Főrendiházi napló, 1887. II. kötet • 1888. október 15–1889. június 17.
Ülésnapok - 1887-36
128 XXXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. ralis törekvéseinket nagyratörő és nagyot feltüntetni kívánó óhajtásainkat erőnkhöz, képességeinkhez és financiális helyzetüükhöz képest nem mérsékeljük. Én ennek következtében, bármily nagy rokonszenvvel viseltetem is mindazon eszmék és tervek iránt, melyek a haladást involválják, és melyek újabban is hangzatosabban tüntettettek elénk, ezek alkalmazásánál, a financiális és gazdasági, elvre való tekintetet eléggé nem ajánlhatom. De másrészt vannak oly intézkedések, oly rendelkedések, melyeket gyakran ajánlottam a kormány figyelmébe, melyek különösen a nemzet zöme, a íöidtermelő nép érdekeire vonatkoznak, és melyeknek hathatós előmozdítására a kormány figyelmét újabban fölhívni kötelességemnek tartom. Ez nevezetesen a hitelügynek erre is kiható, a magánkereset köréből lehetőleg kivonandó intézmények alapjára fektetendő szervezése. Én, méltóságos főrendek, sem fináncpolitikai, sem közigazgatási kérdésekkel hoszszabban foglalkozni nem óhajtok, de igenis kötelességemnek tartom visszatérni némelyekre* melyeket az előttem szóló nagyméltóságú urak a ház figyelmébe ajánlottak. Távol legyen tőlem, hogy a mi katholikus ügyeinket ebben a körben tárgyalni kívánjam. Én perhorrescáiom azt, hogy a mi másé, abba akárki is avatkozzék. A szabadságnak főelve, sarkalatos alapja az, hogy a törvény megadja mindenkinek a maga körét, a melyben szabadon működhetik és mig ezen a körön túl nem lép, addig ebbe sem törvény, sem közigazgatás nem avatkozik. Ezért, méltóságos főrendek, bizonyos fájdalmas érzéssel. vettem azt, hogy egyik, általam tisztelt és nagyon kegyelt főméltóságú tagja ennek a háznak, ellentmondást talált nyilatkozatai és az ö előtte szóló nyilatkozataiközt; és ha ezt feltüntetendőnek vélteebben a házban, én részemről szeretem hinni, hogy ez az ellentmondás csak színleges, hogy ez az eltérés valóságban nem létezik, mert nekem feltennem nem lehet, hogy azon nézetek, a melyeket a katholikus autonómia intézése körül folytatott tanácskozásainkban az episcopalis és világi hívek képviselői körében kifejtettünk, hogy azon nézetek, melyeket alattvalói hódolattal, az apostoli király jogai legmélyebb tiszteletben tartásának őszinte kívánságával a trón zsámolyához további elintézés és eligazítás czéljából letettünk, akárki által is közülünk az apostoli király jogai, vagy a magyar egyház történeti fejlődése félreismerésének szándékával fogalmaztathattak volna. Sőt ellenkezőleg én abban, hogy az episcopatus és a katholikus hivek törvényes képviselői ezeket a kérdéseket tárgyalták és ebből a tárgyalásból eredett munkáikat további elitélés és eligazítás végett ő Felsége kegyeibe ajánlva, zsámolyához letették, oly tényt látok, melyet nem létezőnek nem tekinthetünk, oly tényt, melyhez maga az episcopatus, melyhez annak feje és vezére a primás, melyhez mi katholikusok mindnyájan hozzájárultunk. Lehetséges, hogy tévedtünk némelyekben, lehetséges, hogy a kérdések iránti nézetek az idő folyamában változtak. Eltérő nézetek voltak ezen tárgyalások körében is. A dolog lényegére nézve azonban, úgy hiszem, úgy Samassa érsek ur ő nagyméltósága, mint Sehlauch Lörincz püspök úr ő nagyméltósága egyetértenek és ez az, hogy a katholikus öntudatnak azt feltalálni, hogy a világi ügyek elintézésébe nem katholikusok is beleavatkozzanak, szerintem nem lehetséges. A katholikus egyház, úgymint minden más felekezet, az ország törvényei alatt áll Magyarországon; de a katholikus egyház, mint minden más felekezet, birt ennekelőtte és bír most is a maga autonómiájával. Ezek az autonómiák épen ő Felsége legfőbb kegyúri jogaiban culminálnak, melyeket megóvni, megtartani kell. Ezeknek gyakorlatára nézve oly intézkedéseket tervezni, melyek ezek megóvását aggályositják, nem szabad, hanem oly intézkedésekre kell törekednünk, melyek minden katholikust megnyugtatnak, a melyek önérzületünket nevelik, s a melyek az egyház ügyeinek előmozdítására nézve mindnyájunknak megadják azt a befolyást, melyet benső meggyőződésünk, s az egyház iránti ragaszkodásunk sugalmaz. Ez az, a mit én katholikus autonómiának nevezek, s annak neveztem mindenkor, s a melylyel bir az egyház nemcsak Magyarországon, hanem aj világon mindenütt, a hol az egyén, a felekezet és az egyház erkölcsi szabadsága megóvatik és tiszteletben tartatik.
