, most ez egyik cardinalis pontját képezi a kormány programmjának és erre nézve javaslatot terjeszt a törvényhozás elé. Méltóztassék megbocsátani, ha ugy fejezem ki magamat, de ő excellentiája, ugy látszik, nem emlékszik arra, hogy annak már körülbelül egy éve, hogy ezt a kijelentést tettem; egy év alatt sok történt, egy év alatt sokat tanultunk, egy év alatt sok nehézséget le is lehetett küzdeni. És daczára ennek, most is áll az, a mit akkor mondtam, hogy t. i. a partialis anyakönyvvezetés behozatala azonnal lehetséges lett volna és ez által azonnal meg lehetett volna szüntetni az elkeresztelési conflictusokat; mig az átalános polgári anyakönyvek behozatala több időt vesz igénybe és több nehézségbe ütközik. Végül szemrehányást tesz ő excellentiája nekem, hogy az elkeresztelési rendelet által teremtett situatió következtében lemondásomat, leköszönésemet nem nyújtottam be. Én nem tudom, hogy ő excellentiája honnan tudja, hogy én azt nem tettem. Ha tudni kívánja, itt a méltóságos főrendiház szine előtt megmondom, hogy igenis háromszor tettem meg. (Élénk éljenzés.) De ha az illetékes körök és legilletékesebb tényezők nem fogadták el ezen leköszönésemet, akkor nekem becsületbeli kötelességem megmaradni ezen a helyen és becsületbeli kötelességem elveimnek érvényt szerezni. (Élénk helyeslés és éljenzés.) A nagyváradi püspök ő excellentiája foglalkozott az elkeresztelési rendelet történetével és átalában az egész situatió fejlődésével. A többek között azt méltóztatott mondani, hogy azok a püspöki levelek, a melyekre a cultusminister hivatkozott, csak az 1887. előtt való időből keletkezhettek, mert a boldogult vallásos közoktatásügyi minister, Trefort Ágoston 1884 ben kívánta az elkeresztelési kérdést rendezni, de miután e tekintetben ellenállásra talált, ezt nem tette meg s másrészt a katholikus főpapság ezen percztől kezdve óvatosabb lett. Bocsánatot kérek ő excellentiájától, de ki kell jelentenem, hogy ez nem felel meg a tényállásnak, mert a rendelkezésemre álló adatok szerint nem 1884-től, hanem 1870-től kezdve 1889-ig folytonosan ismétlődtek esetek, a mikor a ministerium részéről tett intézkedések következtében az illető egyházmegyei hatóság, az illető egyházmegyének püspöke vagy a püspöki helynök a kivonatok átadását elrendelte és ennek következtében a kivonatokat tényleg át is küldték. Ő excellentiája továbbá felhozta azt is, hogy: hiszen a dogmabeli kérdést voltaképen a rendeletnek kibocsátása idézte elő, a menynyiben az meghatározta, hogy az anyakönyvi kivonat egy bizonyos határidő alatt, a másik felekezet lelkészéhez küldessék át és épen az illető megkeresztelt quasi kiszolgáltattatik a másik felekezet lelkészének. Én nem tudom megérteni, hogy miért különböző az, a mi a rendeletem kibocsátása után történt, ahhoz képest, a mi annak előtte e tekintetben történt. Ilyen kivonatokat a rendelet kibocsátása előtt is átküldték az illető elkeresztelő katholikus lelkészek a másik felekezet papjához; akkor nem méltóztattak ebben hitelvi sérelmet látni, akkor nem méltóztattak ebben a tényben a megkeresztelt gyermeknek a másik felekezet lelkészének kezeihez való kiszolgálta-