Főrendiházi napló, 1881.II.kötet • 1883. szeptember 27–1884. május 19.

Ülésnapok - 1881-91

98 XCI. ORSZÁGOS ÜLÉS. De egy más körülmény is van, mely egy előbb hozott törvényben mondatott ki, hogy t. i. a házadó után a tiszta jövedelem 24 u / u-a tekintetett az adózás alapjául; kimondatott, hogy a most bevallott tiszta jövedelem 3 éven át irányadó. Tehát már most kivetni ezen száza­lékot és 3 hónap múlva ismét 22 °/ 0 szerint számítani, szintén oly fáradsággal és költség­gel jár, melyet el lehet kerülni és mindenesetre kívánatos, hogy elkerültessék. Ez tehát egyik fő oka annak, miért kérem a méltóságos főrendeket, hogy a javaslatot el­fogadni méltóztassanak. De a mint elébb is emiitettem, midőn egy­felől az államháztartása egyensúlyának helyre­állítása egyik fő czél, ugy másrészről épen az ország érdekében is kellő figyelemmel kellett lenni arra, hogy az ingatlan birtok, különösen az adóssággal terhelt ingatlan birtok az adó­emelés következtében túl ne terheltessék. És ezen javaslatban erre kellő figyelem fordítta­tott is. Azon czél elérésére, hogy az egyensúly helyreállíttassák s a jövedelmek 3 millióval emeltessenek, legkönnyebb lett volna azt mon­dani, hogy ha többet akarunk, akkor emeljük a jövedelmi pótadó százalékát, mely adó ma 9,323,000 forintot hoz és ekép a 3 milliónyi összeg bevehető lett volna. Ámde azon intéz­kedések, melyek a törvényjavaslatban foglaltat­nak, sokkal előnyösebbek az ingatlan birtokra, különösen az eladósodott földbirtokra nézve és sokkal kedvezőbbek, mintsem ha az imént em­lített módozat követtetett volna. Mert méltóz­tassanak felvenni, hogy az összes földbirtok után fizetett 45 millió adó után, ha ez az egész földadó után magasabb jövedelmi pót­adó-százalék alkalmaztatik, a 3 millióból 2 milliónak kellett volna terhelnie a földbirtokot, így pedig csak 800,000 forinttal terheltetik új­ból a tőrvényjavaslat értelmében, ami 1.200,000 forint különbséget tesz. Ez tehát kedvezőbb, minisem ha a másik alapon vettetett volna ki. A földbirtok érdekei tehát figyelembe vétettek. És még kedvezőbb az arány az eladósodott földbirtokkal szemben, mert ott, hol a földbir­tok meg van terhelve, az illető ingatlanra adó­emelés nem hárul. De van még egy más in­dok is. Mindenki tudja saját tapasztalásból, mily nehéz volt s mily complikáit. számításon alapult a kivetés, ugy hogy igen kevés tagja van a méltóságos főrendiháznak, ki könnyen utána számithatott, helyes volt-e a kivetés vagy nem. Az eddig fennállott kivetési módozat te­hát most meg fog szűnni és helyette olyan lép foganatba, melynek alapján minden egyesnek módjában álland adóját könnyen kiszámíthatni s ellenőrizni. Méltóztattak említeni és Lipthay Béla báró ő méltósága is felhozta, hogy már olyannyira szaporodtak a terhek, hogy a húr, ha még to­vább feszitjük, elpattan. Méltóztassanak felvenni, hogy mennyi adó - emelésről van szó. A föld­adó 1-8 százalékkal emeltetik, tehát 1000 fo­rint eddigi adó után 18 forint esik; ez a több­let pedig nem az az utolsó csepp, mely azt hi­szem, a pohárban még elfér, a nélkül, hogy ki­csordulna. De van még egy másik intézkedése is a javaslatnak, melyre a méltóságos főrendiház figyelmét kikérem és ez az, hogy az alapadó leszállítása következtében a föld- és házbirtok­nál megváltozik azon arány, melyen az adó ki­vettetett; megváltozik és pedig a föld- és adó­birtok javára azon intézkedés által, hogy az alapadó leszállittatván, a kivetett adópótlékok is helyesebb arányban fognak kivettetni. Ezeknél fogva azon czél elérésére, hogy a rendes szükséglet és fedezet közt az egyensúly helyreállittassék, és jövőre is biztosítva legyen, kérem a méltóságos főrendeket, méltóztassanak a törvényjavaslatot elfogadni. {Hely slés.) Pongrátz Emil báró: Nagyméltóságú elnök, méltóságos főrendek ! (Halljuk!) Meg­vallom, hogy Lipthay Béla b. ő méltóságával szemben, — a ki az imént előttem szólott — pénzügyi kérdések fejtegetésénél törpének érzem magam. Tudom azonban a bibliából, hogy a hatalmas Góliátot, ügyes pariüyahajitással földre terité a sokkal gyöngébb Dávid, azért megkísérlem én is, parittyámat Góliátom felé röpíteni, talán sikerül őt legyőznöm. (Tetszés.) A méltóságos báró azon kezdette beszé­dét, kissé neheztelő hangon: hogy e törvény­javaslatot épen semmi sem indokolja, ha csak az állandó hármas bizottság jelentésében fog-

Next

/
Thumbnails
Contents