Főrendiházi napló, 1892. I. kötet • 1892. február 20–július 20.
Ülésnapok - 1892-9
42 IX. ORSZÁGOS ÜLÉS. atya ellenkező szándékát nem nyilvánította oly cselekedetek által, melyek arra vonatkoznak. Ide tartozik például: ha gyermekeit legalább egy évig más vallásban nevelte, vagy keresztség által más vallásnak át nem adta. Itt tehát, mint átalában a német birodalomban, elvül el van fogadva, hogy vagy az atyának, mint családfőnek joga érvényesüljön, vagy pedig a szülők szabad elhatározási joga meg legyen óva. A nem szerinti különválasztás vallási tekintetben csak mint subsidiarius rendszabály alkalmaztatik, tehát első sorban állanak a szülök és csak másodsorban az állam. így jelesen: az atyának szabad elhatározása szerint neveltetnek a gyermekek : Poroszországban, Hannoverben, Kurhessenben, Badenben, Braunschweigban és Svájczban. Szabad szerződési jog (tehát reversalis) és esetleg az atyának akarata határoz: Hessenben, Lippe-Detmoldban, Szászországban, Waldeckben és Würtembergben. Szabad elhatározás, esetleg nem szerinti elkülönités létezik : Bajorországban, Meklenburgban, Nassauban, Schleswigben és Svécziában. Eltekintvén az eltérésektől, melyek egyes részleteket illetőleg egy vagy más országban előfordulnak, átalában a vallási nevelésnek súlypontja — hogy ne mondjam kizárólagossága — Németországban a családban van. És daczára annak, hogy a polgári házasság lett behozva, daczára annak, hogy az anyakönyvek államosiltattak, daczára az új német jogiskola azon elvének, hogy »der Staat ist die einzige Quelle des Rechts«, az állam a vallást illetőleg nem intézkedett parancsolólag a családok irányában, ugy, hogy állithatni, miszerint ide számítva Európának összes művelt nemzeteit, sehol az állam kényszeritő hatalmat e tekinben nem gyakorol, csakis Magyarországon, a hol pedig a szabadeivűség dicsőítése ma hangosabban nyilvánul, mint bármikor. Zavarba jön a komoly gondolkodó, ha hallja, hogy az 1868-iki törvény védelmére, a szabadelvűségre történik hivatkozás. A szabadeivűség, nézetem szerint, nem czél, hanem eszköz, melylyel az emberiség a művelődésnek azon magaslatára törekszik, a hol az ember erkölcsi személyisége tiszteletben tartatik, a hol természeti és Istentől adott jogait érvényesítheti, a hol a suum cuique elve uralkodik, a hol mindenki jogokat gyakorolhat a nélkül, hogy másokat jogaiban megsértsen, a hol tehát, a jogkölcsönösség tiszteletben tartásával a jogbiztosság mindenki számára megőrizve legyen. A szabadeivűség tehát attribútuma az emberiség ideális törekvéseinek. Hogy mily ideális törekvés nyilvánul abban, hogy az állam, mint kényúr, két vallást parancsol a családra; ketté szakítja azt, a minek a természet rendje szerint egynek kell lennie; hogy érdes kézzel harmóniát akar alkotni ott, a hol csak az atya és anya bensősége birja azt teremteni, megőrizni és fentartani; hogy rendőri kémkedéssel a rideg jog üszkét a családba dobja, hogy ott soha se honosuljon meg az oda-adó bizalom, hogy ott a béke soha se legyen biztositva az illetéktelen külbeavatkozás ellen, hogy mindezekben miben nyilvánul a szabadeivűség, erre még feleletet nem hallottam. A szabadeivűség legyen erény, de ne legyen erőszak ; erőszak pedig az, ha a modern állam a szabadeivűség nevében beavatkozik az emberi létnek legszentebb sphaerájába, a családba és hatalommal rendelkezik ott, a hol a magasztos érzelmek csiráit csak a gyöngéd kéz őrizheti meg. Nem szabadelvű clZ, cl ki másnak szabadságától fél, vagy a ki a szabadságot sérti ott, a hol annak még a legviharosabb időkben is egyedüli menhelye van — a családban. Mintha most is felhangzani hallanám Dantonnak a franczia conventben mondott szavait: »Ideje, — igy kiáltott fel — hogy visszaállittassék azon nagy elv, melyet, ugy látszik, félremagyaráznak, hogy tudniillik a gyermekek a köztársaságé, minekelőtte a szülőké volnának.* Ez nem a szabadelvűségnek szózata, ez az állammindenhatőság kikiáltása. A szülőknek joguk van gyermekeik erkölcsi nevelésében mindazon eszközöket felhasználni, melyeket nekik a társadalom nyújt és senkinek
