Főrendiházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–1880. márczius 20.

Ülésnapok - 1878-30

118 XXX. ORSZÁGOS ÜLÉS. felolvasottnak vétetik. (Helyeslés.) Mindkettő pedig, s különösen az utóbbi, ugy hiszem, a pénzügyi és közlekedési bizottsághoz volna uta­sítandó; azonban azt tartom, hogy czélszerű lesz a hármas állandó bizottsághoz utasítani véleményadás végett. (Helyeslés.) Zichy F. Lajos gr. jegyző (olvassa a tengeri kereskedelmi hajók lajstromozásáról szóló törvényjavas''atot). Elnök: Ezen törvényjavaslat is ki fog nyomatni, a méltóságos főrendek közt ki fog osztatni és egyúttal a hármas állandó bizottságnak ki fogadatni. Etörvényjavaslatra nézve a bizott­sági tárgyalás felesleges lenne ugyan, minthogy ha emlékem nem csal, a két házon már keresz­tül is ment, azonban sanctio alá nem terjesz­tetett, de mivel a hármas állandó bizottság működik, azt hiszem, hogy áttehetjük hozzá a törvényjavaslatot és aztán véleményes jelentése alapján felvehetjük. Cziráky János gr.: Nagymélt. elnök ur, mélt. főrendek! Tegnap nyert megbízásában a hármas bizottság eljárván, a berlini szerződés beczikkelyezéséről szóló törvényjavaslatra vonat­kozó jelentését ezennel, mint a bizottság elnö­kének, van szerencsém benyújtani. Egyúttal azon szerény figyelmeztetést teszem, hogy ezen ügy sürgős elintézése annál inkább szük­séges, mert az egész közös államháztartás vég ren­dezése és törvényesítése, mint köztudomású dolog, e törvényezikk szentesítés alá bocsátásától van feltételezve. Bátor vagyok tehát egyszersmind a sürgősségi indítványt is megtenni ezen törvény­javaslatra nézve, s kérem a mélt. főrendeket, méltóztassanak a törvényjavaslatot nyomban tárgyalás alá venni. (Helyeslés.) Elnök: Ha nincs észrevétel, a főrendiház a sürgősségi indítványt elfogadja, és e törvény­javaslatot a házszabályokban megszabott foko­zatok mellőzésével azonnal tárgyalás alá veszi. Fel fog olvastatni a bizottság jelentése és az indokolás. Pallavicini Ede őrgróf jegyző (olvassa a bizottság jelentését és az indokolást). Elnök: Van-e valakinek átalánosságban észrevétele ? (Nincs!) Ha nines, határozatul kimondom, hogy a törvényjavaslat átalánosságban, a részletes tár- j gyalás alapjául elfogadtatott. Méltóztassék pon­tonként fölolvasni. Pallavicini Ede őrgróf jegyző (olvassa a berlini szerződés pontjait). Elnök: Ha nincs, ki szólni kivan, méltóz­tassanak azok, kik az imént fölolvasott törvény­javaslatot átalánosságban és részleteiben elfogad­ják, ezt fölállásukkal jelezni. (Megtörténik.) A mélt. főrendek elfogadták s e felől a képviselőház nyomban értesíttetni fog. Erről külön jegyzőkönyv fog fölvétetni és még a mai ülésben hitelesíttetni. Következik a főrendiház kereskedelmi bizott­ságának jelentése, a bécsi mezei- és erdőgazdák egyesületének: a Németországban megindult védvám-mozgalom és a különbözeti tarifák meg­szüntetése által veszélyeztetett földmívelési ér­dekek kölcsönös megóvása tárgyában való folyamodványa felett. Először föl fog olvastatni a folyamodvány fordítása s azután a jelentés. Zichy P. Lajos gróf jegyző (olvassa a folyamodvány szövegéi). Szapáry István gr. jegyző (olvassa a folya­modványra, vonatkozó bizottsági jelentést). Cziráky János gr.: Midőn ezen felette fontos ügyben felszólalok, egyedüli czélom az, hogy feltüntessem a bécsi mezei és erdőgazdák egyesületének kérvényében foglalt azon fontos okokat, a melyek, gazdászati viszonyainkat te­kintve, nálunk még inkább figyelembe veendők. Szerintem sem tehetünk mást, mint azt, hogy ezen beadványt, ugy a mint azt a bizottság javasolja, kellő figyelembe vétel végett a keres­kedelmi ministeriumhoz utasítsuk. Azonban nem tehetem, hogy ezúttal fel ne tüntessem egyszer­smind axon súlyos gazdasági viszonyokat, a melyeknek orvoslása napról-napra égetőbbé válik. Ezeknek enyhítése és elhárítása, elis­merem, nem áll egyedül a kormány hatalmá­ban, mindenesetre legszebb hivatása a kormány­nak, hogy e tekintetben mindent tegyen meg, a mit megtehet, s jelen viszonyaink között, azt hiszem, e tekintetben az ország képviselete ré­széről való figyelmeztetés a viszonyok által indokolt. Már évekkel ezelőtt a rumániai keres­kedelmi szerződés tárgyalása alkalmával voltam bátor jelezni, hogy a Rumániával kötött szabad beviteli szerződés a mi nyers terményeink elárü-

Next

/
Thumbnails
Contents