Főrendiházi napló, 1881.I.kötet • 1881. szeptember 26–1883. május 28.

Ülésnapok - 1881-19

ná XIX. ORSZÁGOS ÜLÉS. takarékpénztárakban gyümölcsöztetni; megjegyezhetném erre vonatkozólag, hogy talán kívánatos volna ezen tőkéket a pénzügyi helyzet könnyítésére az állam terheinek viselésébe némi részben bevonni. De inkább feladatom, méltóságos főrendek, nagyban és egészben a költségvetés irányával, a mi gazdasági és pénzügyi helyzetünkkel foglalkozni, s e tekintetben a költségvetés megítélésénél egyedül irányadó elv nem lehet az, vájjon az állam hitele ez idő szerint kedvezőbben, vagy kedvezőtlenebbül ítéltetik-e meg a külföld által és a pénzvilág által, hanem magából a költségvetésből és az ország viszonyaiból kell e tekintetben Ítéletet meríteni. Szerintem, méltóságos főrendek, mindenekelőtt el kell ismerni azt, hogy jelenlegi pénzügyi kezelésünk reális alapokon nyugszik, hogy a törekvés a pénzügyi helyzet javítására, a nemzet gazdasági fejlődésének előmozdítására van irányozva. Némely újabb intézkedések e téren kétségkívül elismerésre méltók. így különösen azon kedvezmények, melyek az egyes iparágak fejlesztése érdekében adattak. Azon kérdésre nézve azonban, vájjon pénzügyi terheink gazdasági helyzetünk javulásával lépést tartanak-e, vájjon megnyugvással láthatjuk-e növekedő kiadásainkat és ezekkel lépést nem igen tartani képes pénzügyi jövedelmeinket : ezen kérdésre nézve méltóságos főrendek, azon nézetben vagyok, hogy még igen sokat, kell tenni azon érdekben, hogy e részben megnyugvással bírhassunk. A jelen költségvetés az ordinariumban mintegy 15—16 millióval meghaladja a kiadás fedezeti tételeit. Ha visszaemlékezünk arra, hogy a pénzügyminister úr által behozott újabb adók és újabb segédforrások ezen összeget magát meghaladják és ezek nélkül nem 12 millió, hanem 30 millió lenne megközelitőleg azon különbözet, mely az ordinariumban létezik, mert az újabb adónemek egyike és a fogyasztási visszatérítések, maguk is ezen különbözettel felérnek: akkor méltóságos főrendek, azon nézet, hogy költségvetési előirányzatunk mivoltából lehessen meríteni azon reményt, hogy a nemzet termelőképessége azon arányban haladt, a melyben a költségek reá nehezednek, szerintem nem lehet. De nem is kell egyedül a költségvetési előirányzatban ezen alapot keresni, hanem a nemzeti vagyon gyarapodásában, a fejlődő iparban, jólétben, termelőképességben, csak vagyonosodásban lehet azt keresni és egy fejlődő nemzetnél bizonyos latitude az előirányzatban indokolt és megengedhető. E részben azonban óvatosságra int azon körülmény, hogy az utolsó 10 év alatt — legalább tudomásom szerint — sem a földnek értéke, sem a földbirtokból nyerhető bérlet-jövedelem jelentékenyen nem növekedett, távolról sem növekedett ugy, mint a megelőző 20 évben, de sőt inkább az ország több vidékén jelentékenyen hanyatlott. De ugyanezen aggodalomban erősíttetünk meg, hogy ha az átalános viszonyok fejlődését, hogyha azon versenyt, a melyet terményeinknek a világpiaczon ki kell állaniok, hogyha a vámpolitikát, mely Európaszerte életbe lép, figyelembe veszszük. Megengedem, hogy a kiadásokban nem lehet sokat megtakarítani, hogy a jövedelmeket jelentékenyen nem lehet emelni, hogy a beruházásoknak nagy része szükséges és talán bizonyos részben még nagyobb beruházásokat kellene tennünk; a takarékosság azonban és az óvatos kezelés kétszeresen szükséges ez irányban. A mi azonban sokkal elhatározóbb még az állam takarékosságára nézve is, az az állam és a társaság létfeltételét leginkább érdeklő kormányzati, igazságszolgáltatási és magánjogi intézkedések tekintete. Méltóságos főrendek! Hogy a viszonyok, a mintázok nálunk fennállnak, nem megnyugtatók, hogy a birtoknak egy kézből a másikba való folytonos átszállása nem nagy részben enged a nemzeti jólétbe bizalmat fektetni: az — ugy hiszem — kétség tárgyát nem képezheti. Hisz a szombati tárgyalás alkalmával egyrészt a kivándorlás, másrészt a középbirtoknak romlása bővebben fejtegettetett. Megengedem azt, hogy a kivándorlás oly betegség, mely ragályos és melynek okait feltalálni nem oly könnyű mint a minőnek képzeljük; azt azonban el kell ismernünk, hogy ok nélkül bizonyosan semmi sem történik és onnét, a hol a jólét fejlődik, a hol