Főrendiházi napló, 1887. II. kötet • 1888. október 15–1889. június 17.
Ülésnapok - 1887-26
XXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. 15 bérbe; ámde falun ellenkezőleg áll a dolog, a mint már volt szerencsém elmondani. Azok a motívumok tehát összesen legkevésbbé bírhatnak engem arra, hogy elfogadjam a törvényjavaslatokat. A többi motívumok közül, melyeket a törvényjavaslatok indokolása fölhoz, még csak egyet akarok fölhozni. (Sálijuk!) Azt mondja az indokolás: Köztudomású dolog, hogy kitüoő bortermő és pedig bőven termő % 7 idékeken potom áron sem lehet a jó bort eladni és a korcsmákban mégis drága pénzen mérnek élvezhetetlen italokat. Hogy a magyar bornak miért nincsen ára, annak okát a kereskedelmi viszonyokban kell keresni, azok pedig nincsenek a mi hatalmunkban. A külföldi vámok gátolják a mi boraink kivitelét, ez ellen pedig a vendéglők, fogadók és korcsmák vajmi keveset tehetnek. Egyébiránt itt is különbséget kell tenni a városi és falusi fogadó és korcsma között. Budapesten például mindenféle bor kapható azon az áron, mely az illető vendéglősökre nézve lehetséges. Nincs módjában egyik fogadósnak sem, hogy a borok árát nagyon felszöktesse, mert hiszen itt verseny van s az kényszerili a vendéglősöket, hogy mérsékelt áron adják el boraikat. Faluhelyen azonban senkisem kér a korcsmárostól jő bort, hiába is lenne, ha ő jó bort tartana. Erről is bizonyságot tehet a magyar kincstár. A falusi korcsmákban a kincstár tarthat jó borokat a végre, hogy valamikor majd egy nagy uri társaság oda vetődik és abból kér. Ellenben ott, a hol forgalom, a hol közlekedés van, a fogadósoknak jó bort kell mérniök a verseny miatt. Azt is mondja az indokolás, hogy az italmérési jog, ugy, a mint most van, nem illik már be a mi újabb törvényeink közé. Van talán, méltóságos főrendek, egyéb is, a mi nem illik már a mi korunkba, de azért fennáll s ezekkel együtt meghagyható lett volna az italmérési jog is. Ez a motívum tehát engem szintúgy nem birhat rá a törvényjavaslatok elfogadására, mint nem bírhattak rá az előbbi motiTumok. De ha a motívumok nem elég erősek, talán nyomósabb az a czél, melyet a törvényjavaslatok el akarnak érni? (Halljuk!) Méltóságos főrendek! A magyar állam eszméjének nagyobb ellensége nincsen, mint épen financiáink rossz állapota, betegsége. A politikai bukásból lehetett feltámadás, mikor a politikai viszonyok ránk nézve kedvezőkre változtak és szószólóivá lettek a magyar állam eszméjének: de e gazdasági bukásból nehezen lenne a feltámadás, mert akkor ugyanazon politikai viszonyok a magyar állam eszméje ellen tanúskodnának. Ha tehát ezen törvényjavaslatoknak egyenes, világos czélja az volna, hogy kisegítsenek financiális nyomorúságunkból, hogy a gazdasági bukást megakadályozzák a jövőben, azt mondanám, itt a czél szentesíti az eszközöket, elfogadom. De nem ez ám a czél. Mi a tulajdonképeni czél? A volt jogosultak korcsmai vagy fogadó jövedelmét, mely apadóban van, a megváltás által örök időre biztosítani akarja : biztosítani pedig az által, — s ez csakis az által lehetséges, — hogy a községek és városok korcsmai jogát is hozzá foglalja, mert ezeknek a jövedelme növekedőben van és csak ezek növekedő jövedelméből kell és lehet amannak hiányát pótolni. Más szóval a volt jogosultak korcsmai joga a városok és községek rovására váltatik meg. Ezt én nem tarthatom helyes politikának. Országunk lassú fejlődését mire alapithatjuk? Csak a községekre és még inkább a városokra. A mi a városok fejlődését hátráltatja, az igazán az ország fejlődését is hátráltatja. Hogy pedig valóban ezen czélzott megváltás a községek és városok kárára történik, bizonyítja az italmérés jövedékéről szóló törvényjavaslat 69. §-a, a mely azt rendeli, hogy ha az államnak az állami italmérési jövedékből eredő tiszta jövedelme többet tenne, mint a mennyi az összes kártalanítási tőke kamatjainak és évi törlesztési járulékainak fedezésére szükséges, ezen tiszta jövedelmi többletben a községek és városok participálni fognak, még pedig a saját területen elért többletből a községek 10%, a rendezett tanácsú városok 20%, a törvényhatósági joggal felruházott városok 30%, a zárt városok 40% erejéig.
