Főrendiházi napló, 1881.I.kötet • 1881. szeptember 26–1883. május 28.

Ülésnapok - 1881-51

29Ü LI. ORSZÁGOS ÜLÉS. szabóit bárom nap megtartásával a pénteki ülés napirendjére tűzetnek ki. (Helyeslés.) Következik már most a napirenden álló törvényjavaslat, vagyis az 1881 : IV. t.-cz. ha­tályának a kávéí'ogyasztási adóra nézve meg­szüntetéséről és a czukor- és sörfogyasztás megadóztatására vonatkozó határozmányainak módosításáról szóló törvényjavaslat érdemleges tárgyalása. Pongrácz Emil b. jegyző (olvassa a bizott­ság jelentését és a ministeri indokolást). Elnök;. Van-e valakinek ezen törvény­javaslat irányában átalánosságban észrevétele "'. Zichy Nándor gr.: Nagyméltóságú elnök ur, méltóságos főrendek! Nem lehet szándékom a méltóságos főrendeket azok ismétlésével un­tatni, a miket ezen adókra vonatkozólag elvi álláspontom jelzésére már alkalmam volt a méltóságos főrendek körében előadhatni. Azon­ban épen ezen álláspontom fentartása ked­véért bátor vagyok a méltóságos főrendek figyelmét mégis rövid időre igénybe venni. A kávéfogyasztási adóra vonatkozólag, vagyis inkább a kávéügyet illetőleg a pénzügyi törvényhozás ezen törvényjavaslat által vissza­helyeztetik azon természetszerű, állapotba, a mely­ben az ezelőtt volt és a melyben annak fenn kell maradnia. Ugyanis ezen fogyasztási czikk, mint tisztán behozatali czikk, egyszerű vám­adóztatás tárgya lesz ezentúl és annak rend­kívüli adóztatása ez úton megszűnik. A czukor- és sör-adóra nézve azonban a mi törvényhozásunk a pénzügyi viszonyok fejlődése által oly helyzetbe tereltetett, a melyet rend­szeresnek, a dolog természetének megfelelőnek jelezni nem lehet. És ezen meggyőződésem az, melyet ezen alkalommal is hangsúlyozni óhaj­tok és ugy hiszem, nincs senki, a ki az ezen törvényhozásban létező anomáliát érezni nem tudná és a kinek nem kellene tartania azon bonyo­dalmaktól és megrázkódtatásoktól, melyeket ezen ügynek eligazítása, leginkább pedig a czukor megadóztatásának kérdése maga után fog vonni. Mert kétségkívül egy és ugyanazon czikk a gyártásnál és a behozatalnál természet szerint megadóztattatik a belföldi gyártás védelmére. A vámvisszatérítés ennek természetellenes fej­lődést biztosított nemcsak nálunk, hanem átalá­ban a különböző államok egymás közti viszony­latában. A czukorgyártásnál a fogyasztási adó szedetik és azután ezen gyártmány újabb adó tárgyává tétetik ugyanazon vámterületen. Azonban ezen helyzet, a minő természet­ellenes és mesterkélt, ugy meg vannak annak exigentiái és ezen exigentiák előtt szemet nem hunyhatunk. Ezen exigentiák teremtették az erre vonatkozó újabb intézkedéseket és ezeknek a fmanciának exigentiáihoz és a fejlődött viszo­nyokhoz idomított módosításait tartalmazza ezen törvényjavaslat elannyira, hogy az ellen, a mii ezen helyzetben és ma e részben tennünk kell és lehet, kifogást tenni ez alkalommal nem lehet szándékom és talán alapos kifogás nem is tehető. De magának a helyzetnek jelzése az, a mit ezen alkalommal el nem mulaszthatok s azon kívánság kifejezése, hogy midőn majd a pénzügyi törvények s ezen fogyasztási álla pótok újabb rendezésének ideje bekövetkezik, egészségesebb helyzet előállítására töreked­jünk s annak módosítását, a tanulmányozás útján az illetékes köröknek elég melegen nem ajánlhatom, a mint kétségbe sem vouom, hogy ez ugy is történik. Ez az, a mit ez alkalommal ki akartam mondani és ennek kimondása mellett a törvény­javaslatot átalánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. Szapáry Gyula gr. pénz ügy niinistei': Nagyméltóságú elnök ur, méltóságos főrendek! Méltóztassanak megengedni, hogy ezen törvényja­vaslat megismertetésére röviden annak czéljait jelezzem, melyek különösen háromfélék. Egyik az, hogy a vámtarifa revisiója folytán a kávé-vám felemeltetvén, annak belföldi adója megszüntet­tetik. Másik az, hogy a czukor és sör után fizetett adó felemeltetik egészen azon tételekre, melyek a kormány által előterjesztett eredeti javaslatban foglaltatnak. Kétséget nem szenved, hogy sokkal kívána­tosabb volna, ha ezen intézkedés akként lépne életbe, hogy a Lajthán túl is életbeléptethető volna. De minthogy ez nem volt elérhető, azt hiszem, a mennyiben a czukor és sör után az adó fentartatik, helyesnek mutatkozott, hogy ezen czímeknél a tétel némi emelése hozassák javaslatba, mely ezen tételeknél 600,000 frtnyi

Next

/
Thumbnails
Contents