Főrendiházi napló, 1887. V. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.

Ülésnapok - 1887-76

LXXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. Ií lismus ellenében a municipalisták pártja-, alakult pedig a régi eonservativek egy részéből és a régi ellenzék zöméből. Voltak t. i az akkori eonservativek közt, kik az újabbkor ez eszméjét igenis adoptálták, de ugy, hogy bár óhajtottak többséget nyerni, de aztán, hogy ha ez nem sikerül, nem vonták le belőle a corollariumot. Ez irány ellenében nagy emlékű hazánkfiai, eonservativek és liberálisok, inkább a municipiumok pártjára álltak s tűrték a dicasteteriális kormányzatot. Ismeretes, hogy b. Eötvös, ki sokat adott a politikai következetességre, később összegyűjtötte hírlapi ezikkeit egy könyvbe, »Reform« czím alatt. Sőt e kiadást az újabb alkotmányos aera elején — sokan még emlékezni fognak rá — újra lenyomatta és az ügybarátok közt kiosztotta. Méltóztassanak lapozgatni abban, vagy az akkori irodalmi termékek bármelyikeben; élő tanú ül köztünk, t. barátom Szontagh Pál, ki maga is az akkori centralistáknak egyik igen szellemdús tagja volt és a ki, ha netán csalna emlékezetem, rectificálhatja szavaimat; de én nem találok helyet sem Eötvös József b., sem Kemény, sem Szalay munkálataiban, a hol az az intentio kifejezést találna, vagy csak kisugározhatnék is az az eszme, hogy a municipiumoktól valaha elvegyük az ő saját tisztviselőiknek szabad választási jogát. Csak egy pár rövid idézettel fogom ezt kimutatni. Kemény Zsigmondnak a »korteskedésről« irt híres munkájában e sorokat olvasom : »Nem volna semmi veszélyesebb, mint megyei szerkezetünk egész összesét két vagy három napi vitatás koczkázatának kitenni és a mit századok alatt forrasztott össze az idő, azt a perez szeszélye szerint szétbontani és újra alkotni.« Más helyen: »Sokan oly irányban követelnek centralisatiót, mely alélíságon és a szabadság vonaglásán végződnék.« Ismét: »Kalunk az egyik párt tág követelései szerint keresztülvitt centralisatió sülyesztene, a helyett, hogy emelne.« Csengeri, a ki azon párt. egyik legtevékenyebb tagja volt és bizonnyal authenticus tanú, pl. b. Eötvös tendentiájára nézve is, tanúságot tesz mellettem, hogy b.Eötvös az országos dolgok központosítása mellett csak azon tárgyakat kívánta elvenni a törvényhatóságoktól, melyek házi ügyeiken túl terjednek, sőt kívánta, FŐRENDI NAPLÓ 1887—92. V. KÖTET* hogy némely tárgyakra nézve magasabb körben is létesíthesse az önkormányzatot. Ugyancsak Csengery Szalayról azt mondja: »A valódi niunicipiumnak nem volt őszintébb barátja nála.« Stb. Ezeket azért hoztam fel, mert néha az elnevezésekkel bizonyos játék, hogy ne mondjam visszaélés űzetik. Mi nem vagyunk municipalisták ! abban az értelemben, hogy ellenezzük, mintákkor ellenezték a felelős ministerialis parlamentáris kormányzatot, mi municipalisták vagyunk oly értelemben, a minő értelemben az akkori centralisták voltak. A mai centralisták — méltóztassanak megengedni, hogy kimondjam — roppant nagy illusioban élnek, ha azt hitetik el magokkal, hogy ők egyenes utódai az egykori régi centralistáknak. Ezeket előre bocsátván, most már megyek in medias res. Minden reformnál, mely régi institutiók megváltoztatására czéloz, első kérdés, melyet lelkiismeretünkben fel kell vetnünk, az: vájjon szükség van-e erre a reformra? Megvallom, az én meggyőződésem szerint semmi szükség nincs reá, mert meggyőződésem szerint, talán élettapasztalásaim szerint is mondhatom, mindazon kellékek, melyeket modern, a kor igényeinek megfelelő helyes administratioban megkívánunk, megszerezhetők a nélkül, hogy ily gyökeres reformhoz nyúljunk. Az első kellék nemde a biztos és gyors végrehajtás ? A kormányhatalomnak, mely felelős, nyugodtnak kell lennie az iránt, hogy rendeleteit végre is fogják hajtani. Igen, de a kormány elleni folytonos opponálgatás a régi rendszernek csak kinövése volt, s némi igazolását az akkori ferde viszonyokban találta. A tisztviselőnek akár kinevezve, akár választva van, mindig kötelességévé lehet tenni, — személyes felelősség terhe alatt — hogy a felsőbb rendeleteket, a melyekért nem ő felelős, pontosan végrehajtsa. A másik megkivánhatósáp: A képesség, a feddhetetlenség a tisztviselőnél. Tesz-e ebben legkisebb különbséget az, hogy az a tisztviselő polgártársainak is birja bizalmát, azaz, hogy választás utján lett tisztviselővé, vagy hogy kineveztetett? Azt hiszem, hogy e tekintetben e kettő között semmi különbség sincs. De ügyelni kell arra, hogy a bizalom-hajhászat túlzásokba ne menjen, hogy meg ne rontsa magát az