Főrendiházi napló, 1881.I.kötet • 1881. szeptember 26–1883. május 28.
Ülésnapok - 1881-18
90 XVIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. Elnök: Ezt mindenesetre czélszerűnek tartom, hogy a szokott órán túl ne tartson a mai ülés épen tekintettel az áthozottakra; hanem az átalános vitát — azt tartom — megkezdhetnék, melynek befejezésével a méltóságos főrendek határozni fognak. Schmidegg János gr.: Nagyméltóságú elnök ur, méltóságos főrendek! A költségvetésről szóló törvényjavaslatot — bár nem osztozbatom a hármas bizottság ajánlatában kifejezést nyert nézeteiben — a részletekhez hozzászólhatási jogom fentartása mellett — átalánosságban merő szükségből elfogadom; merő szükségből mondom azért, mert ez részemről nem bizalmi szavazat, hanem nem kívánok azok közé soroztatni, a kik örömmel fogadnák a kormányzat gépezetének megakasztását, mi által az ország beláthatatlan zavarok esélyeinek volna kitéve. Azonban bár a költségvetést elfogadom, erre vonatkozólag egynémely megjegyzésemet nem hallgathatom el. Mindenekelőtt elismerem a pénzügyminister urnak szerenesés kezét eddigi pénzügyi műveleteiben, ép ugy el kell hogy ismerjem ügyességét a számcsoportok elhelyezésében, a mi azt eredményezi, hogy a jelenlegi költségvetés csak 26 millió deficitet tüntet ki, holott ha a számcsoportok az őket megillető helyökre alkalmaztatnak, a deficit nem 26, hanem 50 millió körül fogna lenni. Mennyire fog ez még az év befejeztéig emelkedni, midőn a szerencsétlen bosnyák occupatio utóizének még csak elején vagyünk, — ki tudná előre meghatározni? Tartok tőle, hogy lesznek, kik részemről zokon fogják vennie kifejezést: szerencsétlen occupatio. Sajnálom, de rám oly benyomást tesz ez, hogy Bosznia és Herczegovinával úgy vagyunk, mint az egykori tatár a rablott menyecskével, kinek törvényes férje azt kiáltotta a rabló után, hogy »szegény tatár!* Nekünk is az occupatio által meggyült a bajunk, költségünk megszaporodott, növekedett ugy nyílt, mint lappangó ellenségeink száma; azért nevezem én az occupatiót szerencsétlennek. Visszatérve a költségvetéshez, megengedem, hogy a költségvetés ilyetén összeállítása jó, megnyugtató hatással lehet a hiszékeny nagy közönségre, de nem ugy a gondolkodó szemlélőre s különösen az utána számoló törvényhozóra, ki csakhamar rábukkan a költségvetés Achilles-sarkára. És kérdem, nem volna-e helyesebb eljárás egész őszinteséggel rámutatni a deficit óriási nagyságára és ezzel indokolni az adóbehajtás körüb' rendkivüli szigort és az újabb meg újabb megterheltetés szükségét, mert most valóban nem alaptalan a megtámadás? A kormány ugyanis a pénzügyi helyzetet javulásban, a deficitet apadásban lévőnek állítja és mégis mindig újabb meg újabb súlyos terheket ró ránk és mindig újabb áldozatokat kivan tőlünk. Egy másik megjegyzésem a kilátásba helyezett új fogyasztási adókra vonatkozik. Elhiszem, hogy a kormány új adónemeken töri fejét és azt is elhiszem, hogy azt keresztül fogja vinni, de még azt is el akarom hinni, hogy ez új fogyasztási adók némi jövedelmet fognak hozni; de már azt nem hiszem, mert nem hihetem, hogy oly mérvben jövedelmezzenek, hogy azok deficitünk lényeges apasztására befolyással legyenek. A dolog természete szerint a fogyasztási adók csak gazdag országban, gazdag népnél jövedelmezhetnek jól. Nálunk, a hol a nép szintúgy, mint az uri osztály nagy része tönkre van téve, vajmi keveset fognak azok jövedelmezni. Hiszen a mi népünk nem fogyaszt, hanem a kivándorlások által fogy. A jelen kínos helyzetünkből való kigázolásra, a deficit valóságos apasztására én csak két utat ismerek: az egyik az, hogy a takarékosságban menjünk el a véghatárig, a melyet még távolról sem értünk el; mert akkor nem volna szabad sem improductiv vasúti, sem pedig egyéb luxoriosus építkezésekbe bocsátkozni; a másik az, hogy a kormány egyedül a kormányzására bizott ország érdekeit tartva szem előtt, hordozza szivén és a közös kormány, de különösen a közös hadügyministerium irányában eddigi előzékeny engedékenységéből vetkőzzék ki és merev tagadó állást foglaljon el. Ez azonban oly pium desiderium, melynek megvalósulására a legkisebb reményt sem táplálhatjuk; s azért, valamint hogy a keserű orvosságot hirtelen lenyelem, hogy annak keserűségét kevésbbé érezzem: a törvényjavaslatot ép oly hirtelen, mielőtt megbánnám, elfogadom.