Főrendiházi napló, 1887. V. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.
Ülésnapok - 1887-81
40 LXXXI. ORSZÁGOS ÜLÉS. lánczolata által a politikai, vagy jobban mondva, közgazdasági reactiónak valódi kísérleti színhelyévé, valódi vámháború terévé alakította át. Nem tartom az előttünk fekvő szerződéseket annyiban sem egészen kielégítőknek, hogy tulajdonképi materialis nézeteinkben igazi haladást — egyes irányokat kivéve, a mint egész készséggel elismerem — nem tudok feltalálni. Azon hosszú idők óta fennálló súlyos vámok, melyek a fogyasztók millióira oly nehezen súlyosodnak, — azon milliókra, kikre a t. legislatorok és kormányok igen sokszor nem gondolnak, mikor a producensek jajveszékelését hallják — ezen vámtételeknek legalább összegűkben véve, alig látom többel, mint egyharmaddal történt leszállítását. Nem látom továbbá eléggé hangsúlyozva azokat az érdekeket, melyeket talán, különösen hazánk szempontjából is, erősebben kellett volna hangsúlyozni, szemben különösen az egészen megváltozó helyzettel, mely nekünk igen sok előnyt nyújt, szemben a beállott új áramlattal, mely nekünk e nagy küzdelemben igen sok fegyvert adott kezünkbe. Én is abban a véleményben vagyok, melyet az előttem szólott mélt. gróf ur jelzett, hogy jelentékeny része az e szerződésekben Németország részéről nekünk juttatott engedményeknek, illusoriussá válhatnék, ha Németország akár politikai, akár a gazdasági tekinteteknél fogva ugyanazon engedményeket a vílágpiaczon velünk oly keservesen és nagy kárunkra versenyző Oroszországra és Amerikára is alkalmazná, a mi nem tartozik a lehetetlenségek közé, ugy, hogy én nem tartom egészen indokolatlannak egy jeles külföldi szakembernek legújabban tett azon kijelentését, hogy ha e szerződéseket a magok összeségében nézzük) arról győződünk meg, hogy a régi kereskedelmi politika nem változott meg, csak tormája és procedúrája, de nem tartalma és lényege lett más. De midőn ezt teljes objectivitással kiemelem, kiemelem ép] oly őszinteséggé! és objectivitással, hogy igazságtalan volna az, ki a dolognak másik oldalát nem venné figyelembe és nem méltányolná azokat a súlyos érveket, melyekkel a t. kormányok és mindazok, kik e szerződéseket támogatják, azokat sikerrel indokolni birják. Közelebbről nézve e szerződéseket, azok azt a meggyőződést keltik az emberben, hogy csakugyan igen örvendetes szakítást jeleznek egy hibásnak elismert védrendszerrel, mely a retorsio és repressáliák nehéz fegyvereivel küzdött, oly fegyverekkel, melyek kétélűek s azért mindig sebeznek, mindegyik félt károsítják, előnyére pedig egyiknek sincsenek. E szerződésekben én új fellendülését látom annak a vámpolitikai rendszernek, melyet a múlt század annyi nagy állambölcselője elméletileg inaugurált, a jelen század folyamán pedig annyi kiváló államférfiú, a Canning-ek és Hotkins-ek, a Cobden-ek és Peel-ek, a Beugnot-k, a Delbrück-ök és Achenbach-ok, hazánkban Széchenyi István, Dessewffy Emil és Lónyay Menyhért kiindulási pontul vettek. Elismerem azt, hogy az itt kifejezésre jutó vámtételeknek közgazdasági irányú intézkedései átalában is és hazánkra nézve is igen sok előnyt tartalmaznak. Átalánosságban mit? Hogy azt az évtizedek óta fájdalmasan nélkülözött állandóságát a kereskedelmi és üzleti körökre nézve annyira fontos kereskedelmi politikának megadják. Ha nem csal emlékezetem, 1.260 tételről van szó, a mely ezen új intézkedések által megköttetik, ugy, hogy az egész forgalmi politikának meg annyi alappontjait és támaszát képezhetik. E tételeket megkötötték, ugy, hogy belőlök 710—715-öt az osztrák-magyar monarchia, 540—545-öt a többi szerződő felek adnak, tehát mindenesetre egy biztos alap alkottatik meg arra, hogy a forgalom és az üzlet, ha nera is az általam követeli mértékben, szabadon és biztossággal mozoghasson. Teljes készséggel elismerem, hogy mily nagy fáradsággal és nehézségekkel kellett államférfiainknak ezen szerződések feletti alkudozások és azok létrejövetele körül találkozniuk, hogy mily nagy munkába kerülhetett annyi inveterált előítélettel és külön érdekkel szembeszállni és annyi irányban a lehető ellentétet kiegyenlíteni és innnen van - és ezt más helyeken is erősebben kellett volna hangsúlyozni, mert azt minden igazságosan gondolkozó embernek el kell ismernie — hogy ebben a convoluturnban, a mely előttünk fekszik, tulajdonkép egy nagy nemzetközi compromissum eredményével állunk szemben, a
