Főrendiházi napló, 1892. I. kötet • 1892. február 20–július 20.
Ülésnapok - 1892-9
IX. ORSZÁGOS ÜLÉS, 35 séből azt következte lem, hogy az illetékes tényezők maguk is megelégedtek azzal, hogy a törvényt nem impi rativus alakban szerkesztették. A 1 örvény ugyanis nem azt mondja: a fiuk az atya, a leányok az anya vallását követni tartoznak, hanem egyszerűen csak azt mondja: követik. Eltekintve atlől, hogy Mózestői, az első és valóban nagy és bölcs törvényhozótói kezdve, ki nem azt mondja: a fiu tiszteli atyját és anyját, hanem tiszteljed; az ember nem gyilkol, hanem ne ölj, — a többi államok vagy államfők cogens törvényei is imperativ alakban szerkesztettek ; ezektől, mondom, eltekintve, csak azokra szorítkozom, a melyek hazánkban és pedig a szóban forgó ügyre a vegyes házasságból született gyermekek nevelésére vonatkoznak. Ezek szintén mind imperativ alakban szólnak. így az 1715. évi XXX. t.-cz. által kiküldött vegyes bizottság mondja: educentur, neveltessenek; az 1749 iki január 2-iki kir. resolutióban szintén: educentur, neveltessenek; az 1781-ik október 25 iki türelmi pátens kifejezése szintén: educandas esse, nevelendők, educentur, neveltessenek; sequantur, követni tartoznak; és az 1790—91-ikl XXVI. t.-czikk 15. szakasza: sequantur, követni tartoznak. A mi törvényünkkel azonos erdélyi 1792-iki LVII. t.-cz. a fiuk az atya, a leányok az anya vallásában educentur, baptieentur, neveltessenek, kereszteltessenek. Nagy súlyt fektetek arra, hogy ez imperativ törvényt az erdélyi unió után az 1868-iki törvény váltván fel, Erdély, mint a legilletékesebb helyről értesülök, majdnem zavartalan vallási békében élt, figyelembe vétetett ugyanis »a vegyes házasságra lépő kafholikus és nem katholikus szülők között történt azon megegyezés, miszerint születendő gyermekeiknek kath. módon való megkereszteltetését és neveltetését elhatározták «, továbbá, a mi előttem szintén igen fontos, ^Erdélyben eddig nem követeltetett, hogy a vegyes házasságból született gyermekek a törvény szerint »illetékes« lelkésztől nyerjék hittani oktatásukat«. Hogy a törvény szelleme nem imperativ, kitűnik továbbá abból is, hogy a szokásos végrehajtási záradékkal nem láttatott el, a törvényhozás ugyanis sem az összes ministeriumot, sem a vallásügyi ministert nem bizta meg e törvény végrehajtásával; ép azért nem nyert sanctiot nemcsak 1868-ban; nem nyert az 1879-iki XL. t.-cz. 53. szakaszában sem. Az itt említett sanctio a törvényjavaslat előadója szerint csakis a t.-cz. 1-től 8-ik szakaszaira vonatkozván. Kitűnik végre abból, hogy a törvény 6—7 évig végre nem hajtatott. A vallási téren tudtommal a legelső súrlódási eset 1875. jan. 23-án merült föl; a nevelés terén a törvény jelen magyarázása a középiskolákban 1876. Julius 22-én rendeltetett el. Mindezeknél fogva az általam javasolt mód, a mely sem az állam tekintélyét nem érinti, sem a más vallásúak érdekét nem sérti s a katholikusok hitelveit is megvédi, hitem szerint megfelel egyszersmind azon intentiónak, azon szellemnek és óvatosságnak is, mely a törvény szerkezetében — függetlenül az indokoktól — kifejezést nyert, végre leginkább felel meg azon rendszernek, a mely vallásos irányt követ és a különböző vallásfelekezetek hitelveit tiszteletben tartván, ez utón érdekeiket összeegyeztetni törekszik, ennélfogva kötelességemnek tartom indokolt javaslatom elfogadását e helyen is ajánlani. Méltóságos főrendek! Ez ügy nem csupán vallási, hanem a polgári békének, egyetértésnek kérdése, melyet pártkérdéssé tenni nem lehet. Kell, hogy ezen nagyfontosságú, jobban elmérgesedhető kérdés megoldásánál az egész törvényhozás és a kormány ép ugy érezze, mint én átérzem a felelősség nagy súlyát, mely állásomnál fogva reám nehezedik. Ez ügyben azonban Isten, egyházam és hazám előtt azon öntudattal állok, hogy részemről az illetékes és legilletékesebb helyen kötelességérzeíemből kifolyó igaz hűséggel-, nyilt őszinteséggel, békés szeretettel igyekeztem e szövevényes kérdést megoldani, ép azért a további kedvezőtlen fejleményekért, eseményekért, minden felelősség súlyától mentve érzem magamat. Dixi et salvavi animam meam. (Hosszas éljenzés és taps.)
