Főrendiházi napló, 1881.I.kötet • 1881. szeptember 26–1883. május 28.

Ülésnapok - 1881-18

XVIII. ORSZÁ elpusztult, vagy pusztulóban van és meg vagyok róla győződve, hogy ezen pusztulásnak alapindokát még azon időben leli meg, mikor az az osztály még adót nem is fizetett. (Ugy van! Ugy van!) Nem mostani eredetű ez a könnyelműség, hanem még azon időből való, mikor adót nem is ismert az az osztály és sülyedni kezdett — könnyelműen felhalmozott adósságai miatt. A midőn tehát a tapasztalat ezt bizonyítja, akkor nem lehet semmiféle szempontból egy kormányzati rendszert vagy azon alkotmányos rendszert, a mely 1867 óta fennáll, azzal vádolni, a minek gyökere régibb időkben fekszik. Ez az egyik, mit meg kívántam jegyezni. A másik az, hogy az igen t. méltóságos úr azt mondta, hogy 1875-bcn én a helyzetet oly kétségbeejtőnek tartottam, hogy szükségesnek ítéltem, lemondva a politikai küzdelemről, oda hatni, hogy az ország két nagy pártja egyesüljön a pénzügyi helyzet javítása szempontjából és azt mondja, hogy mégis a mai helyzet roszabb, mint az akkori, roszabb pedig daczára annak, hogy — ezt elismeri — egy sikeres eredményt mutathat fel a pénzügyi kormányzat t. i. a rente-conversiót, a mi azonban nem egyéb, mint a pénzpiacz kedvező helyzetének — elismeri •— kellő, tapintatos kihasználása. Hát méltóságos főrendek, én csak egyet kívánok megjegyezni a két helyzet összehasonlítására és a mi a számokat illeti, a pénzügyministerre bizom, hogy azokat ő, a ki sokkal jobban teheti, rectificálja. Ez a megjegyzésem az, hogy arra nézve, hogy egy államnak helyzete átalában és pénzügyi helyzete is kétségbeejtö-e vagy nem, nem egyedül a deficit számtételei irányadók, hanem sokkal több bizonyíték fekszik abban, hogy azon államot azok, a kik a pénzhatalmat kezökben tartják, egyik viszonyban hitelképesnek ítélik, míg a másikban nem tartják hitelképesnek. (Élénk helyeslés.) És ha ezt ves'zszük, pillantson csak vissza a t. báró úr 1873—74-re, a midőn kézi zálog mellett uzsora kamatra, rövid felmondásra, hogy ugy mondjam, mint egy hitelvesztett földbirtokos, rövid lejáratú váltóra kapott pénzt a magyar állam, és hasonlítsa össze azon állapotot a mai helyzettel, mikor ugy áll a magyar állam, midőn kölcsönöket ugy köt, 1 tH ír •/*-• Tv í/*^ I GOSÜLÉS. ^^i^ m mint Európának bármely más jó hitelű civilisalt állama. (Élénk helyeslés.) Azt mondja hihetőleg a t. báró úr, hogy ez csak annak a következése, hogy a pénzpiacz megjavult. Erre egyfelől bátor vagyok megjegyezni itt is, a mit másutt is mondottam már, hogy bizonyos, hogy kedvező pénz-piacz nélkül nem lehetett volna rente-conversiót csinálni; de midőn a kedvező pénz-piacz nagyobb mértékben kedvezett minekünk, mint más államok hitelének, azaz: midőn azon különbözet, mely a magyar és osztrák, vagy külföldi papírok árfolyama közt előbb fennállolt, kisebbé lett, midőn ma sokkal kevesebb százalékkülönbség van egy idegen és a magyar hasonló százalékos állampapír közt: ez jele annak, hogy a mindenkinek kedvező átalános jó piacz mellett még egy más körülménynek is kellett közbejönnie, a mely ezen reánk nézve kedvezőbb alakulást előidézte. (Élénk helyeslés.) És ezen más körülmény az, melyre én méltóságos főrendek, súlyt fektetek; ezen más körülmény az, mely arra bírt, hogy ezen hazánkban nem igen kellemes helyzetet elvállaljam és évek során megtartsam : az, hogy a nemzetnek, mely önrendelkezési jogára nézve fiatal — mert pénzügyi tekintetben csak 1867 óta vagyunk tényleg ezen önrendelkezési állapotban, — mindenek felett arra vau szüksége, hogy az egész világ előtt bebizonyítsa, hogy viszonyai consolidáltak és hogy a nemzet komolyan számit terhei és elvállalt kötelezettségeivel és a magára önkényt vállalt terhek által akar kötelezettségeinek eleget tenni. És hogy ezt sikerült a nemzetnek bebizonyítani, ezt mutatja az a javulás, mely kétségkívül eléretett. De talán visszaélnék a méltóságos főrendek türelmével, ha tovább foytatnám. (Halljuk! Halljuk!) Még csak kettőt kívánok röviden megjegyezni, a mit el nem hallgathatok. Az egyik az, a mi itt mellékesen íelemlittetett az egyik méltóságos úr által, az úgynevezett szerencsétlen bosnyák occupátio, a melyet egy másik méltóságos úr ahhoz hasonlított, hogy ez olyan, mint az egyszeri rabló, a ki elvitte az egyszeri embernek a feleségét és ez utána mondotta : szegény tatár! A mi a dolgot illeti, méltóztassanak megengedni, miután mellékesen hozatott fel, el