Főrendiházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–1880. márczius 20.

Ülésnapok - 1878-7

VII. ORSZÁGOS ÜLÉS. 23 ről megfeledkezik. (Helyeslés.) Történtek kísérletek az ily kérdéseket egyenesen határozott törvényekkel megoldani. Történt ez Angliában az első forradalom idején; történt ez a franczia forradalom alatt, de ez mind nem akadályozta meg azt, hogy még a convent idejében is az ily kérdések a maguk természete szerint egy szűkebb exeeutiva kezében hagyattak. Az alkotmányos parlamentaris kormányzatnak, — melynek őszintén megvallom, a száraz földön nem föltétlenül vagyok hive, — mert annak valódi feltételei sok helyütt némi tekintetben hiányoznak, — a parlamenti kormányzatnak ott, a hol létezik, előnye az, hogy azon kérdéseket, melyeket az emberi bölcsesség közvetlen utón megoldani képes nem volt, közvetett utón oldja meg. Ezen czélját az által éri el, hogy a dolog természete szerint akárki intézze is a nemzetközi viszonyokat, hacsak az alkotmány terén áll, minden intézkedésében szemmel tartja azt, hogy mily Ítéletet és véleményt fog a törvényhozás az ő eljárása felett mondani. E tekintetben a törvényhozás ítélete, habár csak a tények után nyilatkozik is, bir egy bizonyos praeventiv erővel, a mely alól magát egyetlen egy államférfi sem szabadithatja fel. (Elénk helyeslés.) Ezek után engedjék meg a méltóságos főrendek, hogy röviden a felirati tervezetben érintett kérdésekre átmenjek. (Halljuk!) Leginkább azokra szorítkozom, a mik a felirat főtárgyát képezik, t. i. a keleti eseményekre. Elfogadván nmltságtok felirati tervezetének eszmemenetét, magától értetik, hogy határozott nézeteket és véleményt kijelenteni nem akarok, minthogy csak ezentúl fognak megadatni a kellő felvilágosítások. Mindazonáltal azt hiszem, hogy ezek nélkül is jelezhetők némely dolgok, melyek a pillanat fontosságánál fogva mégis bizonyos figyelemre érdemesek. Mielőtt ezen kérdésekre átmennék, engedjék meg a mélt. főrendek, hogy két szempontot említsek fel. Egyik az, hogy egy átalánosan elterjedt vélemény szerint e viták meg vannak nehezítve, mert személyes kérdések, sympathiák és antipathiák befolyása alatt folytattatnak. Nem azért említem ezen ellenvetést, mintha érintve látnám magamat általa. De említem azért, mert azt hiszem, hogy itt némileg ismét a régi szokások folytán a mostani viszonyok természete nincs kellőleg felfogva. Ha parlamentáris kormányról van szó, a személyi oldal és a személyes állás ki nem zárható. Míg a törvényhozó testület nem tesz mást, mint törvényt hoz, a kormányzás kérdései ítéleten kívül állanak. De midőn cselekvényekről, a kormány intézkedéseiről van szó, ezeket megítélni a nélkül, hogy ennek a személyes állásra visszahatása legyen, a dolgok természete szerint lehetetlen, s ezért én ezen körülményben jól felfogott parlamentáris értelemben nehézséget vagy hátrányt nem látok. Nem abban van a hiba, ha ily viszonyokban személyekről és személyes állásokról van szó; csak abban lenne hiba, ha ezen személyes kérdések a személyeskedés szellemében, értelmében tárgyaltatnának, ha factiosus szellem honosulna meg, és a viták az ellenfél személyének kisebbítésével, nézeteinek elferdítésével, indokainak nem kellő méltánylásával folytattatnának. (Helyeslés.) Egy másik szempont, mely vitáink közt emlittetni szokott, az, hogy tulajdonkép azok, a kik akármely kormány eljárásától eltérő véleményt nyilvánítanak, hivatva volnának a maguk programmjával előállni. Nem tagadom, hogy ott, a hol a véleménykülönbség határozottan a hatalom feletti harczhoz vezet, ezen követelménynek van egy bizonyos igazoltsága. Én azonban egy bizonyos gyengéjét látom a szárazföldi parlarnentarismusnak abban, hogy azt, a mi e tekintetben Angolországban százados gyakorlat és a pártok százados alakulása folytán létezik, és a mi ott a helyzetet komolylyá teszi, az a száraz földön aligha forog fenn. Angliában a külügyminister azon férfiúval áll szemben, a ki előbb ült ugyanazon székben és a ki valószínűleg utána lesz külügyminister. Tapasztalatainál és összeköttetéseinél fogva mindkettő csaknem egyformán jártas a dolgok menetének minden részletében ; holott a szárazföldön programmot várni a criticustól azon kérdésekben, melyekre nézve még csak ezentúl vár ö maga fölvilágosítást, mely informatiótól teszi függővé véleményét, nézetem szerint a lehetőségen kívül áll. És ezen ellenvetés az én csekély felfogásom szerint mindig emlékeztet az irodalom terén nyilvánuló azon nézetre, mely sokszor minden eriticának jogosultságát meg akarja tagadni, a