Főrendiházi napló, 1887. V. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.

Ülésnapok - 1887-76

LXXV1. ORSZÁGOS ÜLÉS. 15 város két nagy pártra volt oszolva, tudniillik a circusbeli kék és zöld pártra. És vegye tudomásul a jelen nem lévő igazságügyminister, hogy ez akkor történt, midőn a codificationalis munkálatok, a digesták, pandekták legnagyobb fénykorukat élték. Nem reméltem, hogy a méltóságos főrendek csak ennyi türelmességgel is megajándékoznak s most sietek beszédemet bezárni. Mielőtt pedig bezárnám, két férfi nagy emlékét akarom még felidézni. Az egyik Deák Ferencz, a legnagyobb municipalista, a ki ismeretes, ellentétbe is jutott a legnagyobb centralistával, Eötvös József báróval és a ki, merem állítani, ha itt közöttünk volna, ma e törvényjavaslat nem lenne a ház asztalán. (Ellenmondás.) A másik, a kinek emlékét fel kell idéznem e házban, a nagy emlékű gróf Széchenyi István, a legnagyobb magyar centralista — nem theoriában, hanem praxisban — a ki épen az utolsó pozsonyi diétán felmerült megyei kérdés alkalmával telte azt a nyilatkozatot, hogy: »A kinek a foga fáj, azért nem kell még a fejét levágni.« Beszédem végéhez értem és fisz telt barátom, Gyulai Pálra támaszkodva, azzal fejezem azt be, a mivel ö egy más — fontosságra nézve a maihoz nem is hasonlítható — kérdésben, mikor t. i. a görög nyelv tanításáról volt szó, igen szép mondókáját bezárta, a szentírás ama szavaival, hogy a leányzó nem halt meg, a leányzó csak aluszik. Előadott indokaimnál fogva, tekintve, hogy egy átalános elvnek, egy doctrinának törvénybe igtatását gyakorlatilag nem helyeselhetem, és tekintve, hogy nem ismerjük a kormány intentióit a városok és községek rendezésere nézve, a mi pedig nézetem szerint múlhatatlan szükséges akkor, ha arról van szó, hogy az egész közigazgatás rendeztessék: a szőnyegen levő törvényjavaslatnak a napirendről való levételét vagyok bátor indítványozni. (Helyeslések.) Szontagh Pál: Nagyméltóságú elnök ur, méltóságos főrendek! Nincs szándékomban a főrendiházat autobiographicus adatokkal untatni ; mivel azonban Zichy Antal t. barátom azt mondta, hogy a kik most centralistáknak vallják magokat, nem egyenes utódai b. Eötvös, Szalay László, Lukács Móricz és többi társaiknak, a kik az akkori »Pesti Hírlap« köré sorakoztak: én vindicálom magamnak, hogy e centralisták egyenes utódjának tekinthessem magamat, a kiknek élén a 40-es években Eötvös és Szalay állottak. Teszem ezt annyival inkább, mert ugy szóval, mint írásban már akkor is az ö ujságjok mellé álltam. Ezt röviden érintve, a mi Zichy Antal t. barátom felszólalását illeti, ő azt mondta, hogy most már az az eszme kapott lábra, hogy a nemzet szabadságának egyedüli garantiája a parlamentarismus, miért vetette meg, miért idegenedett el az olyan garantiáktól, a melyek nélkül veszélyeztethetik a nép szabadsága. Mondhatom, hogy a megyében nőttem föl, majdnem gyermekségem óta ott laktam, ott éltein, politizáltam legkorábbi ifjúságom óta és soha sem láttam, hogy a vármegye garantiája lett volna a nép szabadságának : de még azon időben sem, a melyet csak históriai tanulmányaimból ismerek, az 1825-ik évi események alatt, mikor jól tudjuk, hogy bizonyos > törvényhatóságok, mikor a katonák oda kirukkoltak, mert ez volt az ultima ratio, akkor azok az akkori ellenzéki férfiak mintegy mutogatták zseböket, a melyből az illető kulcs kikandikált, hogy azt onnan kivehessek és fel is használhassák. Tisztelt barátom azt mondta, hogy az nem municipalismus; én is azt állítom, hogy a vármegyei rendszer nem municipalismus, nem is volt soha, hanem cenlralisatio kisebb téren. Ugyan kérdem, Pest megye vagy Bihar megye municipium-e % Nem, az nem is lehetett, hiszen az egy kis ország. A municipalismus jól organisált községi rendszerből foly. Én az úgynevezett munscipalismusnak nem mondom, hogy a városokra nézve, de a megyékben egyenes ellenzőjének tartom magamat és vallom nyíltan és minden szerénység nélkül. Arra pedig, a mit méltóztatott mondani, hogy a szabadság garantiája a megye, arra nem törvényekkel, nem a képviselőházakban, nem a főrendi házakban folytatott vitákkal in ultima analysi, hanem a néperők, a társadalmi erkölcs izmosodásával lehet eljutni. Á társadalmat kell átalakítani, akkor lesz azután a szabadság is teljes mértékben garantirozva. De most, mikor