Főrendiházi napló, 1881.I.kötet • 1881. szeptember 26–1883. május 28.

Ülésnapok - 1881-18

102 XVIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. nem hallgatva ugyan, de igenis röviden megjegyzem, hogy azt hiszem, mindenki kívánta volna annak idején, hogy a politikai helyzet ne alakuljon ugy, hogy azon occupátióra szükség legyen, de miután a helyzet ugy alakult, a mint alakult, és miután nincs egyes kormányférfiú, és nincs magyar kormány, mely az öszszes Európa ellenében ugy alakithassa a viszonyokat, a mint neki legjobbnak tetszik: azt hiszem, legnagyobb mulasztást követtek volna el azok, a kiknek befolyásuk volt, ha ezen occupátiót nem létesitették volna. {Élénk helyeslés.) Ezt mondom, azon perczben, midőn ezen occupátio kellemetlenségeket és pénzügyi nehézségeket okoz a kormánynak; mondom pedig azon erős meggyőződéssel, hogy ha az occupátio akkor meg nem történik, hihetőleg még sokkal előbb, de ha nem is előbb, ugy most, az ellenségtől teljesen elfoglalt helyzetben tízszer annyi erővel kellene azon tartományokat elfoglalni. (Elénk helyeslés.) Legyen szabad még az érintett igen tetszetős anekdotát illetőleg reflectálnom. (Halljuk!) Midőn az occupátio megtörtént, az mondatott ezen mélyen tisztelt ház kebelében is, hogy mi, az osztrák-magyar monarchia, erőszakkal veszszük el a töröktől azon tartományokat, hogy az törökellenes, tehát orosz politika. (Halljuk! Halljuk!) Azt hiszem legalább, hogy azon törvényes férj alatt a méltóságos úr Törökországot értette. Hát vagy az nem áll, hogy erőszakkal vettük el tőle, vagy az nem áll, hogy szegény tatár. (Derültség:) A kettő együtt meg nem állhat. (ügy van!) Azt hiszem, hogy ugy áll, mint a mikor valakinek egy kicsapongó házsártos feleségét, a kivel maga nem bír, egy erősebb szomszédja zár alá veszi addig, mig morest tanul. (Élénk derültség.) Másik megjegyzésem vonatkozik a kivándorlási ügyre. Távol vagyok attól, hogy a kivándorlási ügyet kicsinyeljem, ámbár annak oly mérvét, mint azt egy méltóságos úr mondotta, hogy a magyar nép nem fogyaszt, hanem kivándorlás által fogy, hála istennek, elismernem nem lehet. Sáros- és Zemplénmegye főleg az, a honnan többen vándoroltak ki. És abban csakugyan igaza van Szepesmegye főispánjának, a ki jól tudja, mert hisz nem rég szűnt meg Sárosmegye főispánjának lenni, hogy itt egy más államokban meglévő, de most hozzánk beharapózott, hogy ugy fejezem ki magamat, ragálylyal van dolgunk; mert az nem áll ma, hogy a szegény, megélni nem tudó emberek mennek ki. Ellenkezőleg kimennek olyanok, a kik itthon meglehetős jó helyzetben vannak. Valami, de ennek még nyomát nem látom, hogy ugy mondjam, a levegőben lévő ösztön ez, a mely megragadja a népet és az egyik a másikat viszi maga után. Százan elpusztulnak Amerikában, sokat haza kell szállitani, mint koldust, erről azonban a nép mit sem tud; de mig száz igy jár, addig tiz szerez, pénzt küld haza és az itthonlévők azt hiszik, hogy ez ugy megy mindenkinek, akár dolgozik, akár nem. Csak mikor oda érnek, tapasztalják, hogy itthon, ha akartak volna ugy dolgozni, legalább is annyit szereztek volna. (Ugy van!) Ez azonban nem teszi azt, hogy ezzel az ügygyei nem kell komolyan foglalkozni. Kell keresetmód-nyújtás, kell felvilágosítás utján és kelt minden lehető és telhető módon oda hatni, hogy a baj megszűnjék, de ezt mint átalános országos tönkremenetel jelét tekinteni annyival kevésbbé lehet, mert ha ez volna, akkor Európának rajtunk kivül minden állama régen tönkre ment volna, a honnan nagyobb mértékben történtek és történnek még ma is kivándorlások. Azon szemrehányásokra, hogy a kormány a hadsereg leszállítására vonatkozó kívánalomnak nem tesz eleget, hogy a hadügyministerrel szemben nem foglal el merev megtagadó állást, csak azt kívánom röviden megjegyezni, hogy senki jobban, mint, nem csak én, de azok is, a kik nálunk kormányzati ügyekkel foglalkoznak, nem kívánhatja azt, hogy az állandó nagy hadsereg fentartása megszűnjék. De ismét határozottan ki kell fejeznem azon nézetemet, a mit ugyan, ha jól emlékszem, már más is mondott előttem, hogy az osztrák-magyar monarchiának azt a tanácsot adni, hogy ő kezdje meg a lefegyverzést akkor, midőn szomszédjai mindennap növelik haderejüket, a legnagyobb könnyelműség nélkül nem lehet. (Élénk helyeslés.) Részemről, mig egyfelől biztosithatom a nagyméltóságú főrendiházat, hogy a mit józanul helyesen arra tenni lehet, hogy a hadsereg költségei az okvetlenül