Főrendiházi napló, 1881.II.kötet • 1883. szeptember 27–1884. május 19.

Ülésnapok - 1881-112

OXII. ORSZÁGOS ÜLÉS. 277 Ezek érdekében látszott szükségesnek, hogy nekik némi áttérhetési jog biztosittassék más iparágakra és azon nehéz qualificatio, mely öt évi gyakorlattal és iskoláztatással jár és melynek egyszer már megfeleltek, tőlük másodszor ne követeltessék. Vajmi bajos családos és már nagy kort elért iparost arra kényszeríteni, hogy midőn már hosszú éveken át mint mester űzte iparát, midőn a viszonyok változtával ezen kenyérkeresetétől elesik, tanoncz idejét és a segédséget újból kezdj a és sanyarú öt éven át talán nagyobb számú családjával együtt csekély fizetéssel legyen kénytelen magát fentartani. Ha nem igy járt volna el a törvényhozás másik háza és a kormány, akkor tiszta meggyőződésem szerint igazságtalanságot követett volna el épen azon iparosokkal szemben, a kik a gyámolitásra leginkább reá szorulnak. Hogy ezen 7. §. rendelkezése a qualificatiót illusoriussá tenné, méltóztassanak megengedni hogy ezt tagadásba vegyem, mert tapasztalatból tudjuk, hogy nálunk, kivált a vidéken, sőt a fővárosban is számtalan iparos van, ki 2—3-féle^ mesterséget is űz, az egyiket nyáron, a másikat télen; például télen hentes, nyáron meg kőműves. Igazságtalanságot követne el tehát a törvényhozás, ha ezen iparosoktól meg vonná azon jogot, hogy midőn az egyik iparágban nem tudnak boldogulni, egy másiknak az üzésére térhessenek át, midőn ezt már éveken át gyakorolták. A garantia, hogy a képzettség és a gyakorlottság kellő fokát ezen iparosok elérték, meg van adva abban, hogy az egyik mesterséghez szükséges qualificatiót kénytelenek kimutatni és azt, azzal a jártassággal, a mely egy üzlet vezetéséhez szükséges, felhasználhatják. Minthogy ezen feltételek megvannak és elegendők arra, hogy az iparosok ezen szegényebb részét megvédelmezzük, kérem a szakaszt változatlanul elfogadni. Haynald Lajos bibornokérsek; Nagyméltóságú elnök ur, máltóságos főrendek! Midőn ezen törvényjavaslatot először átolvastam, megörültem neki, mert sok oly bajnak orvoslását láttam benne, melyek az 1872-iki ipartörvényben korlátlanul alkalmazott alapelvnek következtében beállottak, de különösen örvendettem olvasni a 4. §-nak azon határozatát, melylyel kimondatik, hogy a kézműves mesterségek természetűk szerint rendszerint csak hosszabb gyakorlat utján sajátíthatók el, mert épen ebben véltem találni főorvosszerét az emiitett bajok legtöbbjének. Megnyugodtam pedig azon reményben, hogy ami a 4. §ban igen helyesen fő elvként van felállítva: annak következetes alkalmazása keresztül vonul a következő szakaszokon is. De nem messze kellett olvasnom a további szakaszokat hogy lássam, miként ez nem teljesült, mert épen az, ami szükségesnek mutatkozik valamely kézműves mesterség kellő űzésére, elhanyagoltatik az 5. 7. és több következő szakaszban. Az 5. §-ban ugyan bizonyos ismereteket terjesztő tanintézetek látogatása mint a képesítés alapja elfogadtatik, de elejtetik a kézműves mesterségeknél annyira szükséges gyakorlat. Indítvány nem tétetett a correctióra. Én is tartózkodtam tehát ilyentől, miután mégis a szaktanultságnak bizonyos foka föltételezhető az oly iskolavégzettekben. De a 7. §-ban épen olyat találok, a mi egyenesen arczul üti a 4. §-ban foglalt főelvet. Abban, hogy valaki bizonyos képességet kívánó iparág felhagyásával egy egészen más képességet kívánó iparág üzéséhez is áttérhet, teljes feladását látom ama főelvnek. Sajnáltam ezt, mert ha ezen törvényjavaslat is egy új nevezetes és hatásos törvényhozási mozzanatként irányul az iparügynek honunkban szolid alapokon való fejlesztésére és emelésére: kellett volna, hogy figyelembe vegye azon főfeltételt is, mely bármily tudás, bármily képzettség, bármily ügyes és hasznos működés, bármily művészeti előhaladásnak elengedhetlen alapját képezi, t. i. a tanulást és az az által szerzett ismeretek gyakorlati alkalmazásában való készülődést. S minél inkább vagyon ezen bármily anyagi foglalkozásoknak szellemi föltétele elterjedve az illető hivatási körökben, annálinkább terjed a nemzetek és államok életében nevezetes szereplésre hivatott középosztálynál a műveltség, annál inkább gyarapodik a nemzetnek szellemi értéke, annál kevésbbé uralkodhatik gépekké lealacsonyított és igy saját erkölcsi öntudatukban és nemesebb érzéseikben sértett és elnyomott egyesek és tömegek fölött a pénz-