Főrendiházi napló, 1887. V. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.

Ülésnapok - 1887-76

16 LXXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. ezekről a megcsonkított vármegyékről van szó, akkor azt várni, hogy ezek valami nagy erélylyel védhetik a szabadságot, azt tagadom. Ez olyan valami, a mi a levegőben van, ez el fogja borítani az elméket, az utat tör magának, a mit centralismusnak nevezünk: mert az már kikerülhetetlen. Addig nagyon természetes, mig az adók nem voltak oly súlyosak az egyes polgárok vállain, mig a gazdaság a nép teljes zömének, a középrendnek nem volt egyéb, mint mellékes foglalkozása, addig ráért a politikával foglalkozni; de most a gazdálkodás az ország lakosságának nagy részénél nem mellékfoglalkozás többé, hanem valóságos üzlet, kereseti ág, akkor oda törekedni, hogy a vármegyét erősíteni kell, mikor az emberek jövedelmét az adók veszik igénybe, mikor a közigazgatási bizottság választott tagjai is kibúvnak teendőik aló), mert máshová kell a pénz, adókra. Most ilyen munieipalis életről beszélni nem lehet, bármilyenek legyenek is a törvények. (Igaz! TJgy van!) Quid leges sine moribus vanae proficiunU Végeredményökben sem a szabadságnak hasznára válni, sem semmiféle garantiáuí szolgálni nem fognak. Én a javaslat körül folyt harczot nem is tekintem egyébnek, mint küzdelemnek a kormány intentioi ellen. E küzdelem bizonyos fokig sikeres is volt, mert a mélyen tisztelt kormány kénytelen volt két paragraphus sánczai közé vonulni vissza. Én e javaslat első szakaszát az első lövésnek tartom a vármegyeismus— nem mondom: municipalismus — bástyája ellen, melybe az első rést lőtte a kormány az által, hogy a mit eddig lappangva mindenki várt és remélt, a kinevezési rendszert a megyei tisztviselőkre nézve kimondja. A javaslat 2-ik §-ában pedig ígéreteket találok, melyek beváltásában én legalább nem kételkedem. Gróf Sztáray Antallal szemben, megvallom őszintén, hogy meg tudnék egyezni a fizetéstelén főispánokra nézve, sőt annak idején már vallottam ez elvet, midőn a képviselői napidíjak ellen foglaltam állást, sőt ilyen értelemben írtam. Bocsánat, hogy ismét autobiographikus adatokkal alkalmatlankodom. Én irtam az ellen, hogy ne szabják oly magasra a varmegye budgetjét, mert ezzel depopularisálják az intézményt, s hogy a fizetést csak kárpótlásnak volna szabad tekinteni. S ekkor megtámadták még szegény németül hangzó nevemet is, azt mondva, hogy nem vagyok igazi demokrata, mert a tisztviselőnek abból kell élnie, a mi fizetést kap. A mi a megyei tisztviselők választását illeti, igen jól tudja Zichy Antal t. barátom, hogy az ily választások hogy mennek. Azelőtt a nemességet nyíltan megvesztegették, most apró intrigákkal, apró mesterfogásokkal csinálják a többséget, ismerek vármegyét, a hol rebegve várja az egész tisztikar azt az időt,. midőn nem fog többé választás alá kerülni. Ez egyik oka annak, hogy elfogadom e törvényjavaslatot pur et simple; elfogadom azért is, mert a kormány állását, mely iránt bizalommal viseltetem, semmi módon megingatni nem akarom és el nem fogadására okot nem látok. Elfogadom tisztán és feltétlenül, bár szinte ludbőr támadt rajtam, midőn annafc magyar szavakkal történt, de nem magyar nyelvű fogalmazását olvastam. Eltekintek ettől is, mert nem akarom újból eljátszatni azt a nem mondom komédiát, hanem tragédiát, mely már egyszer eljátszatott, s mely e törvényjavaslatnak más testülethez való visszaküldésével könynyen járna. Ismétlem, hogy elfogadom a törvényjavaslatot. (Helyeslés.) Esterházy Miklós Móricz gr.: Nagyméltóságú elnök úr, méltóságos főrendek! Midőn a vita ily előre haladt stádiumában a méltóságos főrendek figyelmét rövid időre igénybe veszem, teszem ezt azért, mert ily fontos törvényjavaslat tárgyalása alkalmával azoknak, kik a tapasztalható többséggel szemben ellentétes álláspontot foglalnak el, kötelességük elveiket, melyekből kiindulva meggyőzödésöket és nézetűket merítik, a méltóságos főrendek bírálatára bizni. Ezen törvényjavaslat, melyet a nagyméltóságú kormány a méltóságos főrendek bírálata alá bocsátott, a nélkül, hogy a közigazgatás kellékeit és feladatait körülményesebben körülírná, röviden azt mondja ki, hogy ezentúl a közigazgatás a vármegyékben állami feladatot képez. Szerintem, méltóságos főrendek, a helyes közigazgatásnak feladata a honpoigá-