Főrendiházi napló, 1881.II.kötet • 1883. szeptember 27–1884. május 19.

Ülésnapok - 1881-93

XCIIT. ORSZÁGOS ÜLÉS. 135 ján nemcsak czélszerűnek, hanem mint mondám, okvetlenül szükségesnek tartom és azért azt a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés.) Vay Miklós b. koronaőr: Nagyméltóságú elnök, méltóságos főrendek ! Rajtunk mindnyájunkon, kik a régi iskolának tanítványai vagyunk, vagy legalább az akkori időkben is részt vettünk már a vitákban, rajtunk, azt merem mondani, mindenkor kitör a régi idők emléke. Az én tisztelt barátom, Szécsen Antal gróf jeles előadásából is látszott az, hogy miként beszélt ő a régiekre vonatkozólag. Legyen szabad nekem is, ha nem is őt ez ösvényen követni, de ép úgy a magam érzelmeire vonatkozólag nyilatkozni. Midőn a múlt időkben vallási kérdések fordultak elő —itt látom Apponyiő escellentiáj át és nagyméltóságú elnökünket, kik ama tárgyalásokban élénk részt vettek — akkor is a főméltóságú mélyen tisztelt clerus részéről az történt, a mi ma történik; csakhogy akkor igen rövid szóval mondotta ki prolestatitíját. Mi azon protestatiót akkor is, mint ma, tisztelettel fogadtuk. Ma megint úgy állunk, mint akkori időkben, csakhogy akkor vétónak neveztük, ma. ha úgy tetszik, mondjuk : non possumus-nak. Hogy ennek indokolása nagyon bajos dolog, az igaz, de nem is indokolták a méltóságos főrendek, valamint nem indokolták azon véleményöket, a melyet a képviselőházhoz átküldték. Ennek a következése természetesen az volt, hogy a képviselőház is a maga részéről megmaradt régi állásában, nem indokolta újból, legfeljebb azt mondhatta, hogy : >a male informato iudice ad melius informandum iudicem*, és a méltóságos főrendek bölcseségében bizva, azt mondhatta, hogy >sapientis est consilium mutare in melius <. így áll a dolog, méltóságos főrendek. Hanem megvallom, hogy mindazon szép beszédek és okoskodások szerintem csak akkor érnek valamit, hogy ha azokat a gyakorlat is igazolja. Méltóztatnak a méltóságos főrendek emlékezni rá, hogy azon beszédekben, melyek itt tartattak, volt szó dogmáról, a vallásnak, moralitásnak tisztában tartásáról, de elkerültetett mindig a zsidókérdés. Pedig nem lehet tagadni, hogy a discussio, fájdalom, oda jutott, de én nem fogok abba mélyebben bemenni. De, méltóságos főrendek, az is igaz, hogy bárha ma mindenki, a ki e tárgyban szólt, óvást tett, hogy az antisemitismust ide ne vegyük be, s a ministereluök is elmondta akkor — igaz, hogy addig, mig itt maradt köztünk, mi itt úgy magyarázzuk »quisque suorum verborum optimus interpres*, de ha egyszer ismét kijut a szó, mindenki úgy magyarázhatja, a hogy neki tetszik. És erre nem kell sok példát említeni, csak a minap láttuk egy választókerületben, hogy a mi votumunkra hivatkoztak. No, ez másutt is történt, méltóságos főrendek. Nem tudom, ki emiitette, gondolom Szécsen Antal gróf volt, hogy vigyázzunk arra, hogy a socialis térre ne vezessen bennünket, mert ez a legveszedelmesebb, ennél aztán nem tudja az ember, hogy hol fog megállapodni, s ha körültekintünk, senki sem fogja tagadhatni, hogy például Németországban bizonyos »culturharcznak« némi csirája volt elvetve, a mit mi hála istennek nem is ismerünk, még a magyar akadémia sem talált rá jó szót, s azt hiszem, hogy nem is fog találni, mert nem lesz rá szükség. Hanem, méltóságos főrendek, reflectálva azon viszonyokra, melyek között vagyunk a képviselőházhoz, én nem tudom elutasítani magamtól oly könnyedén, s megmondom az okát. (Halljuk!) Én nem hiszem, hogy ebben az országban valaha lett volna annyira szükség az egyetértésre, mint épen ma, azon oknál fogva, mert mindnyájan átértettük, hogy mi minden vár még ránk, s merem mondani, ezen egyetértést épen ott megbontani, a hol arra .legnagyobb szükség van, a parlamentben, nem volna helyes. Nem kicsinylem azon többséget, mely a főrendiház határozata mellett volt, mert mondjuk ki az igazat, nem hat szavazattöbbséggel, hanem, hogyha a régi időbelimixtasessio lett volna, akkor ezen szavazatok száma sokkal nagyobb lett volna, mert hiszen, vettük észre, hogy itt is volt egy nevezetes rész, mely sympathiával fogadta a méltóságos főrendiház határozatát. Ezen okoknál fogva, méltóságos főrendek, azt gondolom, mindent el kellene követni, hogy az egyetértés a két ház között helyreálljon, Méltóztatnak rá emlékezni, hogy a múltkor