Főrendiházi napló, 1881.I.kötet • 1881. szeptember 26–1883. május 28.

Ülésnapok - 1881-19

Xlt. ORSZÁGOS ÜLÉS. 1 ^7 A mi már magát az általa mondottakat illeti, igen kevés az, a mire reflectálni kívánok. Egyet meg kell említenem és ez az, hogy ő méltósága azt mondja, hogy ő mindenütt romlást, pusztulást lát, hogy adósságok czímén tributomot fizetünk a külföldnek. Megvallom, ezzel a mindenütt látható pusztulással igen furcsán vagyok. Régóta hallom, hogy pusztulunk, már nem birjuk meg, s hála istennek, mint rendesen, mióta a próféták meghaltak, a jóslatok beteljesületlenek maradnak. (Derültség.) De nem csodálkozom, hogy némelyek pusztulást és romlást látnak mindenütt; mert épen mivel régen hallom ezeket, igen jól emlékezem, midőn az mondatott, hogy mennyire szegényedett az ország, nem mint állam, de az egyesek, mutatja az, hogy a takarékpénztárainkból és általában pénzintézeteinkből kiszedik a betéteket. És most mit hallunk? Azt, hogy a takarékpénztárak és hitelintézetek túl vannak halmozva pénzzel, ez a hanyatlás jele, s nincs vállalkozási szellem, nem mer az országban senki vállalkozni, no ha minden jel, a pénzbőség ép ugy, mint a pénzhiány egyformán csak pusztulást jelenthet, ha nincs heverő pénz a takarékpénztárakban, nem azt jelenti, hogy van vállalkozási szellem; ha van ott heverő pénz, nem azt jelenti, hogy pénzbőség van, hanem mindig csak a pusztulást jelenti, akkor csakugyan semmiféle viszonyok közt a gyarapodásnak jeleit nem lehet fel lelni sehol sem. (Helyeslés.) Egyébiránt meg kivánom még jegyezni, hogy milyen különös az, hogy azt látszanak hinni némelyek, hogy az a pénz, a mi a takarékpénztárakban van, a mi oda letétetik, az már el van vonva a forgalom, az üzlet, a vállalkozás elől. Hiszen ez a takarékpénztár nem zárja el a pénzt pinczéjébe; (Ugy van!) ez gyűjtő hely, mely beszedi és tovább adja attól, a kinek több van, mint használhatná, beszedi annak, kiben vállalkozási szellem van, de nincs elég tökéje, kiadja; de, mondom, ez a nisus ugy látszik, oda irányul: mindenből, a miből mások jót magyaráznak ki és miben mindenütt haladást látnak, mindig csak egyet: roszat kimagyarázni akarni, (ügy van!) Én pedig megvallom méltóságos főrendek, hogy a mint hibának tartom, küzdöttem egész életemben, fogok is küzdeni a nemzeti nagyzás elbizakodottsága ellen — sok kellemetlen órát szerzett nekem e küzdelem, de folytatni fogom — a mint küzdeni fogok a túlrózsás szinek feltüntetése ellen: ép ugy kötelességemnek tartom küzdeni azon nisus ellen, mindig mindenből csak roszat akarni kimagyarázni. Mert a nemzeti elbizakodottság veszélyeket szülhet, a dolgoknak túlrózsás színben tekintése erején túli költekezésre vezethet egy nemzetet; de annak hirdetése, hogy mindenből, a mi történik, csak pusztulásra lehet következtetni, ez mindenekelőtt megteremhetné a legszomorúbb gyümölcsöket — nem termi hála istennek, mert sem benn a hazában, sem kivül e hazán senki nem hiszi, — de a mely perczben elhinnék: ez vinné a nemzetet a legvégzetesebb helyzetbe, elvesztené iránta a külföld bizalmát és a mi még roszabb, elvesztenék önmagunk bizalmunkat önmagunk iránt. Ezt a kislelkű, ezt a nem objectiv, hanem pártszempontból túlsötét szinezést én menthetlen hibának tartom. (Élénk helyeslés.) Ő méltósága azt mondja, hasonlítsuk össze helyzetünket az európai államokéval, a melyek saját hazájukban kapják a tőkét, de — azt mondja —• mi nem ezzel hasonlíthatjuk össze, hanem Törökország példája van hozzánk sokkal közelebb. No, már bocsánatot kérek, én igen jól tudom, hogy van Európának két hatalmas más állama — bár hasonlithatnók magunkat azokhoz — Anglia és Francziaország; ezek hitelszükségleteiket csakugyan a saját hazájukban lévő tőkékből tudják fedezni, de ezenkívül vannak még Európában államok, a melyekről a világ sem hiszi, maguk sem hiszik magukról, a mint mi rólunk itt hirdetni szeretik, hogy pusztulniok kell azért, mert reá szorultak a külföldi tőkék segélyére. (Tetszés.) És vájjon, midőn Törökország felemlittetett, hogy kamatainak egy részét nem fizette, hanem kimondta, hogy csak a felét fogja fizetni, lehet-e mondani, hogy mi ilyen ut felé sietünk, hogy a kormány törekvésének ez az iránya? Hát nem minduntalan igyekeztünk-e és pedig sikerrel bebizonyítani, hogy habár súlyosak is a magyar állam terhei, azokat tudja és akarja is viselni és hogy adott szavát minden körülmény közt meg akarja tartani! (Ugy van! Ugy van!) És