Főrendiházi napló, 1881.II.kötet • 1883. szeptember 27–1884. május 19.
Ülésnapok - 1881-112
CXII. ORSZÁGOS ÜLÉS. §79 lottak abbeli nézetében, hogy a fennálló bajok orvoslása a törvényjavaslat 7. §-a következtében ki volna zárva. A mint már emlitettem, a szellemi qualificatio teszi épen azt, hogy az illető iparos nem lesz többé gép, hanem öntudatosan fog működni és ezen öntudatos működé= következtében, ha átmegy az illető iparos egy más iparágra, s azzal fél évig foglalkozik, azt az ipart elsajátíthatja, hogy bizonyára jobb iparos is lehet belőle, mint a ki azt az ipart minden szellemi qualificatio nélkül űzte. Már a beszédem elején kértem a méltóságos főrendeket, hogy a közérdek szempontjából ne méltóztassanak elfogadni az inditványt. Mi lesz a következménye annak, különösen a gépipar oly roppant előhaladása folytán, ha nem engedtetik meg a más iparra való áttérés? Az, hogy az illetőből nem lesz iparos, hanem lesz proletár, a ki elől a megélhetés útja el van zárva, Súlyos bajok származnak ebből, hivatkozhatnám külföldi példákra. Hála Istennek, ilyenek Magyarországon nem fordulnak elő és hiszem, hogy a jövőben sem fognak előfordulni, kivált ha a törvényjavaslat, mely a qualificatióra, a szellemi qualifieatióra fekteti a fősúlyt, törvény erejére emelkedik. Mindezeknél fogva ismételve kérem a méltóságos főrendeket, méltóztassanak megtartani az eredeti szöveget. {Helyeslések.) Lipthay Béla b.: A nagyméltóságú t. minister ur és a közvetlenül előttem szólt méltóságos báró ur felszólalásából azt kell következtetnem, hogy vagy nem olvasták el az inditványt, vagy annak szellemét nem fogták fel. Mert abban nem az van, a mit az előttem szólt méltóságos báró ur is feltételezett, hogy pl. a kik a gyáripar következtében leszoríttattak azon térről, a melyet legelőször választottak, azok más iparra át ne térhessenek, vagy ha pl. humanitási tekintetek, vagy különös helyi viszonyoknál fogva kívánatosnak látszanék, hogy bizonyos áttérések megengedtessenek, vagy bizonyos iparágak csoportosítása eszközöltessék, — mondom, nincs arról szó, hogy a módositvány ezt el akarná tiltani. Ha ezt czélozná az indítvány, akkor igen is helyes volna a minister ur és a méltóságos báró ur indokolása. Ugy de az indítvány mást akar. Először is az mondatik abban, hogy a rokon természetű iparágakra az áttérés igenis megengedtetik, a melyeknek csoportosítására épen a földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi minister lenne hivatva Másodszor a nem rokon természetű iparágakra az áttérés nincs eltiltva, hanem csak korlátolva; korlátolva az által, hogy a másodfokú iparhatóság engedélyéhez köti azt. Tudjuk, hogy kikből áll ezen másodfokú iparhatóság. Azokból, a kik az iparosok érdekeivel különösen foglalkoznak, a kik szivükön viselik azoknak anyagi fenmaradását és ezek lesznek hivatva határozni a felett, hogy vájjon helyén van-e az ilyen áttérés. De van továbbá egy más garantia is. Ha pl. a másodfokú iparhatóság magán érdekek által vezéreltetvén, nem venné tekintetbe az ajánló körülményeket, ott van a minister, a ki ily áttéréseket engedélyezhet. így tehát az indítvány ellen felhozott érvek egyátalában nem döntik meg az indítvány helyességét. Még csak azt kell megemlítenem, hogy az előttem szólt méltóságos báró ur tévesen fogja fel a törvényhozás szellemét, ha azt hiszi, hogy a qualificatio alatt a törvény csak a szellemi quahficatiót értette. Méltóztassanak elhinni, hogy épen az ipar terén a képesítés igényel annyi vagy talán sokkal több gyakorlatot, hogy az iparosok hivatásuknak megfelelhessenek, mint a szellemi qualificatio, és miután én ugy fogom fel a törvényjavaslatot, hogy az nemcsak a szellemi, hanem főképen az anyagi qualifieatióra fekteti a súlyt és miután ennélfogva a 7. §-t helytelennek és mellőzendőnek tartom, én részemről a beterjesztett inditványt támogatom. Tisza Kálmán ministerelnök í Nagyméltóságú elnök, méltóságos főrendek! Legyen szabad egy pár szót nekem is a kérdéshez szólanom, miután az ipartörvény iránt, habár nem tartozik ressortomhoz, elejétől fogva igen nagy érdeklődéssel viseltettem, (fíaüjuk!) Elismerem, hogy ezen indítvány nem egészen oly feltétlenül korlátozó, mint a minők másutt tétettek; de méltóztassanak elhinni, hogy jelenalakjában is a törvényjavaslatnak nem javítására,