Főrendiházi napló, 1887. III. kötet • 1889. október 12–1890. június 10.
Ülésnapok - 1887-44
XL1V. ORSZÁGOS ÜLÉS. 11 2,500.000 minimista, kik egyenként 15 írtnál kevesebbet, együtt összesen 13,192.000 frt egyenes adót fizetnek. Ha már most az egyenes adó után számított 10 százalékot veszszük a kivetés alapjául, ugy a minimisták útadó fejében 1,319.200 irtot fizetnének,— ha ellenben a javaslatban tervezett adó-kulcsot, az utadóminimumot alkalmazzuk, ugy (250.000-et 1 frt 50 krral szorozva) 3,750.000 frt esnék rajok. A különbség a kettő közt kitesz 2,430.000 frtot, mondjuk kerek számban 2,500.000-et, a menynyivel a minimisták, a minimalis útadónak alapul vétele mellett többet fizetnek s a mely összegen, mint maximalis összegen túl meg nem adóztathatók, útadóval meg nem terhelhetők. Megengedem, hogy a számok, melyeket idéztem, egy és más irányban még correctura alá fognak esni. Egészben véve az eredmény, melyet azokból abstraháltam, nem épen kedvező képet állit szemeink elé, a mennyiben ugy tűnik fel, mintha a minimumnak elfogadása és gyakorlati alkalmazása egyértelmű lenne a szegényebb osztályoknak igazságtalan terheltetésével. Éz azonban csak látszatra mutatkozik ilyennek, a valóságban nem igy áll, a mi felől bizonyosak lehetünk, mihelyt a dolog lényegébe közelebbről betekintünk. A minimum alá esők, a mai gyakorlat szerint kötelesek voltak egyenes adójukon kivül közmunkatartozásukat is leróni. Ha már most a törvényhatóságok a helyett, hogy az ingyenes közmunkát felhasználhatnák, a közutak körül előforduló munkákat készpénzen fogadott napszámosokkal lesznek kénytelenek végeztetni, akkor a minimistákra az az eset fog beállani, hogy a közmunkát, ha napszámban önként elvállalják, teljesíteni fogják ugy mint eddig, mégis azon különbséggel, hogy nem ingyen, hanem pénzért dolgoznak s amit ilyenképen keresnek, abból kikerül az, a mit útadó fejében fizetniük kell. Marad tehát körülbelül a régi viszony, csakis a szolgáltatás modalitása változik s azért, ugy hiszem, újabb, nagyobb megterheltetésről szó nem lehet. Az a 7'1 millió, a mi a 71 millió egyenes adó után számított 10°/o-os útadónak megfelel, a 33.000 kilométernyi törvényhatósági utak jókarban tartására, mint volt szerencsém kiemelni, nem elégséges. Kell még, hogy hozzávegyük ehhez a minimisták utadótöbbletét, a mi kitesz 2*5 milliót, továbbá mintegy 600.000 frtot, a mennyivel az állam különféle czímeken a törvényhatósági utak fentartásához járul, még csak igy lesz meg a teljes 10 millió, a mibe ezen utak fentartása kerül. Hasonló megfontolásokra támaszkodva, én azon nézetben vagyok, hogy e fontos kérdés az útadó minimumának megállapítása nélkül egyátalában meg nem oldható, hogy ellenben az a megoldás, mely a javaslatban elfogadásra ajánl tátott, lehetővé teszi az áttérést az új alapra, a nélkül, hogy akár az adózó közönség bármely osztályára nagyobb terhet róni, akár a közterheket lényegesen felemelni kénytelenek lennénk. A másik fontos kérdés az, hogy az ügy igazgatásának és vezetésének szabályozásánál minő administrativ elvekhez tartsuk magunkat? Hogy a közutak egy része a törvényhatóságok kezelése alatt megmaradjon, ezt elvileg, ugy hiszem, csakis helyeselni lehet, minden esetre oly módozat, mely az eddigi szokásnak, a természetszerű kifejlődésnek leginkább megfelel s igy legbiztosabban czélra vezet. Főképen tehát azon utakról van szó, melyeknek gondozása a törvényhatóságok autonóm hatáskörébe esik, mert az állami utak kiválóan, sőt kizárólag állami közegek által kezeltetnek. A napirenden levő törvényjavaslat a mondott elvnek alapjára helyezkedik s én megvallom, hogy a rendelkezésekben, melyeket ezen elv alkalmazása mellett megállapít, a törvényhatóságok autonóm hatáskörének inkább kiterjesztését, mint megszoritását látom. Hogy a mellett az állam hatályos befolyásáról is gondoskodva van, az helyes, sőt magától érthető, hisz máskülönben a kérdés czélszerűen megoldható nem volna. Ne terjedjen e befolyás továbbra, mint a mennyire mulhatlanul szükséges, de azután legyen teljes és kiható, nem csupán képzeleti, vagy elméleti. Hagyassanak meg a törvényhatóságok hatáskörében mindazon jogosítványok, melyeknek kellő ellátására képesek, de legyen meg viszont a garantia, hogy az önkormányzattal járó kötelezettségek pontosan teljesíttetni fognak.
