Főrendiházi napló, 1884. II. kötet • 1885. szeptember 26–1886. június 26.

Ülésnapok - 1884-30_új

174 XXX. ORSZÁGOS ÜLÉS. és följajdulásaikkal akaratlanul fél barbárokként állítanak a világ elé. {ügy van! a baloldalon.) Lényeges változás, vagy — ha ugy tetszik — javulás csak a rendszer változtatásától várható. A mit a törvényesen qualificált és jól iskolázott közegek hivatalviselésének egy vagy más módon biztosítandó állandósítása és a jól rendezett ügykezelés folytonossága érdekében magam is kívánatosnak tartok. De, ha az a nagy horderejű és fontosságú kérdés: vájjon a helyhatőságilag közvetített állami közigazgatás nem lenne-e közvetlen állami közigazgatással felcserélendő, eldöntésre megérettnek még nem tartatik, pótintézkedésekkel és jogok s kötelességek részletes módosításával s ide-oda tolásával — szerintem — czélt alig fogunk érni, hanem lényegben ott leszünk, a hol eddig voltunk. A mit — mit előbb érintettem — nem is tartok nagyobb bajnak. Mert nyilvános életem legnagyobb részét a közigazgatást intéző körökben töltvén és majdnem két évtizeden át két derék köztörvényhatóság élén állván, bátran elmerem mondani, hogy a mi közigazgatásunknak meg vannak ugyan a más continentalis államokban divóktól eltérő formái, meg vannak ősrégi elnevezésű közegei; de a már mindenhová elterjedt bureaucratismus mellett maga a közigazgatás lényege nálunk — kivált a közigazgatási bizottságok hasznos intézményének életbeléptetése után — nem sokkal hiányosabb, mint máshol; mint ezt részletesen bebizonyítani képes lennék; mig visszaélések, hanyagságok és önkénykedések kivételesen nemcsak nálunk, de máshol is előfordulnak. Tudom, hogy vannak közigazgatásunknak fogyatkozásai, de nem olyanok, melyek az államélet lényeges functióit megakadályoznák, vagy melyek miatt a felmerülő akadályokat könnyen elhárítani ne lehetne. Csak két állandó átalános panaszt voltam mindig kénytelen jogosnak és alaposnak elismernem ; az egyiket, mely a közbiztonlét, a másikat, mely közlekedési eszközeink gyarló állapota eilen intéztetett. De, valamint a csendőrségi intézmény behozatala óta a közbiztonléti állapot országszerte tetemesen javult: úgy közlekedési eszközeink is, akár választott, akár nevezett közegek gondozása alatt is javulni nem fognak előbb, mig a közmunka s útépítési és fentartási kötelesség törvény által rendezve s az erre használható források megnyitva nem lesznek. Noha azonban e fennálló közigazgatási állapot ellen felhozott sok panaszt mindenben jogosaknak és alaposaknak el nem fogadhatom és nincs senki, ki inkább átérezni tudná sokaknak az ezredéves régi municipalis rendszer iránti kegyeletes ragaszkodását, mint én; mégis, miután az alkotmány védbástyáját s az egész magyar közéletnek mintegy microcosmosát képezett azon régi megye, vagy municipium, melynek emlőin mi öregek nevekedtünk s a közszolgálatra képeződtünk, már nincs többé, elannyira, hogy néha magamat a közgyűlési teremben csupán a tisztikartól és néhány községi jegyzőtől és plébánostól környezve látván, eszembe jutott Voltairenek a római szent birodalomra vonatkozó kérdése: »en quoi saint, en quoiromain?* mennyiben önálló törvényhatóság? miben önkormányzati testület? és miután már valamennyi többi állami intézményünk az Európaszerte elfogadott irányban átalakult, nemzárkózhatom el annak sejtelme elől, hogy municipalis közigazgatási rendszerünk is ezen átalakításnak néz eléje és hogy így e törvényjavaslat is csak állomást képez azon utón, mely a pártviszályok hullámzásaitól ment, modern közigazgatás biztos révpartjához vezet. Ezeket azonban inkább csak mellékesen érintve, megengedem, hogy a főispáni állásnak a főrendiház új szervezése folytán bekövetkezett változása némi törvényes intézkedéseket igényel, de a nélkül, hogy ezzel a törvényhatóságok összes viszonyainak új rendezését összekötni szükségesnek látnám. A főispáni állás a főispánok főrendi tagságának megszűntével megszűnt méltóság lenni. Lesz tehát és legyen magasb állami tisztség, ennek minden exigentiájával és consequentiáival, a nélkül, hogy ezzel a köztük s a vezetésökre bizott törvényhatóságok közötti viszonyváltozást szenvedne. Hogy a főispán, mint magas állású állami tiszt, kiválóan a kormány bizalmi férfia legyen, helyes és feladatának természetéből folyik; de hogy ez még azzal is jeleztessék, hogy a főispán kormányváltozás