Főrendiházi napló, 1892. I. kötet • 1892. február 20–július 20.
Ülésnapok - 1892-9
IX. ORSZÁGOS ÜLÉS. 31 vitette, megszilárdította; hisz a jelzett XX. t.-czikkben, illetékes helyről származott magyarázat szerint, nem oly vallási jogegyenlőség czéloztatott, hogy bármely törvényesen bevett confessio hitelveiben sértve érezze magát; elleokezőleg az szándékoltatott, hogy e hon minden bevett vallású polgárának teljes megnyugvás szereztessék. A jogviszonosság nem jelentheti azt, hogy egyik vallás hitelvek dol gában a másikhoz alkalmazkodjék, hisz akkor unió volna, hanem a jogviszonosság egyedül abból állhat, hogy minden bevett vallás követői saját hitelveik, saját vallásuk törvényei szerint élhessenek. Levonva már most, méltóságos főrendek, a mondottak consequentiáit és alkalmazva azokat a szóban lévő kérdésre, tagadhatatlanná lesz, hogy mihelyt a legilletékesebb helyről ki van jelentve az, hogy az 1868. évi LIII. t.-cz. 12. szakasza a katholikus egyház hitelveibe ütközik, a mélyen tisztelt törvényhozás, ha a jog, a lelkiismereti szabadság alapján akar maradni, egy különös dilemma elé jut; t. i. vagy módosítja, illetőleg máskép értelmezi a jelzett sérelmes törvényt, ugy hogy a katholikusok hitelvök épségben tartása iránt megnyugvást nyerjenek, vagy pedig kitörli az ős katholikus vallást a bevett vallások sorából is. Ez utóbbi eset. hogy az ős vallást a bevett vallások sorából is kitörölje a törvényhozás, hogy igy tabula rasa-vá tegye nyolcz százados multunkat, hogy az ország, lakossága többségének vallási jogait, lelkiismereti szabadságát elvegye, hogy codexeinkből a katholikus vallással összeforrt intézményeinket kitépje, hogy kimondja ebben a szabad alkotmányos országban azt, hogy mindenki élhet, saját hitelvei szerint, csak a katholikus nem: ezt feltételezni nem szabad. Hátra marad a másik alternatíva; a törvény módosítása, illetőleg más értelmezése. Méltóságos főrendek! Sok oldalról hallottam hangsúlyozni azt, hogy az 1868-iki törvény revisiója szükséges, de majd későbben. Én azt gondolom, ha a törvény jó, maradjon meg későbbre is; de ha rossz, akkor revideáltassék és pedig mennél előbb, mi annál inkább történhetik, mert hozott törvények módosítása nem új dolog. Visszaélnék a méltóságos főrendek türelmével, ha felsorolni akarnám azon törvényeket, melyek nálunk módosíttattak; de igy van ez másutt is. Nem hivatkozom e tekintetben Angolországnak a jelen század első felében az írek emancipatiójára vonatkozó, revideált törvényére, csak a közelmúltban történt poroszországi eseményekre, a mindnyájunk által jól ismert, a miénkkel némileg analóg májusi törvények módosítására reflectálok. Bismarck herczeg államférfiúi bölcsesége nem akkor ragyogott fényesebben, midőn a jelzett törvényjavaslatokat eléterjesztve, fennen hangoztatta, hogy nem megyünk Canossába, hanem akkor, midőn a katholikusokra nézve sérelmes törvényeket módosította. A pártatlan bíróság: a világtörténelem ítélőszéke nagyobb elismeréssel adóz neki e tényeért, melylyel hazája vallási és ezzel kapcsolatos polgári belbékéjét is helyreállította, mintha kimondott jelszavához szívósan ragaszkodva, a törvényeket s ezekkel a culturkatnpfol fentartotta volna. Nagy nemzetek, nagy államférfiak ilyen praecedensei és példái lévén előttünk, hazánk törvényhozásának tekintélyét illetőleg legkisebb sérelmet sem látnék a törvény módosításában vagy legalább más értelmezésében, annyival kevésbbé, mert az 1868-iki LIII. törvényczikk 12. szakasza nem egyeztethető össze sem a protestánsok, sem a katholikusok álláspontjával és canonjaival. Nem egyeztethető össze a protestánsok álláspontjával. Nem említem fel a súrlódásokat és vitákat, melyek a német birodalomban a vegyes házasságból származott gyermekek nevelése miatt napirenden voltak és a legmagasb világi fórum, a birodalmi gyűlés és a császár elé kerültek, hol mind a katholikus, mind a protestáns rendek előadták sérelmeiket, de semmiféle normativum nem állapíttatott meg. Megkisérlették tehát gyermekeik nevelését oly szerződések által biztosítani, hogy a fiuk az atya, a leányok az anya vallását kövessék.
