Főrendiházi napló, 1881.II.kötet • 1883. szeptember 27–1884. május 19.
Ülésnapok - 1881-89
56 LXXXÍX. ORSZÁGOS ÜLÉS. Ily körülmények közt a törvényhozásnak határozott álláspontot kellett elfoglalnia: megszabadítani a bizonytalanság alól azokat, kik ily házasságot külföldön kötöttek és pedig oly módon, hogy az által a házassági köteléknek lazulását ne mozdítsa elő, hanem megszilárdulásáteszközölje, mert távol legyen tőlem, hogy én a házassági kötelék lazulását akár az országra, akár a társadalomra, akár a családra akármely tekintetben hasznosnak, czélszerűnek tekintsem, sőt meg vagyok győződve, hogy mint az előttem szólott szatmári püspök ő excellentiája mondotta, a római erkölcsök hanyatlása ott kezdődött, midőn a házassági kötelék meglazult. Ezt megakadályozni minden törvényhozásnak feladata. Ide czéloznak az e törvényjavaslatban foglalt intézkedések, azon intézkedések, melyeket a külföldön kötött polgári házasságokra nézve ezek felbonthatósága szempontjából fölvettünk. És igy, miután meggyőződésem szerint e törvényjavaslat azon nagy elvi átalános kérdést, melyet az előttem szólott t. szónokok megpendítettek, t. i. az átalános kötelező polpári házasságot egyátalában nem érinti, nem intézkedik oly körben, melyben intézkedni az államnak nem volna joga, miután oly nehézségeket old meg, melyek eddig a családi életre, az örökösödési kérdésekre káros befolyással voltak, miután a családi életnek alapját, a házasság meglazulását lehetőleg megakadályozni igyekszik, semmi olyat nem tartalmaz, mi akár a jó erkölcsökkel, akár ez ország józanul felfogott politikai érdekével ellentétben állana: kérem annak átalánosságban való elfogadását. (Helyeslés.) Samassa József, egri érsek: Nagyméltóságú elnök ur, méltóságos főrendek! Mindazon érvek, melyek e törvényjavaslat ellen felhozattak, kapcsolatban azokkal, melyek annak elfogadása mellett hozattak fel, különösen pedig ő excellentiájának az igazságügyminister urnak érvei, ki a concilium tridentinumm al kezében azt az alapot fogadta el, melyen a katholikus anyaszentegyház áll, és annak egyik intézkedésére hivatkozik, saját állításának tekintélyt kölcsönözni akarván, jogosulttá teszik azt a kérdést: mi bírhatta excellentiádat e törvényjavaslat benyújtására, midőn, mint most hallottuk, elfogadta a tridenti eonciliumot alapul, mely a keresztények és katholikusok közti házasság megkötésének szabályait és feltételeit egyszer-mindenkorra megszabta. Azt hiszem, nem tévedek, ha én a törvényjavaslat eléterjesztését azon rendszer productumának tekintem, melyet korunk államférfiai elfogadtak, kik mindent, a mi kezök ügyébe esik, egyedül azon politika szempontjából ítélnek meg, a mely mindent az észtől vár. Mert ők a népek életében csak a természet játékát, a szenvedélyek, az emberi számítás és szerencse kikerülhetetlen esélyeit szemlélik, sikerűkben erejöknek és bölcseségöknek következményeit, szerencsétlenségükben csak a sors csapásait látják. Ezen elmélet, ezen rendszer, mely ma .egész Európát kormányozza, nagy tévedés és| hozzá még nagy szerencsétlenség is. Szerencsétlenség, mely minden magasztosabb felfogást elnyom, minden érzületet elaljasit, minden tehetséget a durva érdekek körébe von és minden erényt a földi jólétre vezet vissza. (Elénk éljenzés.) De nagy tévedés is, mert a világtörténelem másról tesz tanúságot. Ez azt bizonyítja, hogy a keletkező, emelkedő é; bukó nemzeteknek egymást követő mozgalmai alatt valami más lappang, és hogy e valami a fő, és a szerencse szeszélyeinek vélt nagy események nem egyebek, mint egy fensőbb hatalom örök terveinek beteljesülése. Midőn a kővágó az építőmester rajzai szerint faragja a kőtömeget, nem töri eszét azon az egységes terven, melyet a művészet embere csinált, hogy minden rész meghatározott helyére jusson. A századok munkájánál minden nemzet a maga kövét faragja, de a világ nagy építőmestere az, a ki kitűzi a helyet, melyet annak müve csodálatos összhangjában elfoglalnia kell; és midőn a tények bevégződtek, a mély belátású szemlélő felismeri bennök az isten ujját. És mivel én lelkem vágyainak teljes erejével kívánom, hogy nemzetem ; midőn a századok munkájában a maga kövét faragja, ezen feladatát akként teljesítse, hogy a történelem pártatlan búvára egykor állami életében ne találjon egy érvnél többet annak bebizonyítására, hogy egy felsőbb erkölcsi rendnek megszegései idézik elő
