Főrendiházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–1880. márczius 20.
Ülésnapok - 1878-80
390 LXXX. ORSZÁGOS ÜLÉS. t. ez.-ben találni nem lehet; (Ugy van!) ez nem csak értelmével, de igenis azon törvény szellemével is határozottan ellenkezik. (Ugy van!) Mert épen az volt czélzata azon törvénynek, hogy a közös ministerek ne érintkezzenek directe mással, mint a delegátiókkal; az volt czélzata, hogy a közös ministerek a monarchia egyik államának belügyeire se gyakoroljanak befolyást. Pedig, ha egy kormány közvetlen érintkezhetik valamely törvényhozó testülettel, még ha maga az ügy, melyben érintkezik, nem belügye is az államnak, befolyást fog szerezni a törvényhozó testülettel való érintkezése által. Ezt az, a ki a parlamenti praxist ismeri, tagadni nem fogja. Az mondatott, hogy a törvényjavaslatban foglalt módozat ellenkezik az 1867: XII. t. ez. szellemével, mert az megmondja, hogy a közös kormány a monarchia egyik államának belügyeibe sem avatkozhatik. Ha arról volna szó, hogy a közös kormány vagy a delegatio akár Magyarországnak, akár a monarchia másik államának belügyeibe avatkozzék, tökéletesen igaza volna. De én legalább mélt. főrendek, még eddig nem tudom, hogy Bosznia és Herczegovina akár Magyarországnak, akár a monarchia másik államának belügye volna. (Helyeslés.) Bosznia és Herczegovina occupátiója és administratiója a közös külügyi- és az események folytán előállott közös hadügyi actiőnak eredménye és mindaddig, mig az occupatio a berlini szerződés alapján áll, és az administratió azon szerződés alapján történik, nem lehet sem egyik, sem másik államnak, sem az osztrák monarchiának tisztán és kizárólag belügyéül tekinteni; hanem az létezik ma, mint a közös külügyi- és hadügyi actiőnak következménye, és esetleg a monarchia leendő actiójának talán a Balkán félszigeten egyik basisa. Azon kifogást tehát, hogy a közös kormány és delegatio a monarchia belügyeibe nem avatkozhatik, erre az esetre alkalmazni, szerintem nem lehet. Az, hogy az 1867 : XII. törvény nem szól Boszniának occupátiójáról és administrátiójáról, az tiszta dolog; de nem szól egyátalában arról, hogy ha a közös külügyi- és hadügyi actio akár occupatiót, akár végleges elfoglalást is hoz valamikor létre, hogy azzal mi történjék. És ez nagyon természetes is. Midőn 1867-ben azt gondolom, egyfelől elég is volt kiegyenlitni mindazon kérdéseket, melyek — mint az előttem szólott ő exja oly ékesen kifejtette, az előtt mindig megoldatlanul maradtak; — akkor még egy a jövő esélyei közt beállható kérdéssel is foglalkozni alig lehetett feladata a törvényhozásnak. De átalában is nagyon furcsán nézne ki, ha bármely állam a világon évtizedek előtt törvényt hozna az iránt, mit fog csináhii, ha valamit occupál, vagy elfoglal háborús események folytán. Ez a praepotentiának oly nemét képezné, a melyhez hogy nem nyúltak, természetesnek kell találnom, de ez nem jelezhette azt, hogy a törvényhozás ki akarta volna akkor zárni az ily eset lehetőségét. Ha pedig — a mi iránt annyit hallottam —-, az Í867: XII. t. cz.-nek szellemét veszem, akkor határozottan kell kifejeznem azon meggyőződésemet, hogy miután ezen törvényezikk a hadügyet és a külügyet közössé lette, ezen actiőnak összes eredményeire nézve mindaddig, mig azok akár az összes monarchia, akár egyik, vagy másik tagjának belügyévé nem váltak, a törvény szellemében más intézkedés nem lehetséges, mint az, hogy mindaddig kezeltessenek azon úton, a melyen megrendeltetik kezelése azon ügyeknek, a mely ügyekről és a mely ügyek vezetéséről az 1867: XII. törvényezikk intézkedik. (Helyeslés.) Minden más megoldás — mondom, nem hallottam proponálni, tehát nem tudom, mi lehetne — ellenkeznék azon törvény szellemével, a mely épen ezen ügyekre nézve a pragmatica sanctio folyományakép — perse Boszniáról a pragmatica sanctio sem beszél — kijelölte az eljárás módozatát. Mélt. főrendek! Még csak egy pár szót akarok szólani, (Halljuk!) Ó excellentiája hivatkozott a ceotralisticus áramlatra, hivatkozott arra, hogy miként más alkalmakkal nyilatkoztam ezen törvényjavaslat
