Főrndiházi napló, 1887. I. kötet • 1887. szeptember 28–1888. június 21.
Ülésnapok - 1887-16
XVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. \% 1 társasággal szerződni, melyek szintén subventionáltatnak, de melyek már fennállásuk kezdetétől fogva úgyszólván létért való küzdelmet folytatnak. Én elfogadom a törvényjavaslatot azért is, mert azt hiszem, hogy ezen új szerződésben a magyar kereskedésnek olyan előnyök vannak biztosítva, a melyek eddig még nem voltak. Én a jelen törvényjavaslatból egészen más consequentiákat vonok le, mint előttem szólt t. tagtársam. Tudvalevő dolog, hogy az összes forgalom évenkint körülbelül 5 millió és egynéhány százezer tonnára megy, mely a Lloyd társulat által keletre vitetik. Ebből körülbelül 5 millió esik Triestre, 200,000 Fiúméra s igy az összes keleti forgalomnak Magyarországra úgyszólván csak 4%-a jut. Azonban a vonalak számából, melyek léteznek, legalább 30—35°/<> esik Fiúméra s csak 60 s néhány % Triestre. Ezen kivül van még 78 vonal, mely Triestből Fiúmén át szintén keletre megy. így tehát ezen szerződésnél arról panaszkodni, hogy Fiume háttérbe van szorítva, nem lehet és csak a magyar kereskedelem és iparvilágtól függ ezen előnyt kizsákmányolni, a mit, remélem, elmulasztani nem is fog. A mi a subventiót illeti, én sem tagadhatom, az igen nagy, főleg nagynak látszik azért, mert mégis feltűnő, hogy egy társaság, mely 50 esztendő óta fennáll, mely kamatot kamatra halmozva, talán 80, végre 100 millió forint subventiót kapott eddig, ma, 50 esztendő múlva, nem tud a maga lábán állni, hanem subventióra van szüksége. De viszont ezen szerződésben meg van adva a kormánynak az a hatalom, hogy a Lloydot jövedelmezőbbé tegye s ez által maholnap a subventiót egészen megszüntethesse, vagy legalább tetemesen lejebb szállíthassa. A 6. §-ban ugyanis ki van kötve, hogy a tarifára való befolyás a rninisteriumot illeti. Ez előbb nem volt és igy biztosan remélhető, hogy a kormány mindazon visszaéléseket, melyek a tarifakészitésnél eddig történtek, meg fogja akadályozni. Az utóbbiakra csupán egynéhány példát hozok elő. Igy pl. 100 mmázsa czukor Hamburgból a keletre, Konstantinápolyha szállítva, 1000 mértföld után fizetett 7 francot, TriestFŐEENDI NAPLÓ 1887—92. I. KÖTET. bői vagy Fiúméból pedig ugyanennyi czukornak szállitása került 16 francba. A visszafelé szállítás körül ugyanilyen abnormitások voltak. Például az árúknak egy nagy csoportját képezi a pamut; ezt Liverpoolból 3 penc-cel szállította az angol társaság, Triestből pedig 8-al, tehát csaknem három annyit kellett érte fizetni. Most azonban a kormánynak módjában lesz e visszásságok elhárítása és a Lloydnak jövedelmezőbbé tétele s idővel — a mint mondám — a subventiónak leszállítása, vagy teljes megszüntetése. Átalános a panasz a lassúság miatt is. Ezt csak azzal ilíustrálom, hogy a míg Marseillen át, a mely 200 mértfölddel messzebb van, •mint Fiume vagy Triest, 30 és néháoy nap alatt Parisba lehetett menni, Pestre vagy Bécsbe 46 nap volt szükséges. Ez megint olyan akadály volt, mely eddig a jövedelmet csökkentette. Mindezekből keletkezett azután a deficit, a deficitből pedig a nagy subventió. Én azt hiszem, méltóságos főrendek, a kormánynak nemcsak joga, de kötelessége is mindent elkövetni, hogy a Lloydot jövedelmezőbbé tegye s egyszersmind a magyar kereskedést előmozdítsa. Én nagy előnyt látnék abban, ha a magyar kormány az ő erős és hatályos befolyásával a szomszéd austriai kormánytól kieszközölhetné, hogy Fiúménak és Triestnek kereskedelmi sphaerája minél jobban kiterjesztessék. Ez pedig csak ugy lenne eszközölhető, ha Austria is kiépítené az Isonzó és Tauert-féle vasutakat, mi által a velenczei és hamburgi kereskedelmi sphaerának egy jó részét Triestre és Fiúméra lehetne átterelni. Ismétlem, hogy pártolom a törvényjavaslatot. (Helyeslés.) Széchényi Pál gr. földmivelés-, iparos kereskedelemügyi minister: Nagyméltóságú elnök ur, méltóságos főrendek! Az előttem szólott méltóságos urak néhány megjegyzésére bátor vagyok felvilágosításul némi választ adni, nehogy hallgatásom félreértésekre adjon alkalmat. Hunfalvy Pál ur ő méltósága azt a nehézményt hozta fel, hogy a fiume-alexandriai s a triest-alexandriai járatokra nézve a tarifa egy16