Főrendiházi napló, 1892. II. kötet • 1892. szeptember 26–1893. május 30.

Ülésnapok - 1892-28

108 XXVIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. abban, hogy az ügynek ilyetén elbánása örökös harczot és békétlenséget fogna eredményezni. Itt még esak egyre vagyok bátor utalni; mert a részletekbe ereszkedni csak akkor volna helyén, ha a vita tárgyát formulázott előterjesztések képeznék. Ez először is annak előttem kétségtelen volta, miszerint egy jogállamban létezniök kell eszközöknek, és a fönforgó esetben nem is hiányozhatnak olyanok, melyek képesek egy létező törvény számára figyelembe és teljesedésbevételt szerezni, ugy, hogy szükség ne legyen a kilátásba vett harczeszközökre, eltekintve attól, hogy ezek ama törvényt magát fentartani nem czélozzák, sőt épen azon egyházakat — a melyek pedig többségben vannak — minden kártalanítás nélkül, mely azonban a törvényeknek nem engedelmeskedőnek kilátásba helyeztetik, birtokon kivül akarják helyezni, melyek a törvénynek engedelmeskedtek. A másik azon tény, hogy mindkét eszköz azonos egy több százados fejlődés rögtöni teljes felforgatásával; hogy a népség nagy köreiben annak szüksége és értelmi felfogása bizonyosan nem létezik; hogy azoknak valósítása a nép többsége életnézletének és életmódjának erkölcsi tartalmát csökkenteni csak igen is alkalmas, és jelentékeny egyházi rendtartások felforgatásában egyszersmind a vallásos életet nehéz károsodással fenyegeti. Mind oly tények, melyeknek az államot, melynek lassú és csendes fejlődése ez által maga is veszélyeztetik, ezen útuak követésétől komolyan óvni kellene. Én legalább őt ebben, épen az állam érdekében is, nem követhetem, A költségvetést elfogadom. Gáll József jegyző: Csáky • Albin gr. vallás- és közoktatásügyi minister! Csáky Albin gr. vallás- és közoktatásügyi minister: Nagyméltóságú elnök! Méltóságos főrendek! Oly sokszor volt már alkalmam nyilvánosan az egyházpolitikai helyzet keletkezéséről, fejlődéséről és annak szerintem szükségszerinti folyományairól nyilatkozni, hogy vétenék a méltóságos háznak türelme ellen, ha ismételten részletesebben előadnám e tekintetben nézetemet. Egyébiránt az egyházpolitikai programm nem csupán a cultusministernek a programmja, az az egész kormánynak a programmja és én nem kétlem, hogy a ministerelnök ur alkalmat fog találni arra, hogy azokra vonatkozólag, melyek egészében a programúi ellen felhozattak, ő maga a kormány nevében is nyilatkozzék. A miért jelenleg felszólalni kötelességemnek tartom, abból áll, hogy egyenesen személyem ellen intézett némely támadásra reflectáljak, másrészt egy pár tévedést helyreigazítsak, a melyek itt-ott a felszólalások folyamán fülemet megütötték. (Halljuk! Halljuk.') Első sorban Szápáry Géza gr. ő excellentiája azzal vádol engem, mint cultusministert, hogy én meggondolatlanul politikai bűnt követtem el akkor, mikor az úgynevezett elkeresztelési rendeletet kibocsátottam. Sajnosán constatáíom ő excellentiájának ezen nyilatkozatából, hogy nem méltatta figyelemre mindazokat a körülményeket, melyeket a rendelet kibocsátását illetőleg már több izben volt szerencsém felemlíteni. És miután ö exceilentiája nyiltan hivatkozott boldogult Simor János herczegprimás egy levelére, a melyben ő engem figyelmeztet rendeletem következményeire, azt gondolom, nem követek el indiscretiót, ha én is hivatkozom boldogult Simor János herczegprimás egy pár intézkedésére, a melyek teljes mértékben igazolják, a mit ismételve állítottam, hogy t. i. a rendeletben foglalt intézkedés semmiféle hitelvi akadályba akkoron nem ütközött, A rendelkezés, melyre hivatkozni kötelességemnek tartom, azok után, a miket ő excellentiája mondott, a következő. 1870-ben 5345. sz. a. van iktatva egy elkeresztelési eset. A ministeriuni egyenesen nem rendelkezik, hanem átküldi az ügyet a herczegprimáshóz saját hatáskörében való intézkedés végett. És mit tesz a herczegprimás? Elrendeli motu proprio, hogy az illetéktelenül elkeresztelő lelkész az anyakönyvi kivonatot minden megjegyzés nélkül tegye át az illetékes ágostai hitvallású lelkészhez. A második eset 1871-ből való és igtattatott 29.608. sz. a. Geduly superintendens panaszt emel a szakolczai plébános ellen, hogy